A Smiling Flames egy másik tüzescsapat, más koncepcióval. Hárman vannak, két zenésszel - egy kongással és egy tárogatóssal - dolgoznak együtt. Ezek a klasszikus hangszerek egészen más irányba terelik a show-t, mint az elektronikus zene. A Smiling Flames egyébként nem is kimondottan partykon van igazán elemében, sokkal inkább a város közterein, ahol kibontakozhat az összetett hatás. Ők is a bulikon kezdtek, mint sokan mások; szintén viszonylag későn vágtak tehát bele.
Vidéki városokban, rendezvényeken és külföldön is prezentálják műsoraikat, rendszeresen visszatérnek például Horvátországba. A közeljövőben többek között Berlinben is vizitálnak majd. A köztér betöltése fénnyel és zenével nyári éjszakákon népszerű esemény. A turisták éjjeli lepkeként vonzódnak a lángokhoz, ekképp a fagyira valót is megkeresik a srácok. Korábban vadkempinges megoldásban, ma már ellátásért, csekélyebb fellépti díjért állomásoznak a célterület közelében.
Az efféle performanszok hangulata magasan túlszárnyalja a bulik atmoszféráját - állítja egybehangzóan a csapat. Egy partyn, ahol minden a dj-hez, illetve a zenéhez alkalmazkodik, a legjobb esetben is csak dekorációként jelenhetnek meg. Egy önálló fellépés viszont a nézők teljes figyelmét leköti, nem beszélve a saját zenészszekcióban rejlő lehetőségekről.
Az artistákra koncentrálódó figyelem persze nagyobb felelősséggel is jár: a néző érdeklődését fenn kell tartani. Ezt egységes, kerek egészet képező műsor biztosítja, amelynek íve van, valamiféle szavakban nem rögzített történet vonul rajta végig. (Mellesleg maga a cirkusz is ez irányba fejlődik.) Emellett a tradicionális hangszerek sajátos hangulatot teremtenek, ami nem is érvényesülhetne egy elektronikus zenei eseményen.