A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Kedden délután a magyar női kézilabda-válogatott 31-31-es döntetlent játszott Angola csapatával az olimpia tornán. A találkozó elképesztő végjátékot hozott, ugyanis a mieinknek az utolsó pillanatban megnyerhették volna a meccset, azonban Klujber Katrin, a magyar csapat legjobbja elhibázta a sorsdöntő hetest. A helyszínen ott volt Csudai Sándor, az Origo fotósa is, aki remek képeket készített a találkozóról és a hatalmasat küzdő magyar lányokról.

A találkozó hatalmas küzdelmet hozott, az angolai csapat a második félidőben folyamatosan előnyben játszott. Azonban a hajrában a magyar csapat hatalmasat küzdött és visszajött döntetlenre (31-31). 

Klujber Katrin nagyon jól játszott Angola ellen
Fotó: Csudai Sándor - Origo / Csudai Sándor - Origo

Golovon Vlagyimir csapata akár meg is nyerhette volna a találkozót, ugyanis az utolsó percben hetest kapott a magyar válogatott, amihez a mieink legeredményesebb játékosa, a 9 gólos Klujber Katrin állt oda, azonban a lövését védeni tudta az angolai kapus, így a magyar csapat nem tudta megnyerni a meccset. 

A találkozó után a Ferencváros klasszisjátékosa könnyekben tört ki, mert hiába ő volt a magyar csapat legjobbja, nem tudta megnyerni a meccset az utolsó pillanatban. 

2024Párizsolimpia, 2024párizsiolimpia, Olimpia2024, OlimpiaPárizs, Párizs2024, 2024 Paris olympic games, Magyarország - Angola, MagyarországAngola, kézilabda, 3. forduló, 2024.07.30.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!