Karnevál - tíz év hazai dance

Elvarázsolt fények, lézerek, széteső képek, monoton ritmusok, szintetikus melódiák... Belecsöppenünk, sodródunk, éjeket és nappalokat táncolunk át, aztán kiszállunk. Dj-k, stílusok, partyk, Freee magazin. Mi történt az utóbbi (majdnem) tíz esztendő hazai dance-világában? Teljesség igénye nélküli személyes visszaemlékezés.

Forrás: [origo]

2001-re világossá vált, hogy a technoszcénát a Deadcode, a dobbasszusokét a Bladerunnaz (és kisebb részben a Nowsound) uralja. Befellegzett a régi trance-nek, egykori lemezlovasai a népőrületté váló progiba nyomultak át. A BPM egyik világsztárt a másik után hozta el, Sasha 2001. augusztus 20-i Home-os fellépése, majd a 2002. júliusi, keceli négyhelyszínes Eastern Exposure jelentették a csúcspontot. Hazai dj-k közül elsősorban Kühl és Chriss fémjelezték, s fémjelzik ma is a vonalat...

Leáldoztak a Tilos-partyk, miközben egyre több új szervezőcsapat jelentkezett. Egyikük-másikuk csak egy-egy - jókora anyagi bukásba torkolló - buli erejéig. Aztán eltűntek, a feledés homályába vesztek. A leghamisítatlanabb undergroundot Isuék jelentik - minimál és techno, és minden más, különleges helyszínek, mint a budavári barlangok, extrém előadók, például dj Assault.

Áprilisban Pánczél Gábor távozott a Freee magazintól, változott a design, lassanként kezdett kialakulni a hajdani fanzinformából tetszetős, nívós sajtótermékké vált újság mai arculata. És jött Josh anyánk divatot diktálni... Szintén áprilisban bezárt a Patex 2, a júniusi Hyperre már a korábban Industry néven indult szentendrei Complexben került sor. Furán hatott a lepattant gyárak, a sokat emlegetett "indusztriális környezet" után, a régi rajongók máig sem szokták meg. Talán nem kellene ennyire ragaszkodni a hagyományokhoz, a techno egyenlő indusztriális környezet korábban aktuális, mára tartalmatlanná vált sztereotípiához. Csak jobb egy Vigadó-bálterem, mint egy lepukkadt, használaton kívüli, szélfútta csepeli gyár...

Egyébként a Bladerunnaz is szervezett Szentendrére. És - úgy általában - drasztikusan csökkent a partyarcok átlagéletkora, megjelentek a pokemoncsordák, tizenéves spurihuszárok, nyolc lasztit dobáló ekikatonák. Főként a technoszcénát, másodsorban a dobbasszusvilágot boldogítják, de a többi stílus rendezvényeire is be-betévednek. Minél gyorsabb, minél zúzósabb, minél pörgősebb, annál nagyobb az esély, hogy felütik fejüket. Egy Rush (pont 2001-ben indult be a honi Rush-őrület), vagy egy Liebing eleve garancia rájuk.

Fokozatosan vész ki a tudatosság - egyre kevesebbeket érdekel a zene, egyre kevesebben vannak tisztában a lemezlovas személyével, sokkal inkább rátesznek, és még jobban rátesznek. Közben meg mind áttekinthetetlenebbé vált a honi elektronikus tánczenei világ. Vagy inkább: világok - mert számtalan apró szigetecske lett a hajdani egyből. El lettünk kényeztetve: minden stílus szinte minden csillaga ellátogatott már hazánkba. Ugyan akadnak kivételek, de előbb-utóbb ők is tiszteletüket teszik majd. Más kérdés, hogy leggyakrabban nem akkor, amikor pont kellett volna, hanem egy-két évvel később, de a lemaradás még mindig érzékelhető, egy-egy amerikai, londoni, vagy németországi túra után rögvest szemet szúr. Ugyan kevésbé, mint tíz, vagy akárcsak öt éve, de azért...

Mentálisan meg még inkább. 2001. októberben a Piccolo színházba hívtak össze kerekasztalt, több szcéna képviselőit moderálni, beidegződéseket oszlatni: techno, drumandbass, goa. Nem értettem, hogy a legnagyobb közönséget jelentő progi részéről miért nem hívtak meg senkit... A dobbasszus-mindentudó Valdi (ParaRadio), Oleg, mások, plusz Tide és Pip aka Yamael (legalábbis az utóbbi időben ezen a nicken nyomul a Partyarcok tehetséges fotósa) reprezentálták a technót. A későbbiekben, főként 2002-ben - némi túlzással - ezer és egy bulit mulattunk és múlattunk végig Tide-dal...

Tanulságos beszélgetésnek bizonyult, utána több fórumon szidtak ezerrel, hogy részrehajló voltam, hogy lesajnáltam a goát, meg hasonlók. Minden bizonnyal. Gyorsan elszálltak az év hátralévő hónapjai. Zárásként fagyos szilveszteréjt kaptunk a Nyugatiban, aztán a februári, Advent-féle Hyperig szüneteltem. Összekavarodtak a fejemben a stílusok - nem éreztem többé, hogy bármelyik zászlóvivőként, igazi avant-garde minőségben funkcionálna. Egyre több minimál zúdult belém, egyre távolabb a táncparkettől, ahol lassan már a minden mindegy vezérelt.

Idővel újabb hősöket fedeztem fel: Villalobos, Luciano, Daniel Bell, Miss Kittin, Tiga. Beütött az ideig-óráig, pár hónapig hatalmas durranásnak tűnő progi-breakz fúzió is, de amilyen gyorsan ütött, olyan gyorsan csengett le. Szerencsére az elektro és a retró tartósabb szenvedélynek bizonyult. Szilárd meggyőződésemmé vált, hogy a káosz, az eklektika az úr, miközben soha nem látott méretű szektásodási folyamat ment végbe.

Forrás: [origo]

Máskülönben 2002 elsősorban a progipartyk jegyében telt: Home és Pacha (például Lee Burridge), Pacha és Home, némi Events Hall, Kecel és Pacha (közben TimeWarp, Biosphere, Hyperek és a kihagyhatatlan X-Peripheria), nagyjából hasonló menetrend szerint tettünk-vettünk. Ősszel meg új színként a Kevin-Naga (Chi) páros szervezte összejövetelek az Erzsébet hídhoz közeli St. Tropez állóhajón. Hamisítatlan breakzbemutatók, hatalmas tivornyák, fergeteges jókedv - kell ennél több? Ráadásul szerdánként, üde színfoltot hozva megüresedett hétköznapjainkba.

Muníciómat - az Underground Records egykori szerepét átvevő - Trance Wave-ből gyűjtöttem, TB Gonnak és Marvinnak hála. Szomorú hírként meg annyi, hogy a megkeseredett Miraque nemcsak az én életemből, hanem az elektronikus zene világából is kivonult...

2003-ból egy rendezvény és egy trend ragadt meg leginkább agyamban. Az eddig legjobbra sikerült X-Peripherián főként Alec Empire és a Radioaktív Ember bűvölt. A trend: a Hyper - szakítva szigorú technohagyományaival - elektro-dj-ket is meginvitált, például júniusban Tigát. Iszonyatos szettet nyomott a montreali, miközben a pórnép, a technoproletariátus kivonult a parkolóba Rusht és Amokot hallgatni. Októberben meg Johannes Heil liveactje, valamint Cristian Vogel kísérleti őrülete következett. Pokemonék csak bámultak, egy kukkot nem értettek abból, mi történik...

Kétéves kihagyást követően, februárban dobbasszusbulira látogattam el. Andy C mindenkit megbolondított. Több régi, eltűnt technoarcot láttam viszont. Változik az érdeklődés, ki itt kezdi, ki amott, de általában erőteljesebb a négynegyedektől a törtek felé történő mozgás, mint viszont. A legintellektuálisabb közönség meg általában a breakbeatmegmozdulásokon gyűlik össze. A szórványos elektronikáé túl alternatív és kellően sznob ahhoz (tisztelet a kivételeknek), hogy valóban izgalmas közeg legyen. Ráadásul - nem utolsó szempontként - a képzeletbeli zenei intelligenciahányados növekedésével egyenes arányban csökken a jó csajok száma.

Persze azért azt se mondanám, hogy akkor innentől fogva csak progibulikba járjunk, viszont nem ártana az arányokat meg-, a tovatűnt hajdani nyitottságra pedig újfent rátalálni. Az 1996 és 2004 közötti egyik legszembetűnőbb különbség. A Parádén a korábbi Hyperekről (is) ismert, addigra visszavonult pornósztár Niki Belucci alakított felejthetetlent, majd sokak felháborodására, mások örömére erotikus show-kkal fűszerezett dj-zésbe fogott. Egyébként lemezlovasok jöttek, mentek, tűntek fel és el. Többen sztár-dj-státuszba emelkedtek, mások, például Jutasi Tamás néhány évnyi toplét után visszatértek gyökereikhez, 1996 óta jócskán cserélődött, ám annyira mégsem változott a dance-világ szűk élmezőnye. Rockcsillagokhoz hasonló, de azért arányaikban jóval kisebb rajongótáborok alakultak ki. Pillanatok alatt partyba vágható lánykák lengik, zsongják körül isteneiket...

2003. október 23., csütörtök este, a Pacha ezúttal az egy héttel korábban indult, sajnos csak hónapokig tartó új, Trimmel Timi által szervezett rendezvénysorozatnak, a Reflectionsnek adott otthont. Egyik héten progi, másikon techno, harmadikon breakz, negyediken már nem emlékszem, viszont mindből a szokatlan, a trenditől eltérő vonulatok. Ritka jó hangulat, pedig csak két-háromszázan vagyunk. Talán izgibbek lennének a kisebb, de meghittebb, mindenki mindenkit ismer jellegű bulik, mint például a Debut? Sokan esküsznek rá... De a lényeg inkább az, hogy ritka jól sikerült partyn vettünk részt. Jay fantasztikusan kifinomult szettet adott, az üstökösként berobbant elektromágus, a korábbi ZTM-eken felfedezett Coyote szintén.

2004. Kevin Yost, I Love Deep - végre a number one deephouse-dj is Magyarországra látogatott, és ha már itt volt, káprázatosat zenélt. Magáról a (Freee által szervezett) rendezvénysorozatról csak a legjobbakat mondhatom: egy kevésbé populáris, ám annál szebb, valóban mélyebb stílust ismerhettünk meg az estek keretében. Az újságról meg annyit - talán ennyi fényezés nem árt meg -, hogy majdnem egy évtizede (tehát tényleg tartós ideje) az egyetlen működő hazai elektronikus zenei magazin, ami önmagáért beszél. Amúgy külföldön sincs túl sok ilyen hosszú távon funkcionáló testvérlap. Nem is szaporítanám tovább a szót ezügyben.

Életem legfelejthetetlenebb Hyperspace-e (honi bulija?), a Temple of Love Valentin-napon, Miss Kittinnel várt rám. Huh, huh, és huh... Ugyanazzal a lendülettel Nitelife Revolution,Infusion live-val, bár valahogy inkább a hangügyileg katasztrófa technoteremben időztem... A már-már szokásosnak nevezhető TimeWarp következett (emlékeztetőül: Richie Hawtin, Ricardo Villalobos b2b), egy hétre rá pedig a harmadik magyarországi Mayday, ahol különös sugallatra például az ugyancsak távoli zenei világú - hardcore techno - Pet Duót a második sorból figyeltük végig. A listát a több okból szomorú emlékű Kevin Saunderson-party zárta a Pachában.

Kraftwerk, Kowalski, T. Raumschmiere, Richie Hawtin, Rolando... Még ennyi az évhez. Bőven tudnék többet hozzáfűzni, de talán nem akarok. Hatalmasnak tűnő, önálló univerzumokká nőtte ki magát a hajdani kisvilág. Önmagához viszonyítva, természetesen. Csak a lasztik és a mosolyok állandók.

(Az írás a Freee magazin szeptemberi számában jelent meg.)

k. f.