A fiatal, tehetséges színészekből álló KoMa társulatot nem szégyelljük mérték nélkül ajnározni, így most egy másik friss bemutatójukat is ajánljuk - annál is inkább, mert nagyon meglepődtünk, hogy amilyen sokat pihent a kollektíva tavaly (csupán két bemutatójuk volt, a Plazma és a november végén gyors viharossággal bemutatott, erősen félkész Dzsing!), olyan sok projektet visznek most. Az Eurocenter fitnesztermében a január 17-i hétvégén mutatják be Tasnádi István darabját, a Fédra Fitnesz-t, január 19-én a Sirály pincéjében debütál Sartre-(át)értelemzésük Eltemetendők címmel, február végére pedig ígérik a harmadik premiert, Mikó Csaba Idill című darabját. A termékeny tél titka minden bizonnyal az, hogy a társulat ideiglenesen két részre szakadva próbált, a két előadás szereplőgárdájában nincs átfedés. A Plazmá-ból ismert színészek Tasnádival dolgoztak (Polgár Péter kivételével), míg az Eltemetendők-ben feltűnik néhány Dzsing!-es szereplő, illetve fiatal vendégszínészek. Az előadást a Csiky-ben színészkedő Vékes Csaba rendezte. Nem sok minden derül ki a címlapról, de annyi sejthető, hogy a második világháború idején játszódik, és rádió itt is lesz...