Somfai László

Egy mestermű rejtett üzenete

III. Bartók 2. hegedű-zongoraszonátájának titka

Engedjék meg, hogy egy muzeális felvételt, élő hangverseny-előadást idézzek fel: ahogyan Szigeti József és a zongoránál a zeneszerző 1940. április 13-án a washingtoni Kongresszusi Könyvtár hangversenytermében játszotta az 1922-ben írt 2. szonátát (6. ábra). A kompozíció nagyon különös módon indul: a szokásokkal ellentétben nem gyors tétellel, még csak nem is a gyors főtételt előkészítő hagyományos lassú bevezetéssel, hanem teljesen rögtönzésszerűen. Egy mély zongorahang és egy annak felhangjára támaszkodó magasabb hegedűhang megzengetése után a hegedű felkap egy motívumot, majd cifrázni kezdi. Valósággal "ős-zene" (Urmusik) benyomását kelti; nincs szilárd üteme, tempója, ugyanakkor rendkívüli kifejező ereje van (7-8. ábra).

6. ábra

7. ábra

8. ábra

Audió: CD01 zene (I. tétel, 1-19. ütem), 00:01-01:18 1'18"

9. ábra

Amikor a 2. szonátával kapcsolatos gondolatai formát kezdtek ölteni Bartókban, éppen nem itthon, Budapesten volt, hanem nyugat-európai turnén: az előző évben komponált háromtételes 1. hegedű-zongoraszonáta londoni, párizsi, frankfurti bemutató előadásait játszotta. Otthonától, dolgozószobájától távol, a zárt ajtók mögötti zongorarögtönzések számára megszokott lehetőségétől elvágva ilyen alkalmakkor Bartók egy zsebméretű fekete füzetbe, kis kottás vázlatkönyvbe írta fel fejében formálódó gondolatait. Néha hosszabb folyamatokat, többnyire csak emlékeztető témaskicceket. A vázlatkönyv két szemben lévő lapjának tetején a 2. szonáta majdani két tételének kezdő témái találhatók (9. ábra).
A baloldali lapon az a bizonyos (imént hallott) rögtönzésszerű, cifrázott rubato hegedűtéma, a végleges hangnemben és hangregiszterben, bár valamivel rövidebb, egyszerűbb formában (10. ábra). Míg vele szemben, a jobboldali kottás oldal két felső kottasorában, pengetett (pizzicato) előadásban egy feszes-táncos ritmusú, giusto hegedűtémát jegyzett fel Bartók; ezzel kezdődik majd a II. tétel (11. ábra).

10. ábra

11. ábra

Audió: CD02 zene (II. tétel, 1-21. ütem), 07:45-08:12 27"

A lassú cifrázott dallam és a pengetett feszes ritmusú téma látszólag teljesen önálló témakarakterek, de ha összeolvassuk a hangokat, egyértelmű, hogy ugyanazt a skálát járja be a rubato téma, mint a giusto téma (12. ábra). A zenefolkloristák tudják, hogy Bartók ezzel a hangsorral-hangrendszerrel főképpen az erdélyi román népzenében találkozott. Mielőtt tovább nyomozunk az inspiráció forrásáról és Bartóknak az egész szonátára vonatkozó koncepciójáról, vegyük még egyszer szemügyre a vázlatfüzet jobboldali lapját (13. ábra). A pizzicato témaötlet alatt ugyanennek a skálatémának még két változatát jegyezte fel Bartók; az írás méretén-duktusán jól látszik, hogy ezek később, külön-külön kerültek papírra. A második forma sűrűbb ritmussal és nem C, hanem G hangról indul, ahogyan mondjuk egy szonátaformájú tétel témákat exponáló első szakaszában a dominánsnak nevezett hangnemben fellép a melléktéma. Megjegyzem, a melléktéma már Haydnnál is gyakran nem más, mint a főtéma egy változata a domináns hangnemben.

12. ábra

13. ábra

Audió: II. tétel, 61-77. ütem

Sőt van egy harmadik formája is a pizzicato témának: 5/8-os ütemben, izgatottan, tremoló játszik a hegedű - ismét az alaphangnemben, C-ben; ez a témaalak szólal meg a szonátaformájú II. tétel rekapitulációjában.

Audió: II. tétel, 308-360. ütem

Ezzel kicsit előre szaladtunk a komponálás időfolyamatában. A 18. századi zeneszerzők számára még jól ismert latin fogalmakat használva: ez a második és harmadik témafeljegyzés már nem az inventio mozzanata, sőt nem is a dispositióé, hanem az elaboratiónál tartunk. Amikor a komponistának már van alapötlete, a kifejtéssel kapcsolatban is diszponált (például már tudja, hogy két ellentétes karakterű tételbe rendezi el anyagát) és most kidolgozza-elaborálja az egyik tétel sarokpontjait, hogy azután a folyamatos kottaszöveg írásával eljusson a decoratióig.

14. ábra

hora lunga, cântec lunghora lunga

A 2. hegedű-zongoraszonáta Molto moderato tempójú I. tételének indulása - a mű legelsőként elhatározott "rejtett üzenete" - egy Bartók költötte hora lunga. Nem konkrét erdélyi román hora lungat - énekelt, hegedűn vagy furulyán játszott "hosszú éneket" - imitál, hanem annak szellemében komponál. Ornamentikájában, fordulataiban számos elem azért a Bartók-lejegyzésekből ismert erdélyi román népzenével rokon. Mindezt a korabeli kritikusok és zeneszerző pályatársak, mondhatni Bartók szerencséjére, nem ismerték fel. A szonáta zenei anyaga végső soron nagyon is modern hangzású volt; a Schoenberg-iskola hívei például atonálisnak, a legradikálisabb zenékhez tartozónak vélték.

A szonáta második "rejtett üzenete" ugyancsak népzenei jelenségre vezethető vissza, és ez már az egész formát érinti, egyebek közt azt, hogy miért nem a megszokottabb három-, hanem csupán kéttételes a 2. szonáta. Az erdélyi románok között fedezte fel Bartók azt a tételpárt, amelyben az "Amikor a juhász elveszíti juhait" lassú darab és az "Amikor a juhász megtalálja juhait" gyors darab áll párban.

15. ábra

Az "új mű szelleme" ezzel lényegében adott volt. A többi, Bartók szavai szerint, már csak technikai probléma, például "a mű szelleme által megkövetelt formai szerkezet kialakítása", amit többé-kevésbé ösztönösen érzett. Ebben a formai szerkezetkialakításban persze töméntelen további izgalmas mozzanat van, olyanok is, amelyek ugyancsak kapcsolatba hozhatók Bartók népzenei stúdiumaival. Például két nagyobb siratószerű szakasz a lassúbb első tételben. Vagy a szonátaforma-körvonalakat mutató gyorsabb második tétel néhány briliáns ötlete: a hegedűtémát variáló paraszttáncféleségek sorozata az expozícióban és a rekapitulációban vagy a dudajátékot utánzó hegedülés felelevenítése a kidolgozási szakaszban. Ezek a zeneszerzői döntések egyébként nem azért értékesek, mert rokonságot mutatnak népzenei jelenségekkel (kismester kezében ugyanez az inspiráció feledhető művekhez vezetne), hanem mert segítségükkel Bartók az európai műzene több évszázados formáit, eljárásait, technikáit új élettel tudta megtölteni; nem egyszerűen okos zenét írt, hanem átélhető, a hallgatót is katartikus élménnyel megajándékozó muzsikát.

16. ábra

Van még egy harmadik "titkos programja" a szonáta szerkezetének és ez is összefügg a népzenékkel. Tulajdonképpen a hora lunga-szerű kezdő anyag adhatta az ötletet Bartóknak: ha a "hosszú ének" az ősállapotot idézi fel, be lehetne-e mutatni, hogyan fejlődött a népzene mai, általában strófaszerkezetű megjelenési formáiig? Ez a szimbolikus népzenetörténet valóban belekerült a 2. szonáta építményébe. Az első ütemekben hallott Bartók komponálta hegedűfrázis ismételten meg-megjelenik, tagolja a formát. Van azonban három hosszabb jelenete. Az első a hora lunga-szerű népzenei ősállapot a kompozíció elején; ez már hallottuk. Második nagy fellépése az I. tétel végén kerül sorra (16. ábra). Itt már nem teljesen csapongó és rögtönzésszerű, hanem "motivikus" jellegű, ami - így gondolta Bartók - a népzenei evolúció későbbi, magasabb rendű formája.

Audió: I. tétel 103-tól II. tétel 9-ig

17. ábra

Végül a II. tétel utolsó partitúraoldalán (17. ábra) a szóló hegedű-cadenzából felröppenve strófává szilárdult formában reinkarnálódik a hora lunga-szerű anyag. Ez a diadalmas hang, ez a megérkezés a jelenbe az egész kompozíció csúcspontja.

Audió: II. tétel, 502-522 ütem

18. ábra

hora lunga

Audió: II. tétel, 524-535 ütem