A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
Az immáron kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf nyerte a 100 méteres pillangóúszás döntőjét a párizsi ötkarikás játékokon, ezzel megszerezte a magyar küldöttség harmadik aranyérmét a francia fővárosban. A döntőn ott volt Csudai Sándor, az Origo fotósa, aki megörökítette a 24 éves magyar úszó szenzációs sikerét.

A világklasszis magyar úszó a szombati döntőben 49.90 másodperces idővel diadalmaskodott, megszerezve ezzel önmaga második, míg a magyar úszósport történetének 31. olimpiai aranyát. Jól mutatja, Milák győzelme mennyie extra teljesítmény, hogy a pályafutása során mindössze másodszor tudott 50 másodpercen belül úszni ezen a távon.

Milák Kristóf az olimpiai aranyéremmel a nyakában
Fotó:  Csudai Sándor - Origo

Milák ezzel Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás mellet a harmadik magyar úszó, aki két különböző olimpián is aranyérmet tudott szerezni.

Az utóbbi időben komoly nyomás és feszültség alatt lévő Milák három évvel ezelőtt Tokióban 200 méter pillangón nyert, 100 méteren Európa-csúccsal volt második, míg a francia fővárosban a hosszabb távon ugyancsak ezüstérmet szerzett. Akkor kissé faarccal vette át az ezüstérmet, ezúttal viszont érezhetően nagy kő esett le a szívéről, ugyanis a díjtáadón már mosolyogott, amikor a nyakába akasztották a bajnoknak járó medált a Paris La Défense Arénában.

Milák Kristóf legjobb idővel készülhetett a szombati döntőre
Az indítás után elsőnek jött fel, de ezúttal a riválisok jóval gyorsabban kezdtek nála
2024Párizsolimpia, 2024párizsiolimpia, Olimpia2024, OlimpiaPárizs, Párizs2024, 2024 Paris olympic games,úszás, 2024.08.03., Milák, Kristóf, MilákKristóf,
Milák Kristóf

A 24 éves versenyző a magyar küldöttség harmadik aranyérmét, és egyben hetedik dobogós helyezését szerezte Párizsban.

Kapcsolódó cikkek:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!