Ödön von Horváth, eredeti nevén Edmund Josef von Horváth (Fiume, 1901. december 9. - Párizs, 1938. június 1.) osztrák-magyar drámaíró, elbeszélő ugyan fiatalon halt meg, mégis huszonegy színművet írt, melyeknek sorában az egyik első volt a Mit csinál a kongresszus?.
"Az én korosztályom közismerten gyanakvó és azzal áltatja magát, hogy nincsenek illúziói. Abban az örömteli helyzetben vagyunk, hogy azt hihetjük, illúziók nélkül élünk. És ez lehetne talán a mi egyetlen illúziónk" - nyilatkozta a szerző egy alkalommal, s ennek megfelelően a kisemebereket állította műveinek középpontjába. A kisembereket, a maguk hétköznapi, mégis sokszor szinte már groteszkbe hajló történeteivel - méghozzá nem egyszer maró gúnnyal, incselkedő iróniával.
A Mit csinál a kongresszus? kisstílű gazemberei megpróbálják kihasítani magukat a cinikus, könnyen-és-gyorsan társadalomból, ám egy pillanatra belekeverednek a politikába, amelyet jelen esetben a prostitúció elleni harc kongresszusa képvisel.