Az organikus dobgép és csapata

A svájci származású, villámkezű New York-i világklasszis dzsesszdobos négytagú csapata, a Nerve a hiphoptól a garage-on és a house-on át a drumandbassig mindent élőben ad elő. Méghozzá egy egész estés improvizáció keretében, megpróbálva ledönteni a stílusok közti falakat. A Freee Magazin interjúja Jojo Mayerral.

www.drummerworld.com

Jojo: A nagy zenészek, mint Hendrix, megváltoztatták a hallgatók életét. Rengeteg tudás koncentrálódott a csapatokban. A végén az emberek érzik, hogy lélekből jön a zene, és a lelküknek szól. Ez valahogy nem jön át, ha csak programozol. Például számomra Photek egy zseni. Ő lehet az új Hendrix vagy Charlie Parker. Soha nem lesz több Hendrix a gitáron és Parker szaxofonon. A következő maradandót alkotó híresség valami eddig nem létezőben lesz éllovas. A megfelelő helyre kell koncentrálnunk ahhoz, hogy megtaláljuk a felfedezésre váró terepeket. Nem a dnb a fontos számomra, ez csak egy nyelv, amit megértenek. Eleinte csak dzsungelt és dobbasszust játszottunk. Ma már sokkal több stílust felengedünk a színpadra. Be nem járatott, szokatlan kombinációkat próbálunk ki. Oké, ez 2step, ez sötét, ez uptempo, ez nujazz, ez jungle, ez house. De érdekesebb vegyíteni, nem? A drumandbass is egy zenei revolúció volt. Rengeteg dolgot megváltoztatott, de mára eltűnt a kezdeti varázsa. Mindig a poszt-drumandbass-intelligenciáról beszélek. 1990-1992-ben őrült jó agyak voltak a szcénán, leesett az állam, amikor őket hallgattam. Mi szívesen játszanánk el ugyanezt, de ez lehetetlen. Ezért valami újjal kísérletezünk.
Roli: Élőben játszani nem újdonság, de ebben a zenei kontextusban igen. Pláne témákkal és hangokkal előadott komplett improvizációt. Állok a pult mögött, és hangokat hozok előtérbe vagy effektekkel dúsítom, rombolom őket. Próbálok egy összefüggő szövetet fonni, mert a tánczene ugye mintákból áll.
Jojo: A dzsesszben is volt már példa hasonlóra. Louie Armstrong nagyon egyszerű szerkezeteket alkotott, csak később bonyolította meg a dallamszerkesztést. De minden az egyensúlyról szól. Milyen messze mehetsz el a komplexitásban, hogy az emberek még megértsék? Sokkal bonyolultabbra is képesek vagyunk, de valakinek már ez is túl sok. Roli fonalát felvéve, amikor New Yorkban elindítottuk az önálló Prohibited Beats klubestünket, fogalmunk sem volt arról, hogy mit csináljunk. Szerettem volna egy együttest, de nem találtam velem egy húron pendülő arcokat. Ezzért jam session-öket indítottam egy kis klubban. Néhány jól sikerült, néhány kevésbé. Felbukkantak zenészek, majd dj-k is, és valami kezdett körvonalazódni. Nemcsak a tehetségekből álló kör volt új, a közönséget sem ismertük előtte. Eleinte nyolcvan ember volt ránk kíváncsi, majd nemsokára négy-ötszázan jelentek meg. Odajöttek, hogy "Öreg, ez nagyon király, egy teljes számot alkottatok élőben!" Erről szól az improvizáció, ez a dzsessz legfontosabb, legérdekesebb eleme. Amikor odajöttek, tudtam, hogy jó úton haladunk, sikerült valami újra bukkannunk. Viszont nagyon nehéz megfelelő helyszínt találnunk. A színházak, koncerttermek, bárok, klubok nem alkalmasak. Sokkal többre van szükség az élő zenéhez. Amíg a zene a berögzült formulájú előadóterekhez alárendelt viszonyban csatlakozik, addig nehéz dolgunk van. Bejön a közönség, leül, felmegy a függöny, majd másfél óra nézés után hazamennek. A zenéket ősidők óta ugyanúgy tálalják. Az új zenei előadásmódokhoz új környezet kell. Ez a jövő, az új ötleteket keressük. Ezért utaztunk húsz órát a pécsi fellépésre is, ami relatív nagyon messze van tőlünk. Emellett kíváncsiak vagyunk a reakciókra is.

Freee Magazin

És hogy érzitek? Milyen volt a fogadtatás?
Roli: Az elején egy kicsit megdöbbentek, de nagyon jó volt. Általában mindenhol ott egy csomó dobos Jojo körül. Itt is volt egy dobklinika a színpad körül, ez megszokott. Pécsett volt egy második embertömeg, akik egy koncertre jöttek, majd hátul a keverőpultnál már party volt. Úgy éreztem, mintha én is dj lennék.
Jojo: Tegnap tényleg így volt. Nagyon jó volt, mert mi játszottunk és az emberek több alternatívát is választhattak. Ez így tökéletes, mert mi is több stílusban játszottunk. Felléptünk már dzsessz- és rockfesztiválokon, klubokban...
Roli: Alapjában véve mindenhol tudunk játszani. És játszottunk is. Nem kötik meg stílusok és elvárások a kezeinket.
Jojo: Nincs két egyforma buli. Nemrég New York-ban játszottunk négyezer ember előtt, ahol több négynegyedet adtunk. Néhány nappal ezelőtt Spanyolországban egy kemény, darkstep-szettet adtunk hétszáz világító rudakkal felfegyverzett kölyöknek. Három napja egy dzsesszklubban adtunk estet.
John: Tegnap a közönség összetétele is nagyon változatos volt.
Jojo: Igen, és kiemelkedően jó volt a közönség. Találkoztunk a férjét elkísérő negyvenöt éves asszonnyal, és rengeteg kissráccal is. Hogyan kerültek ide? Ilyesmi a Prohibited Beats is. Felbukkannak vagány punkok, divatmodellek és hírességek is, mint Georgio Armani vagy Lenny Kravitz. A nagyon változatos összetételű hallgatósághoz különleges zene dukál. Az a szép, amikor drumandbasst játszunk egy rakás embernek, aki soha nem ismerte a stílust, a partyarcok viszont nem jártasak a dzseszben.
Roli: Tény, ha dobbasszust hallgatsz egy dj keze alól, az olyan, mintha filmet néznél, de nem ismernéd a filmet alkotó képkockákat. Az élő fellépés a helyére teszi a dolgokat. Még azoknak is tetszik a drumandbass, akik soha egyetlen ilyen lemezt nem hallgatnának meg. Ide kapcsolódik az albumkészítéssel kapcsolatos problémánk is. Nehéz egy albumot felvennünk, mert rögtön vagy tízet kellene. Mások szerint jobb is, ha nincs, mert többen kíváncsiak a fellépésre. A végső cél, hogy változtassunk az emberek életén, és ezt elérjük. A lemezipar amúgy is nagyon rossz bőrben van. De egy kicsit visszatérve a zenére: ösztönlények vagyunk, nem? Ha felmegyünk a színpadra és előadunk egy előre kitalált és felépített műsort, nem működik.
Jojo: Az alkotás és az újraalkotás két eltérő fogalom. Meg kell tartanunk az egyensúlyt, de a lehető legtöbbet szeretnénk alkotással foglalkozni a fellépéseken.
Roli: Nekem sem tudják mindig a riderben felsorolt eszközöket előteremteni. A helyszínen kísérletezem az adott technikával. Na, ez az effekt nem olyan jó, de lássuk csak azt... Igen, ez jó lesz! Hmm, meddig is lehet túlvezérelni...?
Jojo: Az emberek tartanak az élő zenétől. Kiszámíthatatlan volt a rockandroll, de a dzsessz is. Senki nem tudja, mi fog következni a következő pillanatban. Jimi Hendrix és a Beatles is ilyen volt a színpadon. Ezt lehetetlen utánozni előre kitalált forgatókönyvvel.
Roli: Van bennünk egy kis punkos attitűd is. Sok úgy nevezett drumandbass-liveactet láttunk, amelyek abba a hibába estek, hogy megpróbálták tökéletesen reprodukálni a lemezeiket. Tisztán szóltak szép basszusokkal, és aztán mi van? Nagyon unalmas, nincs benne energia, nem rúgja ki a ház falát, nem fejlődött. Amikor fellépünk, már az első basszuslökettel ki akarjuk törölni a többi bandát a föld emlékezetéből. Mellesleg számos úgy nevezett liveact abból áll, hogy görnyednek a laptopok felett. Mi van, ha gond van az elektromossággal? Mi áram nélkül is lázb ahozzuk az embereket.

Mi a helyzet a dj-kkel?
Jojo: Szerintem a dj-k a mai ritmikus kultúra mérnökei. Nem a dobosok. Tudom, nem szeretnék ezt hallani. A dobosok ritmusban már régóta nem kreatívak. A dj-k vették át a szerepüket. Sok kollégám kérdezi tőlem, hogy milyen dobosokat hallgatok. Senkit. Dj-ket hallgatok. Persze felismerek olyan ritmusokat, amiket Tony Williamstől vagy Jack DeJohnette-től tanultam. Nem minden dj muzsikus, de nem is minden muzsikus muzsikus. A dj-kultúra is válságban van, de volt idő, amikor sikeresek lehettek a lemezlovasok, mert tudták, mi kell az embereknek. A zenészek csak maguknak művészkedtek, és elfelejtették, hogy kell felpörgetni az embereket. Elvesztették a kapcsolatot. Ez különösen igaz a dzsesszre, a rockandroll meg csak egy böhöm nagy show.

Minden nagy dzsesszgálán előadó vagy, mesteriskolát vezetsz, a legnagyobb dobmárkák konzultánsa és alkalmazott tervezője vagy...
Jojo: Igen, emellett rengeteg dzsesszprojektben szerepelek, számos r&b-művésszel dolgozom. Imádom a hiphopot is. A hiphop első tíz éve csodálatos volt, de manapság egy kezeden meg tudod számolni a kreatív csapatokat. A legnagyobb bajom a dzsessz-szel viszont kicsit bővebb kifejtést érdemel. Most voltam egy turnén a Vienna Art Orchestra-val, és a koncertre ellátogatók átlagéletkora ötven év volt.

Ők nem táncolnak.
Jojo: Bizony nem. Nyugodtan meghallgatnak, megtapsolnak és hazamennek. Tizennyolc évesen nekem felforgatta a zene az életemet. Azért lettem végül zenész, hogy egy kellemes esti koncertnél többet adjak nekik. Természetesen nem rossz és rendben is van, de mint művész, többet kell tennem. Sokkal több rejlik a zenében. Tavaly voltam Budapesten egy dzsesszfesztiválon. Jó volt, mindenki elégedett volt, de több száz hasonlón voltam már. Tegnap az emberek ennél nagyságrendekkel több töltéssel mehettek haza, és mi is nagyon jól éreztük magunkat. Érdekes és tanulságos volt számunkra is. A dzsessz platformja nem tetszik. Emellett mindig a jövőt fürkészem. Ez talán az élet titka. Lehetsz akár hatvanéves is, ha a játékodra odafigyelnek a tizennyolc évesek, akkor te ismét tizennyolc lehetsz.

Freee Magazin