Bensőséges egyesülés - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
Jövő héten megbolydul a világ, benépesül a Hajógyári-sziget, de addig még itt egy szabad hétvége, amikor Óbudán kívül is találunk színvonalas programokat, így aztán két adagban szolgáltatjuk a heti betevőt. Adjuk át magunkat az érzésnek, a kellő távolságtartást feledjük, menjünk le alfába (és járjuk végig a partyzást nehézkes grádicsait, akár omegáig!).
Vágólapra másolva!

Nem kell gyűlölet
A PASO zenéje érdekes keveréke a tradicionális skának, a reggae-nek és a 2tone-nak, de természetesen egyéb zenei hatások is felfedezhetők benne a dzsessztől kezdve a dubig. Szövegviláguk is vegyes, hiszen a viccesebb, könnyedebb témájúak mellett megtalálhatóak társadalomkritikus, az agressziót és gyűlöletet elítélő darabok is.

Most pénteken a Zöld Pardonban lépnek fel, így a kifutó papíralapú kétszázasainktól remek alkalom, hogy megváljunk. Ha valakinek nem elég a hétvégére belőlük egy fellépés, akkor szombaton nyomás a siófoki Coke Club, ahol a nappali Crimson és Marvin szett után este kilenctől a Paso Folk-Funk-Freestyle projektje a színpadon, mindezt teljesen ingyé'.

Tízévesen bulizni!
Ünnepeljük együtt a Roxy Rádió tizedik szülinapját a Siófoki Palace Dance Clubban augusztus 8-án, a fergeteges hangulatot hajnalig a Roxy Rádió lemezlovasai biztosítják: WhiteBoy, Shane 54, Sterbinszky, Smiths, Jován, és Flash. A rádió hostessei a helyszínen welcome drinkkel, szülinapi tortával és meglepetésekkel várnak mindenkit.

Ráadásul a Palace Dance Club kerthelyiségében egész éjszaka minden italból egyet fizet kettőt kap akció, így aztán méltó ereszd el a hajammal ünnepelhetjük a jubiláló rádióadót. A belépés lányoknak éjfélig ingyenes, fiúknak elővételben kétezer forint, a helyszínen mindenkinek háromezer.

Jimmy van M a Pachában (Buenos Aires)

Basszus, új fiúk a láthatáron!
Nem is olyan rég még olyan pletykák keringtek, hogy nem lesz több New Kids on the Bass a K2 falai között, de a szervezők erre nagyon hamar rácáfoltak. Ráadásul nem is akárhogyan, hanem ezúttal egy speciális vendéggel tolják meg a lineupot.

Méghozzá az újonc DP-vel, így a keményebb tech vonal kedvelői minden bizonnyal megtalálják majd számításukat az ifjú tehetség szettjében. Reszelős és éles hangzásvilágát már-már tökéletesre csiszolta és erre Migu is felfigyelt, a Black Hoe feje, illetve az ausztrál Darkland Recordings is kacsintgat felé.

A bulin továbbá fellép Rekorb & IGG a Cybershot képviseletében, az Amp_Air rádió műsorvezetői: Crocus & Chain, a házigazda Soundhunter, illetve a rezidensek, Android & Khaist. Az Üllői úti örömtanyára szombaton ezúttal ötszáz forint a belépő.

Paso: El commanche

Újra a város felett
I Love Deep újra a legendás helyszínen, augusztus második szombatján a rendezvény ismét a Citadella Hill Gardenben. Régi ismerősként tér vissza Jeff Bennett, a malmöi lemezlovas, producer (és privátban családapa), aki az utóbbi időben a saját szerzemények mellett jó pár remixfelkérésnek is eleget tesz.

Ennek eredményeképpen mára több mint kilencven kiadvány van a háta mögött, két szerzői album a Plastic City gondozásában, míg Eddie Silverton néven lounge zenéket jelentet meg. Ha pedig zenei hitvallásáról kérdezik, deep tech-house-ként definiálja azt, egy csipetnyi dubbal fűszerezve.

Kung Fu Dub mesterünk mellett Budai & Vic és Lank lépnek még a dj-pultba, akik garantálják a legfinomabb house körítést egészen hajnalig augusztus 9-én a soron következő I Love Deepre. Belépő csak a helyszínen kétezer forint ILD vipkártyával és Privé tagságival. E-flyerrel és kinyomtatott hirdetéssel két és félezer forint, mindenféle kedvezmény nélkül háromezer forint.

Jeff Bennett: Desire (Night Drive Music)

Saionara, sensei!
Nippon Groove Summer Edition az A38 Tetőteraszán most vasárnap. A Nippon Groove, a Tilos Rádió japánzeneügyi műsorának nyári különkiadása a lemenő Nap legmenőbb tánczenéivel, az UFO-tól a Pizzicato Five-on át a kortárs cuccokig.

DJ Case & Ji-chan segít kiigazodni, egy kis Tokiót csempészve a Duna partjára. Belépő ötszáz forint, ami teljesen lefogyasztható.

party.[origo].hu

Pizzicato 5: Mon Amour Tokyo

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!