Népünnepély és Ronaldo üzenete
2016. június 27. 08:18
Kiestünk. Kicsit sírunk, de ma már inkább nevetünk. Ugye, önök is? Indítjuk a napi hírfolyamot, szép napot mindenkinek!
Bár mi is megírtuk, hogy ma délután, várhatóan valamikor 17 óra körül érkezik meg a csapat, a szövetség azt kéri, hogy ne menjen ki senki a reptérre, mert lesz valamiféle szervezett ünnepség a belvárosban, így teljesen felesleges megbénítani Budapest légi forgalmát.
Nagy Ádi szerint is: "Persze jobban mutatott volna a 2-0, mint a végén a 4-0, de
a korán bekapott gól miatt az egész meccsen futottunk az eredmény után.
Akár döntetlen is lehetett volna, mivel voltak lehetőségeink egygólos hátránynál" - mondta Nagy Ádám.
Feltűnt önöknek is, hogy ez a 21 éves srác milyen profin nyilatkozik? Meg amúgy is, ha ő nem lenne, nagyon kétségbe lennénk esve, hogy mi lesz a csapatunkkal Gera Zoli visszavonulása után.
Dajka kolléga együtt sírt a srácokkal a vegyes zónában. Olvassa el, miket mondtak neki a kicsit már büszke, de inkább még összetört játékosok.
Mármint nem úgy. Hanem úgy, hogy visszavonul, miután megint nem tudott döntőt nyerni az argentin válogatottal.
Történelmet írtunk, illetve írattak velünk a belgák: Belgium 4-0-s sikere az ország legnagyobb arányú nemzetközi tornán aratott győzelme.
Az idősebb franciák biztosan ráncolták a homlokukat ezt látva.
Királyunk tegnap tényleg uralkodott, lehetett volna csúnyább is, ha nem véd ilyen jól. Pumukli szabadrúgásánál például az egész Eb egyik legnagyobb bravúrját bemutatva tolta a kapufára a remekül meglőtt labdát.
Hát miért is ne lenne.
Eden Hazard - akit a meccs emberének választottak - igen sportszerűen nyilatkozott a meccs után. Persze kiemelte, hogy elégedettek, örülnek, és izgatottan várják a Wales elleni negyeddöntőt, de aztán azt mondta:
"Jó mérkőzést játszottunk egy olyan magyar csapat ellen, amely mindent kiadott magából, és szeretnék gratulálni nekik."
Ekkor lesznek az idei vb-selejtezőink:
2016. szeptember 6.
Feröer-szigetek - Magyarország
2016. október 7.
Magyarország - Svájc
2016. október 10.
Lettország - Magyarország
2016. november 13.
Magyarország - Andorra
Akiről kiderül a Facebookon, hogy magyar drukker, nem tudja kikerülni Király Gábor mackóját.
A videó a Szabadság téren készült a Magyarország-Belgium mérkőzés alatt. A bal felső sarokban lévő nyilakkal lehet mozgatni:
A középpályás nem a bemelegítésnél sérült meg - állítja Andreas Möller.
Azért lehet bírni ezt a jó Palkót, mert megmondja az őszintét. Most nem a legjobb szembesülni vele, de aki szókimondó, az már csak ilyen. Itt az egész, mond egy csomó érdekes dolgot benne.
Esküszünk, direkt csinálja a gusztustalanságait a német kapitány. Újabb testtájat talált magának.
Klose játszott eddig nagy tornán a legtöbbször (37) a német válogatottban, Schweinsteiger csak eggyel van lemaradva mögötte, így lehet, hogy az Eb végén új rekordert köszönthetünk.
Török Gábor politológus, az MLSZ elnökségi tagja örül, hogy a 0-4 ellenére a magyarok ünneplik a csapatot.
"Mosolyogjatok már, el vagytok kókadva, baszki, hát ez egy szép Eb volt" - mondta Dárdai Pál az Eb-t értékelő interjújában.
Az egész Eb-n nem volt olyan kapus, aki
egy meccsen 10-et védett volna.
A mi Gabinknak ez is összejött, de még így is csak arról a rohadt mackónadrágról van szó (ebben a videóban azért erősen leborulnak a magyar kapus elé).
Az M4 Sport indulása óta a csatorna legnézettebb mérkőzését láthattuk vasárnap este: a Magyarország-Belgium mérkőzést közel hárommillió magyar követte. Ez a mérkőzés volt az utóbbi 10 év legnézettebb sporteseménye, és 2016-ban ez a mérkőzés volt a legnézettebb műsor a hazai televíziós piacon. A Magyarország-Belgium Eb-nyolcaddöntő nézettsége 2 millió 796 ezer fő, a közönségaránya a teljes népesség körében 61,5% volt.
Morata vs. Juve-védelem + Buffon = rohadt jó kis meccs.
A magyar szurkolóknak biztosan nem dobta volna ki az edzőmezét.
Bár nem Eb-hír, azért érdekes. Dani Alves közel áll ahhoz, hogy az olasz bajnok Juventus játékosa legyen. "Dani Alves vasárnap este érkezett a városba, majd ma reggel a csapat egészségügyi központjába, ahol a rutinvizsgálatokon esik át" - írta közleményében a torinói klub.
A 33 éves futballista nyolc idény után hagyta el az FC Barcelonát. A katalánok 2008-ban 32,5 millió euróért vásárolták meg a Sevillától. A Barcelonával hat spanyol bajnoki címet, négy Király-kupát, négy spanyol szuperkupát, három Bajnokok Ligáját, három európai szuperkupát és három klubvilágbajnoki címet nyert.
2009 után ismét, de most már tényleg.
Kicsit reklám, de szép:
Korunk egyik legnagyobb labdarúgójának egyébként elég rosszul sikerült az Eb, pedig ő lehetett volna Cristiano Ronaldo mellett a második játékos, aki négy Eb-n is gólt szerez. Ibrahimovic jó játéka nélkül a svédek csoportutolsóként kiestek.
"Védekezésben és támadásban is jó teljesítményt nyújtottunk" - kezdte a szlovákok elleni 3-0-s siker után az értékelést Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya. "A következő meccsen egy sokkal erősebb csapattal találkozunk majd. Minden tiszteletem a szlovákoké, de úgy vélem, a folytatásban nem várhatjuk, hogy hasonló fölényben tudunk majd játszani."
A német szakember szerint elsősorban a helyzetek kihasználásában kell javulnia válogatottjának. "A döntő szituációkban erősebbeknek kell lennünk, a helyzeteinket ki kell használnunk, mert biztosan kevesebb lehetőségünk lesz, mint ma, vagy mint korábban az északírek ellen volt" – hangsúlyozta Löw. A németek az olasz-spanyol győztesével játszanak majd a négy közé kerülésért.
"Minden vereség fájó, mégis összességében elégedettek lehetünk azzal, hogy nyolcaddöntőbe kerültünk, és a világbajnokkal játszhattunk" - nyilatkozta Jan Kozak, a szlovákok szövetségi kapitánya. Egyúttal megjegyezte, hogy nemrég barátságos meccsen 3-1-re legyőzték a németeket, márpedig ellenük két meccsen egy győzelemmel és egy vereséggel zárni jó teljesítmény. A szakvezető úgy vélte, a meccs számára is nagyon tanulságos volt, mert megmutatta játékosai igazi karakterét.
"Túl nagy területeket adtunk nekik. Azt gondolom, hogy volt bennünk egy kis félelem. Az pedig különösen nehézzé teszi egy csapat helyzetét, ha van benne két-három játékos, akik nem koncentrálnak eléggé és nem tartják be száz százalékig az utasításokat" - mondta Kozak, azt ugyanakkor nem árulta el, hogy kikre gondolt. A németek végül 3-0-ra győztek.
Kicsit kibújt a bőréből ez az ország az Eb alatt... és nagyon jól tette, mert sajnos sokszor nem vagyunk a legjobb bőrben. De ez is milyen cuki már?!
Akivel biztosan nem akar cicázni, az a spanyol válogatott. Biz-to-san!
Joe Ladley így ünnepelte Wales továbbjutását.
A közmédia élőben közvetíti a magyar válogatott hazaérkezése utáni sajtótájékoztatót, illetve a Hősök terén rendezett ünnepséget. A válogatottnak a franciaországi Európa-bajnokságról érkező gépe 17 óra körül landol a Liszt Ferenc-repülőtéren, az ott tartott sajtótájékoztatót az M1 aktuális csatorna és az M4 Sport is élőben közvetíti.
Ezután az M4 Sport műsora a 18 órakor kezdődő Eb-mérkőzés felvezetőjével folytatódik, az élő közvetítés a továbbiakban az M1 aktuális csatornán látható.
A válogatott várhatóan 18 óra körül elindul a Hősök terére, az ott rendezett ünnepséget, amelyet Kovács 'Kokó' István, az M4Sport munkatársa vezet, a közmédia végig közvetíti.
A házigazda francia válogatott vezetői és játékosai örülnek, hogy a rendes játékidőben sikerült kiharcolniuk a továbbjutást az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, az írek viszont csalódottak, hiszen már a második percben vezetéshez jutottak.
"A gyors tizenegyesgól után a csapatom nehezen lendült játékba" – mondta Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya, miután csapata 1-0-s vezetésről 2-1-re nyert az Írország elleni nyolcaddöntőben. "Az írek nagyon jól játszottak. Egy jól védekező ellenféllel szemben minden csapatnak nehéz dolga van, ezt láthattuk már a korábbi nyolcaddöntős mérkőzéseken is. Mi körülbelül az első félidő derekán találtunk magunkra. Jó ritmusba kerültünk, ez még veszélyesebbé tesz bennünket, de még nem szabad a döntőre gondolnunk."
A csehszlovákok. 1976-ban és 1980-ban egy-egy alkalommal jutottak tizenegyesrúgásokig, mindkettőt megnyerték, 14 lövésből 14 gól lett. Ami még külön érdekesség, mindkétszer ugyanaz az öt játékos rúgta az első öt büntetőt: Masny, Nehoda, Ondrus, Jurkemik, Panenka.
2016. június 27.
Az írek 1-0-s vezetése után a duplázó Antoine Griezmann fordított. "Csodálatos, hogy betaláltam és továbbjutottunk. Ma a családom is ott volt a lelátón, természetesen nagyon örülök, hogy velem ünnepeltek. Sokáig úgy tűnt, hosszabbítás lesz a dologból, de szerencsére már 90 perc alatt sikerült eldöntenünk a továbbjutást" - fogalmazott az Atlético Madrid francia légiósa.
Martin O'Neill, az írek kapitánya azt mondta: szerinte természetes, hogy most nagyon csalódottak. "A második félidőben nagyon gyorsan bekaptuk a két gólt. Talán ha egy kicsit hosszabban tudjuk őrizni az előnyünket, az elég lett volna. De ennek a csapatnak senki nem tehet szemrehányást, mert mindent megtettek. Többet nem lehetett elvárni. Franciaországnak nagyszerű válogatottja van. Sok sikert kívánok nekik a folytatásra!" - nyilatkozott a szakember. A franciák a negyeddöntőben a hétfő esti Anglia-Izland összecsapás győztesével találkoznak majd vasárnap, Párizsban.
Forgalomkorlátozásokra, emiatt egyes közösségi közlekedési járatok menetrendjének módosulására kell számítani ma este a fővárosi Hősök terénél, ahol a magyar válogatottat ünneplik majd a szurkolók. A rendezvény, illetve az előkészületei miatt már délután lezárják a Hősök terét, a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között, az Andrássy utat a Bajza utca és a Hősök tere között, valamint a Kós Károly sétányt.
Emiatt a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös és a 230-as autóbusz, valamint a 75-ös és a 79-es trolibusz módosított útvonalon közlekedik várhatóan 21 óráig. A hazajutás megkönnyítése érdekében szükség szerint sűrűbben közlekednek majd a metrók, valamint a 4-es és a 6-os villamosok.
Jan Kozák, a szlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nagyszerű ajándékkal lepte meg Stanislav Sestákot, a nemzeti csapattól búcsúzó Fradi-csatárt ugyanis becserélte a németek elleni Eb-nyolcaddöntőn. A részletekről itt olvashat.
Bonucci és Morata jól ismeri egymást a Juventusból. Ma ellenfelek lesznek. Olasz védő a spanyol csatár ellen.
2016. június 27.
A spanyolok zsinórban negyedszer futnak ki változatlan kezdő 11-gyel, az olaszok alapcsapata viszont mindig változott eddig.
A Roland Garros-győztes Garbine Muguruza természetesen a spanyoloknak drukkol.
Erről írnak a belga lapok a magyarok elleni meccs másnapján. Csak egy volt belga légióstól láttak magyar gólhelyzetet.
Kezdődik az olasz-spanyol meccs, aztán az angol-izlandi, ezekhez jó szurkolást kívánunk, a mai hírfolyamnak itt vége is szakad.