Kevesen tudják, hogy Hód Adrienn volt az első a magyar kortárs tánc történetében, aki előadásait rendhagyó módon kivitte az utcára. Miután a fiatal művésznő 2006-ban a Budapest Fringe Fesztivál fődíját bezsebelte, újító szemléletű kísérleti munkáit a szakma hivatalosan is elismerte. Noha munkáiban számos híres művésszel dolgozott együtt, koreográfiáival soha nem tért le a maga által kiválasztott útról, így egy sokoldalú, bevállalós művészként tartjuk számon, aki társulatával, az OFF táncosaival fellépett már egy középiskolai kémialabortól a Kiscelli Múzeumig sok meglepő helyen sőt, egyszer a Paulay Ede utca lezárásáért is felelős volt. Mozgásnyelvi kísérleteiben az utcai performanszok tapasztalatai és szürrealisztikus víziók ötvöződnek. Hód Adriennt vendégszereplőként is láthattuk már különböző munkákban (például: Ladjánszki Márta: Ladies First!), valamint pedagógusként is aktívan tevékenykedik. "A városi levegő szabaddá tesz" című táncnépszerűsítő progrmasorozatának célja, hogy Budapest kiemelkedő jelentőségű köztereit színházi térré változtassa. Most a Gödörben a Kapcsolódjunk és bömböltessük című produkciót láthatjuk, amelyből be is szúrtunk egy részletet.