A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Nem bírt a magyar férfi kardválogatott Dél-Koreával, de így is csodásan vívott a négy magyar sportoló a párizsi olimpián, ahol Korea megvédte címét csapatban. Az ázsiaiak elleni döntőben 29-29 után egy cserként beállt koreai vívó döntötte el a meccset.

Kiküldött munkatársunk, Lantos Gábor helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.

A magyar férfi kardcsapat legutóbb 1988-ban, Szöulban nyert olimpiai aranyérmet a Szovjetunió ellen egy nehezen feledhető mérkőzésen, amelyen 8-8-nál tusaránnyal mi voltunk a jobbak.

1996-ban, Atlantában már nem szovjeteknek, hanem oroszoknak hívták az ellenfelet, de ott nagyon simán kikaptunk tőlük az olimpiai döntőben. Ennek is 28 éve már, s lassan úgy telt el majdnem három évtized, hogy az olimpián nem vívhattunk aranyéremért ebben a szakágban.

A férfi kardcsapat 28 év után jutott olimpiai döntőbe
Fotó:  Csudai Sándor - Origo 

2024-ben, Párizsban eljött az idő. Az olaszok ellen is hátrányból fordítottuk meg a negyeddöntőt, ám ami az Irán ellen eldődöntően történt, azt nehezen lehet elfelejteni. Az iráni együttes a meccs elején 8 tus előnyt szerzett, ami ezen a szinten nem elhanyagolható különbség. A szakvezetés cserélt, Gémesi Csanád helyett az élete első olimpiáján induló, tehát ötkarikás újoncot, Rabb Krisztiánt küldte be és miyen jól tette ezt. Rabb ugyanis először a nézésével kergette őrületbe az ellenfelet, ám ami ennél sokkal fontosabb volt, hogy ellenállhattalanul vívott. Az ő teljesítménye nélkül aligha készülhetett volna Magyarország a Dél-Korea elleni döntőre.

Egy évvel ezelőtt a milánói világbajnokságon ugyanez a két csapat vívta a kardcsapat döntőt. Akkor Magyarország diadalmaskodott. Akkor még Rabb Krisztián nem volt tagja ennek az együttesnek, de látva a mostani produkcióját, egyáltalán nem csoda, hogy bekerült ebbe a csapatba.

Rabb Krisztián, vívás, kard
Rabb Kisztián mindent megtett, amt csak lehetett Irán ellen
Fotó: Csudai Sándor -  Origo  / Csudai Sándor -  Origo 

Ezek után pedig jöhetett az olimpiai döntő a Grand Palais-ban. Az első asszót Szilágyi Áron vívta Park Sangwon ellen. Az első pillanattól fogva látszott, hogy mennyire más, kellemetlen stílusban vívnak az ázsiaiak. Szilágyi 2-0-ra elhúzott, de Park estében is tust tudott adni. Hihetetlen volt mindez. 4-3-as magyar vezetésnél előbb megadták Szilágyi ötödik tusát, majd videózni kezdtek, s addig tették ezt, amíg elvették a magyar találatát. 4-4 után az utolsó tust az első csörtében a koreai adta, ezzel ők vezettek.

A második mérkőzés párosítása: Rabb Krisztián-Oh Sanguk volt. Rabb ellenfele az idei párizsi olimpia egyéni versenyének győztese volt, nem akármilyen feladat várt tehát a magyarra. Rabb zseniálisan kezdett, 2-0-ra húzott el. Ez alaposan felbosszantotta Oh Sangukot. Rabb nagyon bátran vívott, de a világbajnok 5-4-re nyert és két tus után 10-8-ra vezettek.

Szilágyi Áron az olimpiai döntőben 
Fotó: AFP 

A folytatásban a harmadik csörtét Szatmári András vívhatta Gu Bongil ellen. Széttöredezett ez a csörte, de Szatmári csodásan vívott. Aztán Gu védés-visszavágásai ültek, s a harmadik asszót is ők nyerték. 15-11-re vezetett Dél-Korea.  Következett a mérkőzés második szakasza. A negyedik csörtében Rabb-Park összecsapás következett. Rabb jó kezdett, nagyon vagányul vitte a hátán a csapatot. Rabb 5-3-ra nyerte ezt a csörtét, de ennek végén is 18-16-ra Korea vezetett. A folytatásban Szilágyi-Gu csatát láthattunk. A háromszoros olimpiai bajnok magyar vívó fantasztikusan küzdött, olykor gyönyörű egylámpásokat adott. A hosszas videózások közepette Dél-Korea magabiztosan tartotta az előnyét. Szilágyi egyre jobban lendült bele és 22-23-nál már csak egy tusra voltunk az ázsiaiaktól. Megjegyzem, Szilágyi úgy fejezte be az asszót, hogy a zsűri szerint lelépett a pástról és így technikai tust ítéltek ellene.

A hatodik összecsapáson Szatmári András ellenfele Oh Sanguk volt. Szatmári zseniálisan vívott az idei egyéni olmpiai bajnok ellen. 4-0-ra elhúzott és átvettük a vezetést. Iszonyatos csata dúlt a páston. Az egyéni olimpiai bajnok azt sem tudta, hogy hol van. 6-2 után jött egy koreai találat, majd Szatmári közbetámadását nem ítélték meg. Ezt az asszót Szatmári 7-5-re nyerte meg, összesítésben Korea vezetett 30-29-re.

Rabb Krisztián (állva) nagyon vagányan vívott a döntőben
Fotó: AFP 

Az utolsó három asszó közül az elsőt Rabb vívta az időközben becserélt Do Gyeongdog ellen. Ez a csere nyerőnek bizonyult, mert Rabb semmit nem tudott kezdeni sajnos az ellenféllel. Do 5-0-ra hozta le ezt a csörtét, ez iszonyatos előny volt már Korea számára. Mert a 29-35-ös állás után a magyaroknak tényleg csoda kellett volna a győzelemhez.

A hetedik csörtében Szatmári ellenfele Park volt, az előző 0-5 pedig még benne volt lelkileg a magyar csapatban. Park rutinosan őrizte az előnyét, 5-4-re nyert és 40-33-ra vezetett az ellenfél. A döntőt Szilágyi Áron zárta le Oh Sanguk ellen. Reménytelen helyzetben volt a magyar csapat, mert Korea ezt már nem akarta kiengedni a kezéből. Szilágyi óriási lendülettel kezdett és az első 3 tust ő vitte be. De Korea még mindig 40-36-ra vezetett. De legalább már látótávolságban voltak. Amikor Szilágyi a pást hátsó részébe szorult, nem tudott tust adni. Két bekapott találat után az ázsiai csapat már csak három találatra volt az olimpiai aranytól. 

RABB Krisztián
Rabb Krisztián a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kard csapatversenyének döntõjében a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 31-én.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Egy remek védés-visszavágás után 38-43 lett az állás, de Koreának már csak két találat kellett a győzelemhez. Oh be is vitte az elsőt, majd nem sokkal később a másodikat, az utolsót is.

Dél-Korea tehát 45-41-re nyert és ezzel a magyar kardcsapat ezüstérmet nyert.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!