Karnevál - tíz év hazai dance

Elvarázsolt fények, lézerek, széteső képek, monoton ritmusok, szintetikus melódiák... Belecsöppenünk, sodródunk, éjeket és nappalokat táncolunk át, aztán kiszállunk. Dj-k, stílusok, partyk, Freee magazin. Mi történt az utóbbi (majdnem) tíz esztendő hazai dance-világában? Teljesség igénye nélküli személyes visszaemlékezés.

Forrás: [origo]

Szokásaimhoz híven utazásokkal, partykkal telt el az ősz. Egyre gyakrabban látogattam az Underground Records nevű intézményt, ahol körülbelül addigra alakult ki a klasszikus csapat: Tommyboy, Pedro, Nándi, Palotai Zsolt, Cadik, Gülü, Jácint és időnként még a pararádiós Pita is besegédkezett. Zsolt és Palika rendszeres bemutatókat tartott futuremusicból, ami akkoriban a mind keményebb, sötétebb, apokaliptikus tónusokba lendülő dobokat és basszusokat fedte főként.

Közben Szombathelyről kaptam egy levelet; Janzsó Tibor, a leendő Miraque volt a feladó. Hamarosan küldte első, általában Spherule-lal közösen jegyzett szárnypróbálgatásait. Aztán Füstös Zsolt leforgatta a Techno - Az egyén diadala című dokumentumfilmet, az első audiovizuális számadást a honi partyvilágról. A februári Filmszemlén mutatták be, a királyi kettesen szintén levetítették. Közvetlenül karácsony előtt goapartyval egybekötött Kenguru-divatbemutatóra látogattam el. Az 1994-95 körüli időket leszámítva, valahogy mindig idegenkedtem a stílustól, viszont Kenguru ruhái általában bejöttek, máig díjazom a kreativitását, egyéni stílusát.

Akkortájt goa és trance is egyet jelentett még. Manapság trance-en inkább az euro-giccsparádét, néhány hollandot és Van Dyk-ot értjük, a többi átment progiba, talán valahol láthatatlanul szunnyad még valami, de annyira láthatatlan, hogy minimális életjelt se nagyon ad magáról... Az itthoni szilveszter kimaradt, a karácsonyt követő napokban elrepültem egy hónapra Londonba. Hazatérve mind gyakoribb vendége lettem a Park Café - leginkább Underground Records-szervezésű - rendezvényeinek és levizitáltam az idő múlásával mitikussá lett Patexet is.

Forrás: [origo]

Szinte minden hétvégére, mindig mások szerveztek bulit, csak később vált Hyperspace-szentéllyé az egykori gyár. Az első a Pánczél Gábor ihlette (valamelyik) Dee Zone Trax bemutatója volt. De akadt még Renaissance-, Pálmatex-, Junior-, Kozma- és Titusz-, meg természetesen Deadcode-megmozdulás is. Különös, átmeneti világ tárult fel előttem - néha egyenérzés, néha kiszállás a térből és időből, néha lepusztultság, igénytelenség (térdig érő vízben fordult elő: benyitok a férfi wc-be, ahol azt látom, hogy dugnak), kosz, de valahogy mégis unikum, mégis egyszeri, visszafordíthatatlan.

2000 tavaszán zárt be a hely, derékig sárosan távoztunk, rajongói azóta siratják, azóta nosztalgiáznak. Rengeteg kapcsolat született ott, ismeretségek szövődtek majdani dance-dolgozókkal, akkor még szimpla partyarcokkal. Főként gazdagréti társasággal múlattam a péntek és szombat éjszakákat, monoton ritmusokra menetelve, különös fényhatásokra csodálkozva rá. Például a Freee-szerkesztőség egyik kedvencével, a legangyalibb grizzlivel, a jelenleg Viva-operatőr (és alkalmi lemezlovas) Milánnal, a "mi" Milánunkkal.

Közben magánválságokon estem át: tizenöt évesen elhunyt Arthur, a valaha létezett legkedvesebb (fekete) macskám, emigrációm és utazásaim hű társa, Normandiából. Beugrik egy kép: gyönyörű világosszőke lánnyal táncolok a Patexben, mosolygunk, flashelgetünk nagyokat, és közben végig Arthurra gondolok...

1998-ban éreztem először, hogy a Sziget tényleges nagyüzemmé, óriási üzleti gépezetté vált. Más emlékem nincs azokról az augusztusi napokról. Aztán jött az ősz, új szelek, Jungle War, főszerkesztőváltás a Freee magazinnál - Pánczél Gábor vette át a "karmesteri pálcát"... Október elején letudtam életem első Hyperspace-ét is. Nem sokkal előtte lépett fel Sven ugyanott, a feledés homályába merült Nimpho Line szervezésében. (André, Rob-O, Martin Stirrup - ki emlékszik manapság rájuk? Pedig a kiscelli kriptában is odatettek párszor...)

Forrás: [origo]

Három teremben ment a műsor - techno, jungle, chillout. Például a Palotai, Cadik, Mango trió nyomta sokáig az egyikben. Tökéletes díszletek, pszichedelikus fényekben pompázott a hajdani textilüzem. Maga Sven élete egyik legfelejthetőbb szettjét adta. Ismét a textilgyár, november eleje: három éves a Freee magazin. Monstre vigalom, kellemes muzsikák, hatalmas gerjedés, gólyalábakon lépkedő drag queen-ek, pezsgőfolyamok, ünnepi torta. Az utolsó nem Deadcode-szervezésű Patex-party volt.

Jungle War: az évtized végének egyik legmeghatározóbb partysorozata. Pánczél Gábor vezényelte; hangulatilag meglehetősen underground összeröffenéseknek bizonyultak. Igazi elitmegmozdulások, csekély, de annál illusztrisabb közönséggel. Azóta a jelenlévők zöme a dance-világban, vagy egyéb intellektuális és művészberkekben ténykedik. Jogász, Miraque, Spherule, Pritz Péter, leendő dobbasszus-lemezlovasok, partyszervezők, sőt Uj Péter is gyakran tette tiszteletét. Egyre kegyetlenebb ütemekre, éjsötét tónusokra menetelt a keménymag - körülbelül kilencven százalék pasi, tíz százalék csaj.

Buliról bulira pallérozódott az elménk, közelgett az ezredforduló, minden egyes szeánsz beavatáshangulatot öltött. Aztán - dobbasszusperiódusom apoteózisaként, egyben zárásaként - Tilos-szervezésben Budapestre látogatott az akkor pont a csúcson járó Ed Rush. Első Freee-s interjúm vele készült. Együtt töltöttük a napot, a készülődő, szigorúbb "drogtörvény" elleni tüntetésre is kiugrottunk, és aláírtunk bőszen. Félelmetes szettet nyomott az est folyamán.

Január végén - szintén Tilos és Pecsa (a szocreál Pecsa ugyan kőkeményen sux, de a korábbi színhelyhez, a még szocreálabb Almássy téri szabadidőközponthoz képest mégis paradicsom volt) - Tayo és BLIM léptek fel. Már ősszel is hallottam egy-két nuskool breakzt, de tőlük bolondultam meg teljesen és tértem át. Szinte egyik pillanatról a másikra elfelejtettem a drumandbasst, s lettem bősz breakbeathívő. A magyar blokkot újfent a Palotai, Cadik páros adta. Egyre összeszokottabban, ismeretlen jövőzenedimenziók felé haladva.

Forrás: [origo]

Ha az utóbbi tíz évből két magyar lemezlovas teljesítményét kellene kiemelnem, mindenképpen őket említeném. Zsolt hatása felbecsülhetetlen, tízezrekkel szerettette meg az elektronikát, alázattal nevel, tanít. Nincs stílus, amit ne játszott volna még - és mindegyikben az adott pillanat legunikálisabb, legprogresszívebb darabjait. Palkó meg virtuóz, őstehetség, a vérében van a zene, szerzőként és lemezlovasként egyaránt odavág. Az összes tört stílus nagymestere.

1999 elejére már jócskán széttöredezett a "partytársadalom" - ugyan még nem a mai "szektásodás" (az egymásról alig tudó, köszönőviszonyban se lévő breakz-, dobbasszus-, techno-, progi-, goa-, stb. közönség), de beindult az oda vezető folyamat. Egyre sikkesebb, trendibb lett a dance, Bivalybasznádon is nyíltak az onlyhouse-klubok, mind több cd-ről pörgető lemezbetyár nyomatta az igénytelen diszkóslágereket. Felhígult az egész: zenék, arcok, bulik... Változott a mentalitás: már nem a muzsika szeretete volt a vezérlőelv, hanem a minél tetemesebb haszon.

Tény: valamennyien pénzből élünk, és mosolyért, szép szóért, baráti vállbaveregetésért csak a kezdet kezdetén, ideig-óráig megy, de az évek múlásával - jó magyar módra - (majdnem) minden átesett a ló túlsó oldalára. A lényeg: eltűnt az avantgarde feeling, az átütő új érzete, felvizeződött a közönség, el-eltünedeztek az ősidők arcai, a két-hároméves cserélődés függvényében jöttek és mentek az egyre ifjabb partygenerációk. (A két-három év nagyjából tizennyolc hónap, két évre módosult mára.) Azt hittem, berobban a breakz. Be is robbant, csak éppen nem '99-ben, hanem 2002-2003 magasságában - az említett kettős mellett elsősorban Kevinnek, Nagának, Ambnak, azaz (úgy általában) a Chi-csapatnak, valamint a Trance Wave-duónak, TB Gonnak és Marvinnak köszönhetően.