10. Meryl Streep - Az órák (Legjobb női főszereplő - 2003)
Hollywood legnagyobb kortárs színésznőjét átlag kétévente (1979-től máig 14 nominációval büszkélkedhet, lehet matekozni) elismeri az Akadémia, bár nem szabályszerűen minden kiemelkedő alakításáért. 1999-ben és 2000-ben is ott szerepelt a neve a jelöltek között két teljesen felejthető filmért (Életem értelme, A szív dallamai), míg a hátborzongató Sikoly a sötétben vagy a Kísértetház nem került Oscar-közelbe. 2003-ban valószínűleg a bőség zavara lépett fel, amikor az Adaptáció parádés mellékszerepéért biztos tippnek számított, Az órák három nagyjából egyenrangú főszereplőnőjét pedig ide-oda tuszkolták a fő- és mellékszereplők között a kampány során, mivel Julianne Moore is két filmmel szállt versenybe. Neki sikerült a duplázás, Meryl pedig idén toldotta meg még eggyel (Az ördög Pradát visel) a saját eddigi rekorját.
Jelölték viszont: Diane Lane - A hűtlen
+ + +
9. Hotel Ruanda (Legjobb film - 2005)
Két éve alaposan mellélőtt az Akadémia az öt Legjobb film jelölttel, nem is csoda, hogy az utolsó pillanatban versenybe passzírozott Millió dolláros bébi könnyedén letarolta a Ray-t, az Aviátor-t vagy a teljesen középszerű Én, Pán Péter-t. Nem nehéz ebből az évből még 3-4 jobb filmet felemlegetni (lásd 3. helyezettünket is), de a Hotel Ruanda lett volna az, amely témaválasztásában és drámai mélységeiben is képviselhette volna az Akadémia által magának tulajdonított méltóságot és relevanciát, ráadásul szélesebb körben is megérdemelt érdeklődést generálhatott volna a megrázó tragédiának. Don Cheadle és Sophie Okonedo színészi jelölései köszörülték ki némileg a csorbát.
Jelölték viszont: Én, Pán Péter
+ + +
8. Brad Pitt - Bábel (Legjobb férfi mellékszereplő - 2007)
Ha Nicole Kidman, Charlize Theron vagy Halle Berry csúfítja el magát, azonnal meghatódnak az Akadémia öregurai, Brad Pitt-től ugyanennyi nem elég, még várjon csak egy-két évtizedet nyugodtan. Hiába kapta az idei "Legjobb film"-ek közül a legtöbb jelölést a Bábel, csodás szereplőgárdájából csak két teljesen ismeretlen hölgyért izgulhatunk, a sztárról megfeledkeztek. Mint ahogy megfeledkeztek korábban a zseniális Hetedik vagy a még zseniálisabb Harcosok klubja kapcsán is. Brad eddigi egyetlen Oscar-sikerét beszpídezett, bandzsa majomként aratta a 12 majom egyikeként 11 éve.
Jelölték viszont: Dijmon Hounsou - Véres gyémánt
+ + +
7. Martin Scorsese - Casino (Legjobb rendező - 1996)
Bizarr, hogy amióta Harvey Weinstein 2002-ben, a New York bandái kapcsán közhírré tette, hogy nem állapot Scorsese Oscar-nélkülisége, mindig akad is elég szavazó, aki jelölésig repíti Martyt, hogy aztán pofára ejtsék és legyintsenek, hogy ez úgysem a legjobb filmje volt. A tégla sem az, de talán most végetér ez a folyamat és objektíven emlékezhetünk arra, hogy sem a Taxisofőr-nek, sem Az ártatlanság korá-nak, sem A rettegés foká-nak nem volt szüksége legjobb rendezői Oscar-jelölésre ahhoz, hogy klasszikussá váljon. Az utolsó, az Akadémia által botrányosan ignorált, ám mégis remek Scorsese-film a Casino volt, amely végül mindössze Sharon Stone fergetegesen mókás alakításának gyűjtött be egy nominációt.
Jelölték viszont: Michael Radford - Neruda postása
+ + +
6. Volver (Legjobb külföldi film - 2007)
Áldás és átok is egyben Almodóvar a spanyol filmgyártásnak. Nem elég, hogy a fél világ az ő nevével teszi egyenlővé az egész hispán moziipart, de amikor nem őt terjesztik fel Oscar-díjra (Beszélj hozzá), akkor az Akadémia két fontosabb kategóriában is (rendezői és forgatókönyvírói - utóbbit meg is nyerte) vigasztalja. Amint pedig újra ő képviseli az országot, kimaradnak a legjobb ötből. Az idei verseny talán legnagyobb meglepetése a Volver mellőzése, bár Almodóvar nagylelkűen azt nyilatkozta, hogy ha választania kellett volna, hogy őt, vagy főszereplőnőjét, Penélope Cruzt jelöljék Oscarra, mindenképp Penélope-ra voksolt volna. Könnyen beszél, őt már a Beszélj hozzá-n kívül is kétszer jelölték.
Jelölték viszont: Indigénes (Algéria)