Monique víziói

Monique, hazánk kevés női dj-inek egyike, immár öt éve. Alább beszél a kezdetekről, élete párjáról, a Noise.hu-ról, különböző zenei világokról, hanghordozókról, zenekészítési szándékairól és a Visions partysorozatról is.

Milyen téged ért zenei hatásokat emelnél ki?
- Az évek során borzasztó sok zenei hatás ért. Szinte minden "korszakon" átmentem. Majd el is hagytam, mert úgy éreztem, nem ez az, amit én keresek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy "besíkultam" egyvalamire, hiszem ma is ugyanolyan nyitott vagyok minden stílusra, mint régen, csak egyszerűen a megszokottat nem szeretem. Ha az adott műfajban valaki tud nekem valami szokatlan hangzást mutatni, amire rááll a fülem, akkor már be is lopta magát a szívembe. Rengeteg nevet sorolhatnék fel azok közül, akik saját zenei hangzásom formálásában irányt mutattak. Ide tartozik Plastikman, Josh Wink, de ugyanitt van helye James Holdennek is, Agoriának és Ellen Alliennek vagy Sylvie Marksnak, akik talán a legnagyobb hatással voltak rám.

Meglehetősen eklektikus szetteket nyomsz. Hogyan jellemeznéd a zenei világodat?
- Szettjeim eklektikussága pontosan arra vezethető vissza, hogy nem stílus szerint válogatom a zenéimet. Nem lehet, én magam sem tudom egy kategória alá "besuvasztani" a zenei világomat, mert nem house-t játszom, vagy technót, vagy bármi mást, hanem egyszerűen azt, amit jónak tartok. Ezt azért nem úgy kell elképzelni, hogy összevissza játszom mindenféle zenét, logika nélkül. Azon a véleményen vagyok, hogy egy szettet nem lehet egy stílusból felépíteni, hanem különböző stílusok egymásra pakolgatásából alakul ki a kerek, egész egységet alkotó mix. Lemezvásárlás során éppen ezért sokszor bajban is vagyok, s legszívesebben minden újdonságot végighallgatnék, hogy megtaláljam a számomra legmegfelelőbb darabokat. Minden zenében saját magam próbálom megtalálni, legyen az akár csak egyetlen hang is. Arra törekszem, hogy szettjeim, és ezzel együtt az egész zenei világom valamiféle újat nyújtson az embereknek. Olyat esetleg, amit nem hallhatnak minden nap. Ehhez azonban a közönség segítsége is kell, annyiban, hogy nyitottak legyenek felém, és rámbízzák magukat. A szettek alatt igyekszem mindig őket figyelni, ez az én esetemben, azt hiszem, fokozottan fontos, saját korlátaim között csúszkálva próbálom szebbé tenni a játékom közben megélt perceiket. Ha mindenáron valamiféle irányvonalat kellene meghatároznom, azt mondanám, a legeslegjobban az acides, retrós, elektrós hangzás áll hozzám a legközelebb, de természetesen sok más is belefér egy szettbe.

Mit gondolsz a retrohullámról vagy a mára egyre "lakosságibb", "lakodalmasabb" elektróról?
- Mindig jönnek új hullámok és trendek, amik egy bizonyos ideig nagy népszerűségnek örvendenek, majd előbb vagy utóbb lehanyatlanak. Azt, hogy ezek mennyire lesznek hosszú életűek, és mennyire lesznek népszerűek az emberek széles körében, nagyon nehéz előre megjósolni. Egy dj-nek viszont mindenképpen el kell gondolkodnia rajta, s eszerint mérlegelni stílusának alakítását. Van, akit csak "meglegyint" egy új hangzásvilág, van, aki viszont teljesen rabjává válik, egész zenei állományát átformálva ezáltal. Tudatosan távol tartom magam az utóbbitól, mert úgy érzem, így nagyon nehéz lenne reagálni a változásokra. Természetesen belebelekóstolok a retróba, de ugyanúgy figyelem az új vonalakat is, és szettjeimben megpróbálom ötvözni azokat. Mindenesetre igaz, hogy a retro jelen van, ám véleményem szerint sosem fog széles körben teret nyerni, mert csak egy szűk, vájtfülű réteget talál meg. Ahogy e hullámok teljes átvételétől távol tartom magam, úgy a "lakossági" elektrótól is igyekszem elvonatkoztatni. Kompromisszumokat mindig kell kötni, de az általam szabott határt mindig tartom.

Bakelit versus cédé versus mp3. Mennyiben kevered a különböző formátumokat, illetve hogyan képzeled el az egészet, például tíz év múlva?
- Én a bakelitpártiak közé sorolom magam, ezért igyekszem is minden zenét ilyen formában megszerezni. Sokszor viszont azzal szembesülök, hogy az adott zene vagy még nagyon sokára jön ki lemezen (akár egyáltalán nem is jön ki), vagy pedig Magyarországon nem kapható és külföldről sem tudom beszerezni. Ezekben az esetekben én is kénytelen vagyok a cédékhez nyúlni és keverni a különböző formátumokat. Nem szívesen teszem egyébként, mert ilyenkor megfosztom magam attól a plusz hangulattól, amit a lemezek adnak pörgetés közben. Persze akárhogy is viszonyulok ehhez, egyértelműen érezhető a bakelitek népszerűségének csökkenése. Egyre több nemzetközi és hazai lemezlovas tér át a cédé, illetve az mp3 előnyökre, és a szcénába újonnan belépő fiatalok számára is egyre kevesebb jelentőséggel bír a zenék formátuma. A bakelitek misztikuma tíz év múlva, azt hiszem, csak a megszállottak körében fog tovább élni.