"Az alvilági kasztrált és az ő brechti anarchista, tangóharmonikás utca-opera triója" - így mutatkozik be a brit Tiger Lillies háromtagú csapata a neten, ezzel lényegileg felskiccelve abszurd színházba folyó koncertjeik szürreális hangulatát (ízelítő itt). A zenekar tavalyi szigetes koncertjén csak a legelszántabbak jutottak be a Színház- és Táncsátorba, és ők is csak véres veríték és türelem árán. Most a Trafóban nagyobb eséllyel és kényelmesebb körülmények között adhatjuk át magunkat a bizarr előadásnak: a trió éppen Seven Deadly Sins című új anyagát utaztatja a világban.
A zenekar leghátborzongatóbb figurája a pocakos Martyn Jacques (itt fönt), aki iszonyú magas hangon, púderes arccal énekelget, és hozzá tangóharmonikázik. Ő az alapítója, értelmi szerzője, komponistája, szövegírója és fő vokalistája a csapatnak. A sajtóanyagban azt olvastuk róla, hogy még vásárolni is viktoriánus öltözetében megy le, a Wikipédia pedig tudni véli, hogy Jacques hét évig lakott egy bordélyház fölött a Sohóban életének abban az időszakában, mikor épp hangját tökéletesítette. Arról nem találunk részletekbe menő információt, hogy a prostituáltak, drogosok, transzvesztiták megénekelt világáról pontosan milyen személyes élményanyagot gyűjtött be fiatalabb éveiben, de egy biztos: az általa kitalált "punk kabaré" ördögien kitalált koncepció, Kurt Weill és Bertolt Brecht nagyon jól szórakozna rajtuk.
Az új anyag a hét főbűnt járja körül, megidézve Hieronymus Bosch Az utolsó ítélet triptichonjának ördögi figuráit. Két meleg báb, Punch és Jude mesélik el a történetet (ez már a második alkalom, hogy felbukkannak egy Tiger Lillies-showban), akikbe az elismert bábművész, Nathan Evans lehelt életet (a képen virágcsokros, fehéröltönyben).