Vágólapra másolva!
Mint ismert, kiengedték a stuttgarti kórházból Varga Barnabást, az Európa-bajnokságon szereplő magyar labdarúgó-válogatott vasárnap megsérült játékosát, aki szerdán hazatért Magyarországra. A Fradi támadója először szólalt meg a fejsérülése óta.

A Skócia elleni 1-0-ás Európa-bajnoki győzelem során súlyos arcsérülést szenvedő Varga Barnabás a műtétje és pár nap megfigyelés után végre elhagyhatta a stuttgarti kórházat és párjával, Laurával együtt hazarepült Magyarországra.

Varga Barnabás
Varga Barnabás hazatért Magyarországra, a párja, Laura is vele tartott
Fotó: fradi.hu

Először szólalt meg a sérülése óta Varga Barnabás

A FradiMédia ott volt, mikor támadó kigurult a Liszt Ferenc Repülőtérről, pár mondatot sikerült is váltani a játékossal, aki a körülményekhez képest jól van.

„Köszönöm a rengeteg támogató üzenetet. Jó újra itthon lenni. Most pár hét pihenő következik. Utána a felgyógyulásomra koncentrálok. Visszanéztem már az esetet, nem vagyok ijedős típus” – árulta el a csatár, aki reméli, a válogatott végül folytathatja szereplését az Eb-nyolcaddöntőben.

Mint ismert, Varga Barnabás a 68. percben ütközött a skótok kapusával, Angus Gunn-nal, ami után hosszú percekig ápolták a pályán, majd lepellel körbe kerítve hordágyon hagyta el a gyepet, a stadionból pedig az egyik helyi kórházba szállították. Ott hétfőn többszörös csonttörés miatt arcműtéten esett át, majd szerdán engedték haza a kórházból. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!