125 éve született Babits Mihály

Irodalmi vezér volt egy felforgató korban, egy folyóirat nagyhatalmú mumusa, aki döntött díjak, írók és szövegek felől. Ritkán jut eszünkbe, hogy ember is volt, aki reggel zoknit húzott, télen síelni járt, kocsmákban sört rendelt, falta a krimit, és úgy rajongott Bartókért, mintha az rocksztár volna. Babits november 26-án, szerdán lenne 125 éves, ennek apropójából idézzük meg a morcos Nyugat-hős emberi oldalát.

"Ki a telekre" - esztergomi idill

Fiatal házasokként vásárolták Ilonával azt a pici szoba-konyhás esztergomi parasztházat, ahol a következő másfél évtizedben a nyarakat töltötték. Nem gondolnánk Babitsról, hogy tőzsdézett, de bizony így volt pénze, hogy hétvégi házat vegyen: a kiadótól kapott honoráriumát egy ügyvéd barátja segítségével hizlalta fel a tőzsdén. A kis lak dísze a gyönyörű dunai panoráma, az üveges veranda és a tornác fala volt, ez utóbbin hagyta ott minden vendég kézjegyét. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ötletet nem Babits találta ki, esztergomi barátjuktól, Eiczinger Ferenctől leste, akinek présházában álltak a falon a barátok nevei. De a Babits-házaspár ezt is különösen csinálta: puha szénnel íratták oda a vendéggel a nevét, majd amikor távozott, megvitatták, vajon érdemes-e arra, hogy neve örökre megmaradjon a falon. Ha a verdikt kedvező volt, Babitsné hozta a festékes ibriket; de ha nem, jött a porrongy.

A fal részlete a sok aláírással (1958-ban készült felvételen) | Nézz még képeket!

Az is furcsa szokása volt Babitsnak - biztosan tanári múltjából adódott -, hogy vizsgáztatta vendégeit, kitől olvashatók sorok a ház idézetekkel telerótt falain. Azt sokan tudták, hogy Arany Jánostól származik a fő helyen álló idézet ("Nem úgy épült, hogy századokig álljon, / csak múló tanyául, mint a fecskefészek"), Horatiustól is szerepelt pár bölcsesség, de azt már kevesen gondolhatták, hogy Babits nem átall saját magától is idézni ("Kertem az egész táj, hol óriás csiga kétszarvú dómjával e bölcs bazilika.").

És hogy mit csinált itt ráérős idejében Babits? Imádott például pasziánszozni és krimit olvasni. Polcai tele voltak detektívregényekkel. Az több mint valószínű, hogy Babits nem tudott Dashiell Hammettről vagy Raymond Chandlerről, de a műfajban lehetőséget látott, hogy érdekessé és szórakoztatóvá tegye az irodalmat, ezért kritikáiban a "detektívregény" védelmére kelt.

Babits Mihály Esztergomban napozik feleségével és fogadott leányával | Nézz még képeket!

Mozi, rádió és nyelvórák

Babits rajongott az oroszoktól kezdve, az angolokon keresztül, az amerikai irodalomig, a legtöbb művet eredetiben olvasta, hiszen hat nyelven tudott. Kevesen tudják róla viszont, hogy amikor beszélnie kellett volna valamilyen idegen nyelven, szinte a rosszullét kerülgette az idegességtől.

Imádta a rádiót és a mozit, üdvözülve fogadta a Szegeden megjelenő első "amerikai világ-bioscope"-ot. 1917-ben az Uránia mutatta be a Gólyakalifa című regényéből készült filmjét, amelyen Ady és Csinszka is megjelent. Ha Babits még élne, biztos, hogy bérletes előadások keretében ülne a Cirkogejzír vagy az Örökmozgó művészfilm-vetítésein. Egyik amerikai filmélményét versben meg is örökítette: "A gép sugarát kereken veti, képköre fénylik a sik lepedőn / mindjárt, szivem, uj szinek és alakok lovagolnak a fénylegyezőn / olcsó s remek élvezet összecsodálni e gyors jelenéseket itt." (Babits Mihály: Mozgófénykép)

A botfülű Babits és a folklór

A fiatal Babitsot állandóan azzal ugratták haverjai, hogy semmi érzéke sincs a zenéhez, teljesen botfülű. Hogy ez igaz-e, arról már nem győződhetünk meg, de annyit tudunk, hogy úgy rajongott Bartókért, mint ötven évvel később rajongott volna egy kamasz Jimi Hendrixért. Felesége írta le naplójában, hogy Babits egy váltás inget és egy plusz "szvetter"-t tett az aktatáskájába, amikor Bartók koncertjére indult, mert a lelkesedéstől és a tapstól úgy megizzadt, hogy bizony szüksége lett rá.

Babitsot a hagyományok iránti érdeklődése vezette először Bartókhoz, szép fokozatosan azonban a zeneszerző jelleme és művészete megbabonázta a költőt - és nejét is. Bálványozásuk addig fajult, hogy a Bartókéknál tett rendszeres látogatások során látott népművészeti tárgyak arra ösztönözték őket, hogy hasonlóképpen díszítsék ki otthonukat. Babits szerette a modern művészeteket is, egy íróhoz képest meglepően gazdag művészeti könyvgyűjteménnyel rendelkezett, barátai tudták, ha meg akarják lepni, mivel készüljenek.

Babits olvasgat | Nézz még képeket!

Babits és a barátok

Egyetemi évei alatt Kosztolányival és Juhász Gyulával, később Szabó Lőrinccel barátkozott, a magánélet bástyájaként funkcionáló esztergomi házban a Takarékpénztár vezetőjével, Einczinger Ferenccel beszélgettek sokat, a Baumgarten-alapítványnál Bausch Lóránt volt a legközelebbi munkatársa -, de hogy ezek közül valaki igazi barátja volt-e, kérdéses. Ellenségekről, nézeteltérésekről, áskálódásokról többet tudunk.

Babits furcsa ember lehetett - Bausch Lóránt meséli róla, hogy a "nagy" irodalmi vezér nyilvános szereplések előtt mindig lámpalázzal küszködött. Lehet, hogy a zárkózott, szégyenlős ember mogorvaság mögé rejtette arcát, és ezért él bennünk az összeszorított szájú, lekonyuló bajszú Babits-kép? Annyi biztos, hogy Babits nehezen nyílt meg, és ezért emberi kapcsolatait sem tudta mindig jól kezelni. Mindig tökéletes úriemberként viselkedett: ha valami nem tetszett neki, írásban, a kritikai, esszéírói nyelv hangján deklarált, de számos konfliktust megspórolhatott volna magának, ha közvetlenebb tud lenni ismerőseivel.

Először ellentmondásba keveredett ellentétes nézeteik miatt Osvát Ernővel, később Móricz pártolt el mellőle, majd Hatvany Lajos, a Nyugat mecénása és Ignotus Pál főszerkesztő értekeztek dühödt hangvételben Babitsról, mert nem tudták elviselni hirtelen jött sikerét és befolyását a Nyugatnál. Később nagy barátja, Kosztolányi is elfordult tőle, mivel Babits nem állt ki mellette Adyval való összetűzése alkalmával.

Babits és kollégái: Osvát, Gellért Oszkár (alsó sor), Tóth Árpád, Beck Ö. Fülöp és Kosztolányi (felső) | Nézz még képeket!

Babitsnak nem volt könnyű dolga: a huszas évektől kezdve egyre nagyobb tekintélyre tett szert az irodalmi világban, majd miután a Baumgarten-díj kurátora lett, ő döntött pályatársairól: ki értékes, ki nem az. A döntnöki feladattal járó, kívülálló pozíció bizonyára nem tett jót barátságainak, és jelentős súlyt rakott a vállára. József Attilával való ellentmondásos kapcsolata még ma is kutatási témája az irodalomtörténészeknek.

Kérlelhetetlen és zárkózott természete szintén nem könnyíthette meg emberi kapcsolatait, de a tisztelet mellett így is sokan szerették. Schöpflin Gyula nem véletlenül írta róla: "Most is hallom rekedtes, érces zengésű hangját, látom szikár alakját, kissé hajlott hátát, szerény jelenségét. Rendszerint nem ő vitte a szót, de amit mondott, 'tanárian' komoly volt. Néha megcsillant ritka humora. Az én számomra "Mihály bácsi" volt." (Schöpflin Gyula: Emlékezés Babits Mihályról)

A cikkhez nyújtott segítséget köszönjük Pienták Attilának és a Petőfi Irodalmi Múzeumnak.