A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét a francia fővárosban. A döntőn ott volt Csudai Sándor, az Origo fotósa, aki megörökítette a magyar úszó pályafutásának eddig legnagyobb sikerét.

21 éves Kós Hubert nyerte a 200 méteres hátúszást a párizsi olimpián, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét.

Kós Hubert
Kós Hubert az olimpiai aranyéremmel
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 21 éves versenyző a csütörtöki döntőben 1:54.26 perces idővel diadalmaskodott, ezzel a szövetség jelenlegi elnöke, Wladár Sándor után ő lett a második magyar férfi úszó, aki ebben a számban nyert aranyérmet az ötkarikás játékokon.

Kós Hubert a 2023-as év eleje óta az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készül, a közös munka eredményeként pedig tavaly nyáron, a fukuokai világbajnokságon aranyérmet nyert, és Párizsba is a szám esélyeseként érkezett.

Bob Bowmanről érdemes megemlíteni, hogy ő volt a 23-szoros olimpia bajnok Michael Phelps edzője is, most pedig Kós mellett azzal a francia Léon Marchand-nal dolgozik, aki a párizsi olimpián már három aranyérmet is nyert. 

2024Párizsolimpia, 2024párizsiolimpia, Olimpia2024, OlimpiaPárizs, Párizs2024, 2024 Paris olympic games, férfi 200 hát DÖNTŐ, Kós Hubert, KósHubert, 2024.08.01.
Kós Hubert a férfi 200 méteres hátúszás egyik esélyeseként ugorhatott vízbe az olimpiai döntőben

Kós Hubert olimpiai bajnok!
Kós Hubert
Kós Hubert
Kós Hubert, aranyérem, olimpia

Kós Hubert a magyar úszósport történetének 30. olimpiai aranyát szerezte meg. A 21 éves versenyző a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte Párizsban. 

Múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter harmadik lett, szerdán pedig a férfi kardcsapat, valamint Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban végzett a második helyen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!