Győr Magyarország hatodik legnépesebb városa, és Budapest után az ország második legfejlettebb régiójának központja. Közel 130 000 ember lakója van. Több országos jelentőségű gyárnak Győrben van a székhelye, többek között az Audi, a Rába, a Graboplast, a VAW Alumíniumtechnika, a Danone, Győri Szeszgyár és a Philips is itt telepedett meg. Győrben munkaerőhiány van, a nagy gyárakba Szlovákiából és az ország keleti részéről is kellett toborozni munkaerőt.
Győr helyén több ezer éve élnek emberek, az első komolyabb települést az illírek építették. A kelták nevezték el a helyet Arrabonának, a városon keresztül folyó Rába kelta neve (Rabona) után. A rómaiak erődöt építettek a településen, majd a gótok és az avarok uralma következett. Nagy Károly frank uralkodó 797-ben elfoglalta az akkor még Arrabonának nevezett helyet. A honfoglalás után is jelentős központ maradt, I. István király várral erősítette meg az akkor már Győrnek nevezett települést. 1271-ben V. István városi ranggal ajándékota meg a várost, mert lakói hozzájárultak a cseh király elleni hadjárathoz. (Ennek a háborúnak eredményeképpen erősödött meg a Habsburg család is.) A XV. század közepén Győrt III. Frigyes császár megvásárolta. 1447-ben a helyi püspök váltotta ki a 3000 aranyért a várost, és cserébe birtokul megkapta az uralkodótól. Ezzel Győr elvesztette szabad királyi város rangját, melyet csak 1743-ban kapott vissza. 1526-ban gyakorlatilag teljesen elpusztult Győr, a mohácsi csata után az ellenállás nélkül portyázó török had porig égette. Később a törökök elfoglalták a várost, és csak 1598-ban sikerült visszafoglalni. Győr mellett legközelebb Napóleon vonult fel komoly haddal: előbb azt kérte a magyaroktól, hogy álljanak át mellé, majd ellenállásuk után szétverte a magyar sereget. Ez volt az utolsó nemesi felkelés a magyar hadtörténetben. Napóleon rövid időre megszállta Győrt.
A XX. században fejlett ipari központtá vált a város. Budapest után az ország második nagy gabona feldolgozója volt és sorra települtek meg a gyárak. A közelmúltban kulturális központtá is vált Győr: a világhírűvé vált Győri Balett mellett a több mint tíz éve minden tavasszal itt tartják a Mediawave Fesztivált. 2002 óta egyetem is működik a városban és egy főiskola is működik Győrben.