Lángpallossal és fecskendővel

Vágólapra másolva!
Olyan történt, ami már régen: megjelent egy egész tűrhető drogos könyv, mi pedig ahelyett, hogy moralizálnánk, körbenéztünk a világirodalomban hasonszőrű társai között. Nyerjen velünk drogirodalmat!
Vágólapra másolva!

A narkó szépirodalmi természete:
Csáth Géza - azaz Brenner József - naplója egy több szempontból is beteg ember beszámolója arról a rövid időszakról, mikor életén eluralkodott a kábítószer. 1912 derekára Csáth már kemény morfinista volt, ám kényszeres személyiségének köszönhetően, viszonylag sokáig sikerült kontroll alatt tartania szenvedélyét - naplója nem más, mint egy saját magának kiállított kórlap, melyben dokumentálja, hogy naponta mennyi ópiumot, morfiumot, illetve coitust engedélyez magának. Igen, Csáth meglehetősen intenzív szerelmi életéről is jegyzeteket készít, megtudhatjuk például, hogy 1912 során, mintegy 360-380 aktusban volt része, emellett már nem meglepő, hogy partnerei orgazmusait is számon tartotta, sőt, ha úgy látta szükségesnek, napi átlagot is kalkulált. Igazi orvosként diagnosztizálta magát - a naplójában vázolt önkép pedig amolyan állatorvosi ló, megismerhetjük egy többszörösen szenvedélybeteg ember hangulatváltozásait, lelki dilemmáit, azt a testi-lelki mozdulatlanságot, melyet a drog hiánya idéz elő. A napló megírásakor Csáthnak nyilvánvalóan nem voltak szépirodalmi törekvései - a szerző deviáns életmódja a századelő szemellenzős erkölcsiségével teljesen összeegyezhetetlen jelenség volt. Talán éppen ezért érezhetünk némi krakélerséget abban, hogy leírja: kit, hogyan és mikor lőtt meg condommal, illetve milyen nőket frequentált.

Mennyi és mi fogyott a könyvben?
Ezt milligrammra és napra pontosan nyomon követhetjük. Csáth eleinte csak ópiumot fecskendezett, később azonban már ópiummal feloldott morfium lett a napi fejadagja. Rosszabb formájában úgy 0,2 gramm/nap.

Szerzői attitűd:
Orvosként Csáth teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy mérgezi magát - ugyanakkor annak lehetőségét, hogy morfium nélkül is élhetne, csak igen ritkán vetette fel magában. Gyakori kedélybetegségére, illetve fehérmájúságára a morfiumot és az ópiumot tartotta az egyetlen gyógyírnek - ebben nyilván az opiátok rendkívül magas addikciós indexe is szerepet játszott azért.

Megjelent:
A Lazi Könyvkiadónál, 2002-ben

Csáth Gézától ajánlott még:
Egy elmebeteg nő naplója
Délutáni álom
Opium
A repülő Vucsidol
Írások az élet jó és rossz dolgairól
Ismeretlen házban
A varázsló halála
Apa és fiú
Mesék, amelyek rosszul végződnek
Álmok asszonya
Fej a pohárban
A varázsló kertje
Álomtalan ébrenlét

Krich Balázs

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!