Karnevál - tíz év hazai dance

Elvarázsolt fények, lézerek, széteső képek, monoton ritmusok, szintetikus melódiák... Belecsöppenünk, sodródunk, éjeket és nappalokat táncolunk át, aztán kiszállunk. Dj-k, stílusok, partyk, Freee magazin. Mi történt az utóbbi (majdnem) tíz esztendő hazai dance-világában? Teljesség igénye nélküli személyes visszaemlékezés.

Fesztiválok, 1996 nyara. Sőt, még korábban: 1996. áprilisa, Koppenhága, Bandulu-buli. Mára csak foszlányok ugranak be, halványuló képek a live acthez közel táncoló két lányról (inkább csak az egyikről), aztán más- és harmadnapokról, hónapokig tartó utazásokról: Amszterdam, Párizs, Cannes (Trainspotting-világpremierrel, MTV-partyval), London, Koppenhága, Roskilde. Kezdődött a londoni squatt-partykkal, pogány Szent Iván-éjszakával, majd a szürkés dél-skandináv égbolt alatti többnapos őrülettel: Underworld, Leftfield, Josh Wink, dj Krush, A Guy Called Gerald, LTJ Bukem és a többiek.

Valami végérvényesen lezárult, valami megfogalmazódott bennem. Bizonyítási kényszer, hogy van mondandóm erről a világról ennek a világnak. Még élt a nagy cyberálom: minden mindennel összefüggött - robotok és szintetikus drogok, hálózati szubkultúrák és elektronikus tánczene, poszthumán létformák és számítógépek által generált képfolyamok. Azóta darabokra hullott az egész, s a darabkákból számtalan új élet, irányvonal és trend született. A sors fura szeszélye: ugyanakkor zárult le nálam is egy periódus, amikor a dance 1988-tól húzódó, ártatlan gyermek- és virágkora a végéhez ért.

Közben Roskildében - főként A Guy Called Gerald jótékony hatására - beleszerettem a dobbasszusokba. Néhány héttel később a Trance Wave lemezboltban kezembe akadt egy fanzinformájú tarkabarka sajtótermék, az egyik első Freee magazin. Furcsa és összehasonlíthatatlanul más volt, mint a maiak. Gondoltam, lenne írnivalóm számukra, meg a dance-szerető nagyközönség számára is. Pár napon belül kopogtattam az akkor Sas utcai szerkesztőség ajtaján; Varga Dávid fogadott. Néhány mondatot váltottunk, nem sokkal később megírtam az első cikket: azt hiszem pont Roskilderől, meg egy dance-lexikonios ambientet.

Forrás: [origo]

Hamarosan következett a Sziget. Nem a mai professzionális nagyüzem, hanem inkább alternatív, vagy valami hasonló. Akkor még csak Bernáth/y-ék és a Tilos Rádió foglalkozott az inkább többé, mint kevésbé kiközösített elektronikus zenékkel, a sátrak pont a másik végen álltak, erőteljes underground feeling uralkodott: világsztárok nélkül, a honi dj-k se számítottak csillagoknak. Az se tűnt meglepőnek, ha egyazon buliban Palotai és Sterbinszky is a lemezjátszók mögé állt. Underground feeling - 1996 magasságában volt értelme és tartalma a kifejezésnek. Zsolton kívül fogalmam sincs, kik játszottak. Felállítottak egy Freee-standot is, ott találkoztam először Budaival. Már akkor ugyanaz a (védjegyszerű) jellegzetes mosoly ült az arcán...

Eltelt a nyár, új helyszínekre költözött a Freee: Baross utca, Kinizsi utca; közben megismerkedtem a később évekig főszerkesztő (majd Mennyek kapui-szerzőtárs) Pánczél Gáborral. Rögtön az első megnyilvánulásaival mély benyomást tett rám. Éreztem, hogy keni-vágja a zenét, nemcsak az elektronikát, hanem úgy egyben, az egészet. Talán pont az akkor virágkorát élő triphopról diskuráltunk. Nagyjából ennyi volt az első találkozásom, ismerkedésem a teljesen szűz terepnek számító honi dance-világgal. Egyszer (a mai tiniparadicsom, a Bank helyén) az E-Play-be is ellátogattam, és tudtam az Underground Records létezéséről. Személy szerint csak Zsoltot és Bernáth/y Sanyit ismertem korábbról - előbbit, mondjuk, ezer éve, teljesen más közegből, más térből és időből. ("Tudományos, vagy népszerűsítő alapon foglalkozol a focival, Zsolt?" - refrénszerűen kérdeztem tőle mindig.)

Forrás: [origo]

Aztán újabb kiesés - hónapokig London, végtelen partyk, meg egyebek, és csak valamikor december közepén jöttem vissza. Mintha mindössze két irányzat létezett volna itthon: house és techno, illetve (elsősorban Zsolt jóvoltából) szárnyait bontogatta a drumandbass. Budai, Nándi, Pedro, az akkoriban még (fergeteges) detroitszetteket és izgalmas house-okat nyomó Tommyboy, Titusz (a visszavonulóban lévő Tadeusszal), Naga, Boolek és Loolek, a kezdő Cadik jelentették a legfőbb lemezlovasfelhozatalt. Liveactek szintjén a miskolci Liquid Limbs, néha Laki is belehasított, és nagyjából ennyi.

A korábbi, Dark Side-os, fortunás időkről semmi emlékem nincs, mert az idő tájt másfelé boldogítottam a világot. Karácsony előtt Freee-meeting, voltunk vagy húszan, két újság egy újságon belül (annyira más volt Bernáth/y-ék és Varga Tibor grafikája), tervek felvázolása, ismerkedés, ki mit és hogyan, stb. Aztán partyk: a kilencvenes évek közepétől központi helynek számító E-Play-ben, a pár hónapra rá záró Fiatal Művészek Klubjában, kommerszebb helyeken. Tilos-bulikat is bőven rendeztek már akkoriban.

Meghökkentő, de alig ugrik be valami a közönségről. Mintha nagy átlagban undergroundabb, intellektuálisabb, kevésbé trend-, külsőség- és divatorientált lett volna a jelen partyharcosainál. Persze lehet, hogy az idő múlásával megszépül a múlt - ugyanakkor tény: nagyon-nagyon gyerekcipőben járt a honi dance, és mint minden új, a régi beidegződéseket, szokásokat felrúgó kulturális mozgásra, így erre is a legnyitottabb elmék találtak rá elsőként. 1997 januárja az E-Play-ben hozta meg a mindmáig egyik legemlékezetesebb budapesti összejövetelt: Josh Wink játszott - figyelem, 1997-ben még nem naponta jöttek a világsztárok, egy-egy ilyen kaliberű mágus hónapokig tartó élményt nyújtott. Az egész lemezlovasgárda felvonult és szájtátva bámult - ilyet, de még hasonlót se láttam azóta!

Márciusban a már-már szokásos (júliusig tartó) útvonal következett: Párizs, Nizza, Cannes, Párizs, London, életem legemlékezetesebb partyjával,az utolsó Tribal Gathering-gel. Abszolút drumandbass-rajongóvá vedlettem át. Törökbálinti Katlan-bulira futottam be. Valaki kérdezte, olyan-e, mint a londoni illegálisak - nagyjából olyan volt, kevesebb őrülettel, kevesebb és diszkrétebb elszállással. Félelmetes hangulat uralkodott a sámántűz körül, flash volt letekinteni a dombról. Pár héttel utána egy másik kultikus underground összejövetel, Frankhegy következett, Kozma-kép- és fényvarázsaival. Virágkorukat élték a hamisítatlan szabadtéri megmozdulások, még semmi se amortizálódott le, a pokemon szót csak hallomásból ismertük, disztingváltak a kafferok és az ekikatonák.

Forrás: [origo]

Sziget, 1997: egy hét masszív ottlét, a Matáv Virtuális Sziget részlegénél. (Azért aludni nem...) Bernáth/y-ék ekkor szervezték utoljára a dance-sátrat, valamennyi fellépő dj-t mikrofonvégre kaptam, sőt a hangerővel örökösen problémázó kerületi polgármestert is. Két szett maradt meg emlékeimben: Zsolt az azon a nyáron őrült divatként tomboló (majd gyorsan lecsengő) speed garage-be hasított bele, Nándi pedig gyönyörű detroitmuzsikákkal kedveskedett.

Nem sokkal korábban indult be a rövid, de annál dicsőségesebb életű Fáklya Klub - a jövőzenék szocreál külsőségek közepette csendültek fel. A Bernáth/y, Pintér Gábor tandem legemlékezetesebb rendezvényeinek adott otthont a VI. kerületi, máskülönben igencsak lepattant hely. Ott hallottam Tommyboy számomra máig number one produkcióját: Detroitba és Chicagóba kalandozott... Bernáth/y-ék liveactje szintén sok boldog percet okozott. Képi világuk kialakításába egy ideig a manapság Machomédiás (és az ország első számú pinafotósává avanzsálódott) AlieN "Szopatnék" Gergő is besegített...

Aztán megszűnt a Fáklya, lett helyette - '98. májusától - Supersonic Technikum. (A Sonic története szintén megérne egy misét: biztató kezdetek, Anthony "Shake" Shakir Detroitból, izgalmas folytatás, kimerítő Hyper-afterok, órák hosszat tartó disputák, észosztások az "akadémiaként" funkcionáló irodában, fokozatos ellaposodás, érdektelenség. Körülbelül ennyi, 1998-tól 2004-ig.) Techno, house, trance, drumandbass ment ezerrel. Lassanként beindult az over és under szétválási folyamata. Olyannyira, hogy mára értelmét vesztette mindkét szó. Szakadékok sincsenek többé, mert 2004-ben egyszerűen azt érezzük, úgy tűnik, mintha nem ugyanazokról az alapokról, közös gyökerekből indultak volna el. Egymástól független világokként, kultúrákként élik életüket.