Palló Gábor

VI. A siker okai

A magyar jelenséghez sorolt tudósok kiemelkedő sikereket értek el. Amikor sikereik okát összefüggésbe próbáljuk hozni magyarságukkal, fontos hangsúlyozni, hogy sikereik és nem zsenialitásuk okát keressük, hiszen abból indultunk ki, hogy egy tudománytörténeti, azaz kulturális jelenséget elemzünk, nem egyéni pszichológiai, ha tetszik, biológiai eredetű képességeket. A sikerek okát is az egyéneken kívül eső tényezők között keressük tehát.

Ez az egyetlen mód arra, hogy elkerüljünk egy csapdát. Azt, hogy abból a tényből, hogy a magyar jelenség minden tudósa külföldre került, azt a következtetést vonjuk le, hogy csak az okos, aki egy tudományos centrumban dolgozik, aki itt marad, tehetségtelen. Szó sincs arról, hogy az országhatáron valamiféle szűrő működne, mely átengedi az okosakat, itt tartja a butákat. Nagy tehetségek maradtak Magyarországon is, csak nem váltak olyan sikeressé, mint a listán szereplők. Az igazi kérdés tehát nem a tehetség forrása, hanem a sikeré.

A magyar tudós-zsenik sikereit három önmagában is bonyolult történeti folyamat összjátékával magyarázhatjuk.

1. A tudománytörténeti tényező. Az elemzett intellektuális vonások különleges tudománytörténeti folyamat következtében váltak kiemelkedően fontossá. A folyamat a lehető legmélyebben átalakította a természettudomány szemléletmódját és módszereit. Eredményeként létrejött mindaz, amit modern tudománynak nevezünk, szemben a klasszikus természettudományokkal. Ennek során a fizika óriási súlyra tett szert mind a kémiában, mind a biológiában (a kísérleti módszerekben és az elméleti interpretációkban egyaránt) és egyéb rokon területeken. Míg a század elején, éppen az iparhoz való közelsége miatt, a kémia volt a vezető tudomány, ezt a szerepet fokozatosan átvetette a fizika, majd pedig a biológia. Közben mindhárom diszciplína a lehető legmélyebben átalakult. A fizika elszakadt a mechanikai szemléletmódtól: a műszerek működését és az eredmények értelmezését, nemkülönben az adatok értékelését és egész gondolatrendszerét egyre inkább csak az absztrakt matematika nyelvén tudta kifejezni. A kiemelkedő elméleti készség, a kiváló matematikai tudás és képesség egyenesen kitárta a csak nagyon kevés tudós számára befogadható új gondolatokra nyíló kaput. Ez a tudománytörténeti környezet és a merőben új ágazatok születésekor támadó erős kompetíció otthonos helyzetet teremtett a versenyeken nevelkedett magyarok számára.

10. ábra

Az egyetemes tudománytörténet alakulása tehát pontosan azt igényelte, amiben a csoport tudósai kiemelkedő teljesítményre voltak képesek.

2. A magyarországi szociológiai tényező. Sokan a magyarországi iskolák kiválóságából vezetik le a magyar tudósok sikereit. Valójában ezek a gimnáziumok, még ha némelyikük csakugyan európai színvonalat képviselt is, annyira mégsem voltak jók, hogy megmagyarázzák a magyar jelenséget. A gondolkodásbeli sajátosságok általánosabb vonásokat mutattak, semhogy valamely szaktárgy iskolai oktatásához lennének köthetők.

Nem látszik kielégítő magyarázatnak az sem, hogy a magyar jelenséget a zsidó szellemi hagyománnyal magyarázzuk csupán azért, mert a csoport tagjainak többsége történetesen zsidó volt. A magyar jelenség szerintem nem csupán a zsidóság, hanem a magyarországi polgári középosztály (beleértve a felsőközéposztályt) történetével hozható összefüggésbe. Erre az osztályra hárult a 19. században szükségessé váló modernizáció számtalan gazdasági és jogi feladata. Ám ez az osztály nem a hagyományos magyar (nemesi vagy paraszti) osztályokból verbuválódott. A fokozatosan liberalizálódó gazdasági és jogi lehetőségeket megragadták a nem hagyományos magyar osztályokhoz tartozók: zsidók, németek, szerbek, horvátok stb. Ők váltak néhány évtized alatt a társadalmi élet legdinamikusabb szereplőivé. Tehát nem a zsidó vallási hagyomány vagy az ennek tulajdonított speciális gondolkodásmód rejlik a jelenség mögött, hanem a társadalmi hierarchián nagy energiával fölfelé mozgó, szekularizált vagy szekularizálódó, a magyarsághoz asszimilált vagy asszimilálódó középosztály mentalitása. Ehhez járult az ösztönző multikulturalitás, a társadalmi, gazdasági fellendülés, az élénk kulturális háttér és a családi, iskolai és iskolán kívüli neveltetés.

3. A migráció. A tudománytörténeti magyar jelenség lényeges eleme a külföldi érvényesülés. Nincs értelme azonban feltételezni, hogy minden tudományos tehetség elhagyta az országot. Valószínű viszont, hogy a kompetitívebb hajlamúak, a kockázatot inkább vállalók, a képességeikben jobban bízók tették ki magukat a centrum szigorú mércéjének.

Ha néhány itthon működött tehetség sorsával hasonlítjuk össze a magyar jelenséget képező tudósok sorsát, emigrációjukat döntő tényezőnek kell tekintenünk. Bródy Imre nem élte túl a holokausztot, Korodi Albert nagy nehézségekkel túlélte, aztán a Rákosi rendszert is, de már nem Einsteinnel vagy Szilárd Leóval dolgozott együtt, és nem világrengető problémákkal foglalkozott.

A tudósok Magyarországon aligha láttak volna neki az atombomba kifejlesztésének vagy a számítógép gyártásának. Aligha találkoztak volna olyan feladatokkal, amelyek egyszerre hozták mozgásba a felsorolt intellektuális vonásokat. Márpedig a sikerek alapvető eleme volt, hogy a Magyarországról hozott szellemi muníciót korszakos feladatok megoldására használhassák fel. Az elvándorlás juttatta a tehetségeket a centrumba, azaz a kiemelkedő kutatási eredményekhez szükséges anyagi, emberi és intézményi feltételek közé. Mert a 20. századot nem Magyarországon csinálták, hanem Németországban, Amerikában és néhány más országban.

*

Nem könnyű a jelenre vagy a jövőre vonatkozó tanulságokat levonni a magyar tudós-zsenik történetéből. A magyarországi kultúra óriási eredménye, hogy sikerült olyan tudósokat produkálnia, akik a centrumban is meghatározó szerepet tudtak betölteni. Ez a múlt. De persze a Magyarországon elért tudományos eredményeket is nemzetközi standardokkal mérik, azok színvonalának alkalmazkodnia kell a kívül támasztott követelményekhez. Ez pedig nélkülözhetetlenné teszi, hogy állandó és eleven kapcsolat létezzen a centrum, illetve más régiók tudományával. Ebből a szempontból a magyar jelenség egyik komponense, a hálózatképzés óriási tanulságot rejt magában.

Amikor ugyanis a magyarországi tudósközösség egyértelmű veszteségnek tekinti, hogy legnagyobb tehetségei rendszeresen elvándorolnak, érdemes lenne mérlegelnie annak jelentőségét is, hogy az elvándorlás nyomában kiépülő hálózat egyrészt a legközvetlenebb csatornán keresztül juttathatja ide az ott képződött tudást, szervezeti és szemléleti mintákat, másrészt tág teret nyit a centrumhoz fűződő, ezer előnyt nyújtó tudományos kapcsolatok számára.