Mi erre buliznánk most: színes-szagos Sound-ajánló

Vágólapra másolva!
Tavaly debütált, és rögtön tarolt - a fiatal Balaton Sound titka, hogy elektronikus zenei kínálatával űrt talált a fesztiválpalettán, ráadásul line-upja az összes hasonló hazai rendezvény felhozatalához képest a legaktuálisabb -és a hűs víz közelségéről nem is beszéltünk. Előző nyáron magasra tették a mércét a szervezők, de sikerült überelni: idén jár először nálunk Fatboy Slim, és négy (sőt, igaziból három) napban idecsődül a Massive Attack, a B-52's, Armin van Buuren, Federico Aubele, a Koop, Nicola Conte és David Guetta. José Padilla már megint lemondta fellépését, de lesz elég buli Zamárdiban ezen a hétvégén így is. Színes-szagos Sound-ajánlónk következik, amelyből megtudhatod, hogy oszd be az idődet, hogy minél kevesebb jó buliról maradj le.
Vágólapra másolva!

Szubjektív véleményünk szerint a Balaton Sound mostanában a legtutibb fesztivál - a Sziget más súlycsoport, azzal most nem hasonlítjuk össze -, a napok számát tekintve ugyan karcsú, de a fellépőket nézve igen dús. Öt koncerthelyszín vetélkedik a közönség kegyeiért - a nagyszínpadon éjfélig sorjáznak a húzónevek, kínálatával leginkább a T-Mobile Terasz tud rivalizálni kevésbé ismert, de figyelemre méltó fellépőivel. A Samsung Mobile Aréna a szaggatós dj-k birodalma, a Red Lounge-ba főleg a magyar együttesek koncentrálódnak, az MR2-Coke Színpadon pedig a hazai lemezlovasok krémje tolja a ritmusokat már déltől kezdve.

Az első napon nem sok kihagyhatatlan koncertbe botlunk, becuccolnak a bérletesek, ugrálnak egy kicsit a Péterfy Borin, és kipróbálják az összes lounge- és chillout-sarkot. Ajánlónkban nem is húznánk sokáig az időt, hanem ugranánk a péntekre, ahol szépen beoszthatjuk a napunkat, de nem ússzuk meg, hogy a legfontosabb buli-sávban, tíz órakor ne hozzunk kényszerű döntést. Ennek a napnak a meccse: Massive Attack vs. Frederico Aubele.

Massive Attack (július 11., péntek, 22.00 Heineken Nagyszínpad)
Miért?
Nemsokára iskolákban fogják tanítani, hogy függ össze egymással Bristol és az ezredvégi popkultúra, és ebben a sztoriban a Massive Attack neve sűrűn fog elhangozni. A kilencvenes évek bús bristoli triphop-csapatai közül (Portishead, Tricky, Morcheeba) ők maradtak húsz év múltán is a leghitelesebbek, jelentőségükről sokat elárul, hogy a "kilencvenes évek Depeche Mode-jaként" is emlegetik őket. Bár a Massive Attack nem gyártja éppen futószalagon a stúdióalbumokat (eddig négyet adott ki, állítólag hamarosan az ötödik lemez is napvilágot lát), mégis mindegyik új színt hozott a stílusukba.
Miért nem? Már többször jártak nálunk, szám szerint háromszor: 1999-ben a Mezzanine turnéval mutatkoztak be a magyar közönségnek, majd 2003-ban jöttek a Szigetre, három évvel később pedig a Petőfi Csarnokba. (Daddy G Külön is járt nálunk tavaly.) Meg különben is a triphop régi dolog, klasszikusokat zenetörténeti jelentőségüknél fogva hallgatni elég időrabló, ha a másik színpadon valami új megy.
De jó, ha tudod: A Doctor House főcímdala nem más, mint a Teardrop, amely egyébként nagyszerűen sűríti magába az 1998-as Mezzanine sötét, depresszív hangulatát. A klipben egy magzat énekelget meglehetősen szomorúan és elhagyatottan. A video az "év legjobb videoklipje" díjat nyerte az MTV Music Awards díjkiosztóján. Mivel valóban elég depresszív, most mi itt nem ezt, hanem a Karmacomá-t szúrjuk be (bár az Unfinished Sympathy is örök darab repertoárjukban).

Massive Attack: Karmacoma

Federico Aubele (július 11., péntek, 21.30 T-Mobile Terasz)
Miért? Mert a Gotan Project isteni, és Federico Aubele majdnem ugyanolyan. Kellemes, hipnotikus ambientes-downtempós tangót rak össze, amihez jamaikai dubot, fekete szkreccseket és mexikói bolerót is kever, nem véletlenül nevezte el második albumát, a tavalyi Panamericana-t az Alaszkától a Horn-fokig húzódó, egész Amerikát átszelő országútról. Piazzolából merít, és isteni énekesnői (Natalia Clavier, Gabriela Mairu) ékes spanyol nyelven szárnyalnak. Legfontosabb érv a koncert mellett: jó hallgatni. Ja, és a Thievery Corporation szavatol érte: ők adták ki Aubele eddigi két albumát.
Miért nem? Hmmm, hát ő is járt nálunk, a VOLT-on az első lemez, a Grand Hotel Buenos Aires anyagát mutatta be. Most új számokat hoz, de ha valaki nem híve a latinos bealvós zenének, annak hiába bizonygatjuk a nagyhajú, argentin fiatalember érdemeit. Alant az első album legjobb számát szúrjuk be, a Postales-ben még Gabriela énekel, Zamárdiban viszont már Natalia fogja kísérni Aubelét.

Federico Aubele: Postales

És akiket még feltétlenül hallgass meg, mert az időbe úgyis belefér:

Re:jazz (július 11., péntek, 16.00 T-Mobile Terasz)
Pár évvel ezelőtt járt már a német formáció a VOLT-on, pihentető és szórakoztató dzsesszt játszanak, igazi délutáni koncertre való alapanyag. Különlegességük, hogy az utóbbi 15-20 év nemzetközi elektronikus opuszait dolgozzák át dzsessz-alapokra. Olyan "klasszikus" előadók dalaihoz nyúltak, mint például a Kruder & Dorfmeister páros, a francia Air, a Jazzanova, a Trüby Trio, vagy a Mo Horizons. De ja vu-élmény.

Goldfrapp (július 11., péntek, 18.00 Heineken Nagyszínpad)
Minden lemezével változtat kicsit stílusán az egy fiú-két lány felállásban működő brit trió, nagyobb népszerűséget a glamrockos-szintipopos második album (Black Cherry) és a dance irányába elsasszézó harmadik (Supernatural) hozott nekik. Állításuk szerint egyáltalán nem akartak dance-albumot csinálni, de annyira népszerű volt már néhány számuk éjszakai partihelyeken, hogy végül összedobtak egyet - ami aztán nagy siker lett, az Ooh La La azóta is legismertebb számuk, Grammy-re is jelölték, csakúgy, mint az albumot magát. Az új lemez lassúbb és ambientesebb - hogy megmutassuk, mit jelent ez, beteszünk róla egy számot.

Goldfrapp: A&E

Koop (július 11., péntek, 23.30 T-Mobile Terasz)
Oké, csak most jártak nálunk a májusban, de annyit állíthatunk, nem dönt jól, aki átsörözi a női ruhákban és extravagáns barokkos sminkben előszeretettel pózoló svéd duó koncertjét. Amiért imádni lehet őket: a modern elektronikus hangmintákkal feldobott régi, idilli bigbandes, szvinges hangzás kitűnően működik a táncparketten is. Remek nu-jazz, most azt már nem is mondjuk, hogy a műfaj élmezőnyéből.

Koop: Koop Island Blues

Armin van Buueren (július 11., péntek, 02.00 Samsung Mobile Arena)
Személyében a jelenlegi világelső trance-dj-t üdvözölhetjük, Tiesto éveken át tartó uralmát döntötte meg tavaly a szakma Oscarjának számító DJ MaG-díjkiosztón. Hét éve futó rádióműsorát (State of Trance) hatmillión hallgatják hetente; külön jó pont, hogy imádja a 24-t. Erről tanúskodik egyik legjobb remixe is.

Armin van Buuren: 24 Theme remix

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!