Coldcut: "A hang az első"

A minap jelent meg az elektronikus zene egyik legrégibb duójának számító Coldcut új lemeze, a Sound Mirrors. A Ninja Tune kiadó két alapítója közül Jonathan More-ral beszéltünk röviden telefonon, majd az albummal is megismerkedhettünk.

Ránézésre úgy tűnik, a Coldcut nagy jelentőséget tulajdonít új albumának: a sajtónak szánt példányok szokatlanul terjedelmes, igényes keménypapír tartóba kerültek. A promóváltozat emellett odáig megy különlegesség dolgában, hogy három kivétellel egészen más sorrendben tartalmazza a számokat, mint a kereskedelmi forgalomba kerülő CD. Az ív boncolgatásától tehát el kell tekintenünk, pedig már épp kezdett kijegecesedni egy grandiózus elméletünk.

Ami a címet illeti: nem érdemes belemenni a "hangtükör" metaforájának taglalásába, a sound mirror szókapcsolat ugyanis egészen kézzelfogható tárgyakat jelöl. A húszas-harmincas években - tehát még a radar elterjedése előtt - Nagy-Britannia délkeleti partjainál, betonból felhúzott hatalmas hangfogó építményeket nevezték és nevezik így. Ily módon a cím persze alkalmas izgalmas képzettársítások, aktuális párhuzamok felvázolására, már csak a Coldcut politika iránti érdeklődése miatt is.

Az Everything Is Under Control például egy kvázianarchista dühkitörés a mindent ellenőrző állam ellen. A szövege és a zenéje egyformán nyers és hiteles (bár a Ludditák talán azt mondanák erre, hogy "Ez az orwelli világ de válságos / Na, ezt hagyd abba, nem vagy te Kovács Ákos"). Az Aid Dealer még konkrétabban mond véleményt, jelesül el a segélybizniszről, a szaxofonos-rapper, Soweto Kinch kíméletlen kántálásával megtámogatva.

Ahhoz képest, hogy "a hang az első", szó sincs instrumentális elvontságról, a hagyományos dalforma magától értetődő szinte az egész lemezen. Érdekes és jellemző, ahogy a Walk A Mile In My Shoes-t Robert Owens vokálja az érzelgős pop határára cibálja, aztán a vonóshangok hátborzongatóan szólalnak meg a háttérben, és mindent a helyükre tesznek. Ugyanakkor bizonyára nem véletlen, hogy az egyetlen, emberi hangot nélkülöző - egyébként pazar - szám lett a címadó.

Szerencsére az enyhén popos jellegből nem következik könnyedség vagy pláne felületesség. Ellenkezőleg, kimondottan melankolikus, néhol borús az album hangulata, és egyáltalán nem zavaró, hogy az Everything Is Under Control-tól eltekintve alig pörög fel a tempó. Marad idő elmerülni a finomságokban, mondjuk abban, ahogy lassan elváltozik az énekes - ha jól értjük, maga az amerikai költő, Amiri Baraka - hangja a Boogieman-ben. Érdemes még odafigyelni Roots Manuvára a True Skool-ban, továbbá úgy általában a basszusokra, puttyogásokra és minden egyébre, amitől, ha tetszik, dubos, raggás, hiphopos, szokás szerint mégis besorolhatatlan lett az új Coldcut-munka.

Galambos Péter