Romsics Ignác

A történetíró dilemmája

III. Nagy világmagyarázati elméletek és a történelmi tudás

Az egész emberiség történetét elbeszélő makróhistóriák két nagy csoportba sorolhatók. Az egyik típust, amely a történelmet az alacsonyabbról a magasabb szint felé tartó egységes folyamatként értelmezi, lineárisnak nevezhetjük. A másikat, amely a történelmet nem egységként, hanem önálló civilizációk fejlődési szakaszainak ismétlődő mozgásaként fogja fel, a ciklikus jelzővel láthatjuk el. A lineáris fejlődéselméletek gyökerei az ókori zsidó és keresztény világértelmezésekig nyúlnak vissza. Szakítva a természeti jelenségekkel analóg emberi világ görög felfogásával az idő eszerint nem örökké tartó és állandóan ismétlődő ciklikus mozgás, hanem van kezdete - a Teremtés - és van vége - az Utolsó Ítélet -, s ami a kettő között van, az az emberi történelem. A történetírás specializálódásának és a történelmi tudat ezzel együtt járó sokrétűvé válásának vázolása után most hét egyetemes igénnyel fellépő, de egymástól még a két nagy csoporton belül is jelentősen különböző történelembölcseleti rendszert mutatok be.

1. Szent Ágoston lineáris elmélete és Az Isten városa

A keresztény világfelfogás első nagyhatású és évszázadokon át meghatározó történetfilozófiája az 5. század első harmadában, tehát a Római Birodalom megállíthatatlan hanyatlásának időszakában készült. Szerzője az Észak-Afrikában született Augustinus Aurelius, vagyis a későbbi Szent Ágoston volt, a címe pedig De civitate Dei vagyis Az Isten városáról (más fordításokban: Az Isten államáról). Ágoston szerint a történelem az Ég és a Föld, vagyis a Jó és a Rossz harca az ember lelkéért. Bár ciklusok - fellendülések és visszaesések - megállapíthatók benne, végső iránya lineáris. Ez a mozgás nem önkényes, és nem véletlen események konglomerátuma, hanem az isteni gondviselés törvényei szabályozzák. Az evilági történelmet négy szakaszra osztotta, mégpedig az akkor ismert négy nagy birodalom - Asszíria, Perzsia, Macedónia és Róma - felemelkedése és bukása szerint. A hanyatló Róma bukása után, Krisztus feltámadásával és a megváltással, vagyis Isten államának a megvalósulásával a szekularizált világnak és így a történelemnek is vége lesz. Az emberi történelem tehát nem más, mint előkészület Isten országának az eljövetelére.