Snoop Dogg megint bíróságon

Vágólapra másolva!
Snoop Doggot három év próbaidőre bocsátották, mert tavaly egy amerikai repülőtéren csomagjai átvizsgálásakor egy összecsukható fegyvert vagyis viperát találtak nála.
Vágólapra másolva!

Az Orange County legfelsőbb bírósága előtt a rapper elismerte bűnösségét, bár az előző tárgyalásokon tagadott, és ártatlannak vallotta magát.

A három év próbaidő mellett a büntetés még tartalmaz százhatvan órányi közmunkát, és be kell fizetnie tízezer dollárt egy gyermekeket támogató alapítvány javára.

A hiphop nagykutyáját tavaly szeptemberben tartóztatták le a reptéren.

Idén áprilisban már kapott egyszer öt év próbaidőt egy másik államban drog- és fegyverbirtoklás miatt.

Mint arról már beszámoltunk Snoop Doggot Nagy-Britannia után áprilisban Ausztráliában is nemkívánatos személynek nyilvánították, és megtagadták tőle a beutazóvízumot.

A vízumok kiadásáért felelős minisztérium vezetője személyesen gondoskodott róla, hogy a rappert ne engedjék be az országba.

Nem titkolta, hogy Doggot bűnözőnek tartja, ezért nem örülne neki, ha ausztrál földre lépne.

Ugyancsak sziget-kontinens döntéshozóiból váltott ki ellenérzéseket Ice Cube aucklandi szereplése is.

party.[origo].hu

Snoop Dogg: Who Am I

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!