Tavaly december óta Joey Barton számos megjegyzést posztolt az X-oldalán, amelyek főként a labdarúgásban dolgozó nőket célozták meg. Idén januárban a korábbi egyszeres angol válogatott középpályás egy olyan posztot tett közzé, amelyben Alukót és egy másik női szakértőt, Lucy Wardot két sorozatgyilkoshoz, Fred és Rose Westhez hasonlította.
Aluko az ITV szakértőjeként dolgozott a Crystal Palace-Everton FA-kupa-meccsen, míg Ward társkommentárként tevékenykedett mellette.
Aluko januárban azt mondta, hogy jogi lépéseket tett az állítólagos online visszaélések után. A Chelsea-ben és a Juventusban is megfordult női focista nem nevezte meg Bartont, de azt mondta, hogy az internetes gyűlölethullám megijesztette, ezért nem mert otthon maradni a házában.
A 41 éves Joey Barton július 30-án áll bíróság elé a Cheshire-i rendőrség vizsgálata nyomán.
Őrült időket élünk. Nincs elég dolga a rendőrségnek? A brit rendszer kezd banánköztársasággá válni. A saját polgáraik ellen indítanak eljárást, mert véleményt alkottak”
– írta a közösségi oldalán Joey Barton.
A korábbi angol válogatott Joey Barton talán minden idők legbotrányosabb angol focistája. A Manchester City korábbi játékosa kemény világból érkezett, példának okáért féltestvérét, Michaelt 17 év, unokatestvérét, Pault 23 év börtönre ítélték egy 2005-ben elkövetett rasszista indíttatású gyilkosság miatt.
„A legfontosabb képességem a mentális erőm, amit a kőkemény utcai világ alakított. Ha pontosan ugyanekkora tehetséggel egy középosztálybeli családba születek, nem sikerült volna. Sokkal kiegyensúlyozottabb ember lennék, de nem bírtam volna el a Premier League kíméletlen gépezetével. Az agresszió adta meg a szükséges pluszt" – olvasható Barton 2019-ben megjelent "Semmi duma" című önéletrajzi könyvében.