A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hámori Luca csütörtökön simán, egyhangú pontozással legyőzte ausztrál ellenfelét, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi olimpia női ökölvívótornáján, és már csak egy siker választja el az éremtől. A boksz történetének első magyar női olimpikonja a következő körben a világbajnoki ezüstérmes algériai Imane Heliffel küzd meg, akit tavaly a nemzetközi sportági szövetség kizárt a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteronszintje, vagyis az olimpián férfiként indult a nők között, ezt pedig hagyták neki. A találkozó előtt a magyar ökölvívó a Tik Tok csatornáján mondta el a véleményét a botrányról, mellette pedig leszögezte, hogy nem fél az ellenfelétől.

Hámori Luca negyeddöntős ellenfele az algériai Iman Helif lesz, akinek a helyzete azért érdekes, mert korábban megbukott egy biológiai teszten, és ki is zárták őt a női mezőnyből. Helif csütörtökön a 25 éves Angela Carini ellen lépett ringbe, az olasz versenyző azonban csak 46 másodpercig bírta az algériai kőkemény ütéseit, majd sírva feladta a meccset. 

A kőszegi ökölvívó korábban már elmondta, hogy meg akarja nyerni a meccset, azzal pedig egyáltalán nem foglalkozik, hogy az ellenfele valójában férfi-e vagy nő. Hámori Luca a szombati találkozó előtt a Tik Tok csatornájára is feltöltött egy videót, amelyben a férfiakra jellemző XY kromoszómájú ellenfeléről beszél.

Imane Khelif
Az algériai Iman Helif lesz Hámori Luca következő ellenfele
Fotó: AFP/Mohd Rasfan

„Mint már nagyon sokan értesültek róla, 

Párizsban az olimpián történt egy olyan dolog, ami nagyon sok embernél kiverte a biztosítékot, köztük nálam is egyébként. Nehéz róla beszélni, hiszen rólam van szó, illetve az én következő mérkőzésemről”

 - kezdte Hámori Luca. Hozzátette, ez a mérkőzés mára az olimpiai éremért fog menni, a legjobb négybe jutásért, ahol egy algériai versenyzővel fog ringbe szállni. 

„Amivel az egyetlen probléma az, hogy erről az algériai versenyzőről tavaly kiderült, hogy biológiailag fiú, és a tavalyi világbajnokságon ezért el is tiltották. És most ott tartunk, hogy idén a párizsi olimpián mégis elindulhatott női kategóriában és az én súlycsoportomban 66 kilóban. 

Nem tartom fairnek ezt az egészet, hiszen nagyon sokan nők, azért tesszük fel az egész életünket, hogy eljussunk az olimpiára, és nap mint nap ezért szenvedünk, ezért dolgozunk, ezért adunk fel mindent. Nagyon sok lemondással jár ez az egész és lehet pont egy férfi fog abban megállítani, hogy esetleg én elérjem a gyerekkori álmaimat, céljaimat, amiért egész életemben dolgoztam"

 - tette hozzá, majd elmondta, hogy szeretné mindenkinek megköszönni, aki támogatja és mellette van, hiszen az elmúlt egy napban, vagy másfél napban annyi üzenetet kapott, ami számára hihetetlen.

hámoriluca
Hámori Lucának meg sem fordult a fejében a visszalépés
Fotó: AFP/Mohd Rasfan

„Nem is tudom mindenkinek egyesével megköszönni, mert akkor szerintem az napokig tartana. Illetve folyamatosan percről percre kapom az újabb és újabb üzeneteket, ami egyébként biztosít engem arról, hogy tényleg nagyon sokan vagytok mögöttem, nagyon sokan támogatok ebben az egészben. Mindenki kérdezi tőlem, hogy mi lesz, kiállok-e, nem állok ki, hogy fogok viselkedni ezen a mérkőzésen. Megmondom őszintén, a mai reggelem az, amikor már felkeltem, egy ideig csak feküdtem az ágyamon, és bámultam ki a fejemből, hogy na most akkor mi legyen. 

Egy fiúval kell bokszolnom. Lehet, hogy ő fog megállítani abban, hogy olimpiai érmet szerezzek. Egy pillanatra talán el is gyengültem, de aztán rájöttem, hogy én több mint tíz éve nem ezért dolgozom. Most történik egy ilyen, és akkor én feladjam, hogy ne menjek tovább, és ne küzdjek tovább?

 Örök életemben arról voltam híres, hogy akkora szívem van, ami mindig visz előre, nem számít, mi történik, mindig küzdök, ameddig csak bírom, és ameddig csak lehet. Ez úgy gondolom, hogy ez holnap sem lesz másképp". 

Hozzátette, bízik benne, hogy ez okkal történik így, okkal történik minden, és pozitív véget ért majd a történet. 

„Bízom benne, hogy át tudom lépni ezt az akadályt, és holnap a ringbe magabiztosan és céltudatosan tudok belépni, és akkor nem lehet probléma. Tehát igen, szembe fogok szállni vele, nem tud megfélemlíteni. Tudatosan készülök a holnapi mérkőzésre, az edzőkkel megbeszéltünk mindent. 

Azt gondolom, hogy veszítenivalóm nincsen, hiszen már ez egy óriási dolog, hogy idáig eljutottam. Hát még milyen jó lenne ezt megfejelni egy éremmel, és tényleg óriási erőt adtok azzal, hogy ennyien mellettem vagytok. Azt megígérhetem nektek, hogy az elejétől kezdve mindent meg fogok tenni. Ameddig kell, ameddig tudok, küzdeni fogok, és bízom benne, hogy a mérkőzés végén én kezem fog a magasba lendülni.

 Szurkoljatok nekem, ahogy eddig is, tudom, hogy mögöttem vagytok, és ez tényleg óriási erőt ad. Ezzel a tudattal fogok holnap bevonulni a ringbe, és ezzel a tudattal együtt fogok küzdeni az álmaimért. Tényleg köszönöm nektek, óriásiak vagytok. Tényleg csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm és hatalmas ölelés nektek” – zárta a szavait Hámori Luca. 

@hamoriluca12 A sok kérdésre itt a válasz…🇭🇺🙏🏽❤️köszönöm nektek! #paris2024 #olympics #boxing ♬ eredeti hang - Lulu🤍🥊


 


 


 


 


 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!