Romsics Ignác

A történetíró dilemmája

2. Ibn Khaldún 14. századi ciklikus civilizációelmélete

A középkor másik nagyhatású történetfilozófiája a 14. században élt arab társadalomtudósnak, az ugyancsak észak-afrikai születésű Ibn Khaldúnnak köszönhető. Civilizációelmélete, amely 1995 óta magyarul is olvasható (Bevezetés a történelembe), a görögök ciklikus világfelfogásával rokon. Az egyes dinasztiák, városok és kultúrák - éppen úgy, mint az emberek - különböző fokozatokon át jutnak el a kezdettől a virágzásig vagy az érett korig, s onnan a hanyatlásig, azaz az öregedésig. És ezután kezdődik minden elölről. Ágostontól és más keresztény gondolkodóktól eltérően a változás okai nála nem túlvilági és nem is külső, vagyis természeti, hanem alapvetően belső eredetűek. A legfontosabb okok a társadalmi egység és a szolidaritás. Ezek és az alapszükségletek kielégítésének emberi vágya hozzák létre az uralkodói tekintélyt és az állam fejlődését. Az elit addig képes eredményesen kormányozni és hatalmon maradni, amíg innovatív, korrekt és egységes. Ha ezeket a tulajdonságait elveszíti, akkor ereje és legitimitása szertefoszlik, s népe függőségbe, egy új és idegen elit uralma alá kerül. Ibn Khaldún elméletében az Istennek nincs közvetlen szerepe. Nagyon is van viszont az istenhitnek, vagyis a vallásnak, mivel - vallja - csak az a nép erős, amely egységes, és csak az lehet egységes, amely hívő.