Táncoló homokdűnék

A Psylife népszerű riportere, Neko ezúttal nem kisebb projektet választott magának, minthogy az idei Transahara 2008 fesztiválról készitsen tudósitást. Végül nem nagyon bánta meg, a képek láttán pedig egyértelmű: legalább egyszer mindannyian el kell hogy jussunk egy sivatagi psytrance-fesztiválra.

"Hi, Nóra! Kuksizd meg a Transahara múlt évi partyját!" - csak ennyi kellett: az itt látható képek és a Transahara Radióból szóló zene megtette a hatását, és tavaly decembertől idén március közepéig más sem járt a fejünkben, mint hogy végre a repülőn ülhessünk már.

Március 19-én jött el az a bizonyos nap, egy Párizsban eltöltött éjszakát követően másnap már Marokkóba tartottunk.

Délelőtt landoltunk Marakeshben, és húsz perccel később már egy retro-Merci-taxiban verettünk az Atlasz-hegységen keresztül egészen délre, a Merzuoga-sivatagba, azaz magába a Szaharába.

A tízórás, szerpentineken és sivatagban megtett út százötven euróba fájt hármunknak, és állítom, hogy pusztán az ez alatt az út alatt szerzett élményekkel és látottakkal beértük volna.

De ugye mi egy psytrance-fesztiválra mentünk, és a selymes sárga homokdűnéknek ekkor még nyoma sem volt. Bezzeg másnap reggel (mivel a félnapos taxitúra éjjel ért véget) a látvány leírhatatlan volt.

A képek magukért beszélnek, és őszintén szólva mi magunk is erősen kételkedtünk benne, hogy a fesztivál weboldalán látott képek valóban a party helyszínét takarják, de kiderült, hogy a valóság még durvább.

Sajnos, és hihetetlen módon az első napot elmosta egy kis homokviharral vegyített eső, és a két-háromszáz emberes tömeg a fedett, de nagyon kicsi chilloutba kényszerült. A hangulat ekkor már adott volt, és így összepréselődve lehetetlen volt nem megismerni a fél társaságot rögtön az első éjjel.

A közönség elsősorban helyiekből, illetve francia és spanyol fiatalokból állt, de akadt egy-két angol, osztrák, olasz és svájci is; mi pedig egyedül képviseltük kis hazánk goás közösségét.

A következő két és fél nap felhőtlen boldogságban telt. Remek muzsika a nap huszonnégy órájában - minden ízlésnek megfelelő, bár a progresszív előnyben volt - tánc, tánc, tánc a tánctéren és szerte a homokdűnék tetején. Huszonöt-harminc fokos meleg és tűző napsütés, de kellemesen kialakított árnyékos heverők végig a tánctér körül.

Az elején nem igazán értettük, a helyiek és a bejáratottabb partyarcok hogy bírják hosszúujjú ruhákban, de a második napra szanaszét égett vállam elég magyarázatként szolgált.

Tudtuk, hogy nagy a hőmérséklet-ingadozás a sivatagban, mégis meglepett, hogy amint lement a nap, két-három pulóver nélkül esélytelenné vált a szabadban létezés: éjszakánként már csak öt-hat fok volt.

Természetesen sátraztunk, de lett volna mód szobákban is lakni (igaz, igencsak minimál berendezéssel - egy ágy, esetleg kettő -, és napi négy-öt óra árammal, persze csak este).

A nyolcvanöt euros beugróért egyébként a fesztiválon - a felejthetetlen élményen kívül - reggelit is kaptunk minden nap, és a helyi büfé is tökéletesen kielégített minden igényt.

Aki igazi kis sivatagi akcióra vágyott, az kemény három euroért akár egy félnapos tevegelésen is részt vehetett, kipróbálhatta a spanyol tesók snowbordját a homokdűnéken, vagy egyszerűen nekiindulhatott a végtelen sivatagnak, és mehetett, amíg csak a vize el nem fogyott.

Psylife

Transahara Festival 2008