A biztos pártválasztók körében Demszky Gábor a szavazatok 51 százalékára számíthat a Medián felmérése szerint. Schmitt Pál 38 százalékon áll, ami 4 százalékos emelkedést jelent, Gy. Németh Erzsébetnek 9 százalékos a támogatottsága. Korábban Lendvai úgy nyilatkozott, hogy az újabb közvélemény-kutatási eredmények fényében kell dönteni, mit tegyen az MSZP. Az újabb eredmény tehát azt mutatja, hogy folyamatosan csökken a különbség Demszky és Schmitt között. A frakcióvezető szerint azonban továbbra sincs okuk az aggodalomra.
"Nincs olyan helyzet, ami hirtelen összefogásra kényszerítene minket az SZDSZ-szel" - mondta Lendvai az [origo]-nak. Hozzátette azonban, hogy a párt vezetése a további felmérések ismeretében jövő hét elején még nyilvánvalóan megtárgyalja ezt a kérdést. "Jelöltünket az utolsó pillanatban is visszaléptethetjük, de egyelőre erre nincs szükség. Erre a jövőben csak akkor kerülhet sor, ha a jobboldali főpolgármester-jelölt váratlan erősödést mutatna, ezt azonban semmi nem valószínűsíti." - mondja Lendvai.
Medgyessy Péter miniszterelnök Gy. Németh Erzsébet esetleges visszaléptetésével kapcsolatban azt mondta, hogy erről a pártnak kell döntenie, ő pedig köztudottan nem az MSZP tagja, így nem is szól bele az ügybe.
Az RTL Klub ugyanakkor úgy tudja, hogy egy még nem publikált közvélemény-kutatási eredmény szerint Demszky és Gy. Németh rivalizálása miatt nőtt az SZDSZ támogatottsága az MSZP rovására. A jövő hét elejére pedig újabb felmérés készül, és ha az is a szocialista szavazótábor csökkenését mutatja, akkor többen elkerülhetetlennek tartják Gy. Németh Erzsébet visszaléptetését.
Az SZDSZ szerint az MSZP vezetése már a nyáron elfogadta Gy. Németh visszalépését, csak a budapesti MSZP szervezet ellenállt az országos vezetés akaratának. Az MSZP szabályai szerint a jelöltek sorsa a helyi szervezet akaratától függ, és elsősorban a budapesti szocialisták nagyon határozottan kiálltak Gy. Németh indítása mellett. Van, aki szerint presztízsharc is folyik a budapesti és az országos vezetés között.