Bensőséges egyesülés - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
Jövő héten megbolydul a világ, benépesül a Hajógyári-sziget, de addig még itt egy szabad hétvége, amikor Óbudán kívül is találunk színvonalas programokat, így aztán két adagban szolgáltatjuk a heti betevőt. Adjuk át magunkat az érzésnek, a kellő távolságtartást feledjük, menjünk le alfába (és járjuk végig a partyzást nehézkes grádicsait, akár omegáig!).
Vágólapra másolva!

Világpolgár Kecelen
Jimmy Van Malleghem Belgiumban született, Floridában nevelkedett, New Yorkban futott be és egy ideje Barcelonában él. Privátban kedvence Indiai és Thaiföld, a zeneiparban Buenos Aires szcénáját favorizálja. Világpolgár, határokat átszelő zenei szemlélettel.

Sasha és John Digweed nagy barátja, remekül kijönnek egymással és stílusuk közösen formálódott. Az 1996-os észak-amerikai Northern Exposure után 2002-ben indultak ismét együtt turnézni: a Delta Heavy Tour azóta minden idők egyik legkomolyabb dj-turnéjaként írta be magát a dance-történelembe, Jimmy volt az, aki mindent leszervezett.

Mottója szerint "Mixelni vagy stratégiai ötleteket megvalósítani egyformán kreativitás, melynek alapja ugyanaz a szenvedély: a zene." A The Collective Agency néven futó ügynöksége oly művészek tengerentúli fellépésiért felel, mint a már említett Sasha és Digweed, James Zabiela, Erol Alkan vagy a Basement Jaxx.

Egy áprilisi fergeteges buli után ismét nálunk lép fel, ezúttal a Kecel Fest Bónusz partyján, ahova Bónusz jeggyel csak ezer forint a belépő, és rajta kívül még a zseniális Audiofly, illetve hazai színekben Add2Basket, Garay, Benny, valamint a Badgirls triója játszik most pénteken.

Elektromos hamburger
A Kollektiva második ingyenes sziget-rave elhajlására a Mokka Cukában a németes franciaelektró jegyében kerül sor most pénteken. Torzított-elektró, acid, minőségi germán technó, mindez ütősebbnél ütősebb slágerek tolmácsolásában.

És ha németes francia-elektró, akkor természetesen Boysnoize Records, amely három éve a párizsi Ed Bangerrel fej-fej mellett szállítja az ütősebbnél ütősebb torzított-elektró klubbangereket. Ebben a label főnök Alex Ridha (Boys Noize) mellett leginkább a hamburgi Andi Meid, azaz D.I.M. jeleskedik.

D.I.M.-éhez hasonló nyomvonalon halad a mindössze néhány hónapja feltűnt budapesti Tits & Clits live act duó, akik épp a Boys Noize Lava Lava-jának remixével irányították magukra a figyelmet, azóta külföldi fellépésekkel a hátuk mögött egyre magabiztosabban fejlesztik a nemzetközi trendeket eredeti módon szintetizáló hangzásukat.

Az este csapásirányát a Monkey6-es Bergi és a Wife Beater Records-os Bimbi back to backje, végkifejletét a Kollektiva dj-i (TMX, Fullstereo, Popbitch) jelölik ki. A belépés most is ingyenes a pénteki bulira a Mokka Cukába.

D.I.M: Is You (Original)

Pusztai pszichedelika
Sokak szerint a tavalyi év legjobb Ozora Fesztiválja után nehéz lesz a szervezők dolga, de a line-upot tekintve bízakodóak lehetünk. Augusztus 6. és 10. között ismét törzsi találkozó az Ozorai dombok között, idén már hatodik alkalommal.

A fesztivál sikerét a változatos lineupnak köszönheti, a tavalyi évtől kezdve ráadásul két színpadon élvezhető a napi, megfelelő mennyiségű pszichedelikus és ambient adag. A nagyszínpadon ismét húzónevek liveacteznek, így több visszajáró, köztük a svéd Atmos és Andromeda, a francia Talamasca, a brit Hallucinogen, de a psy/goa egyik nagy öregjét, Juno Reactort is elfogadta a szervezők meghívását.



Liquid Soul tavaly

A lazulni vágyókat ismét egy speciális cirkuszi sátor várja chill out zenékkel, olyan fellépőkkel, mint a - tavasszal budapesti koncertjét lemondó - Aes Dana, vagy a dub-ambient hangzást bejáró Ott. Hazai szinten már-már legendás dj-k, köztük Jirzij, Görgő, Oleg és Tsubi is fellép, de olyan, nemzetközileg is elismert projektek, mint Kalumet és a Turbopauza is odateszi magát.

A belépőt már csak a bejáratnál lehet megváltani, a hetijegy 17 500 forint, vagy 70 euró, a lazítani vágyóknak jóga, masszázs és meditáció igénybe vehető. A muzikálisabbak didgeridoo műhelyen sajátíthatják el a hangszer megszólaltatását, ezen kívül spirituális virágkötészet és a tavaly már nagy sikernek örvendő játszótér is fogadja a bulizókat.

A 2006-os DVD trailere

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!