A Magyar Olimpiai Bizottság összesítése alapján kilenc sportág vezetése számol azzal, hogy aranyérmet szerez az egy év múlva kezdődő pekingi olimpián. Amennyiben teljesülnek a jelentős optimizmusról tanúskodó elvárások, a magyar csapat 11-12 első hellyel és 22-24 medállal térhet haza az ötkarikás játékokról.
A szövetségek terveit összesítve az derül ki, hogy 234-258 sportoló képviselheti a piros-fehér-zöld színeket Kínában, akik 196-233 olimpiai pontot szerezhetnek. Összehasonlításképpen: Athénban a 215 versenyző 17 érmet, közte nyolc aranyat nyert, s 144 pontot gyűjtött.
A sportágak közül az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, az evezés, a kajak-kenu, az öttusa, az úszás, a vízilabda és a vívás számol aranyéremmel. Közülük egyedül a kajak-kenu tervez többet, szám szerint 3-4-et.
Janics Natasa nehéz hónapokon van túl, 2008-ban mégis aranyat nyerhet hazánknak
Schmitt Pál, a MOB elnöke az olimpiai csapatról, a remélt érmek számáról, a doppingról nyilatkozott a Magyar Nemzetnek. Nyilatkozatának néhány megállapitását idézzük.
A csapatról: "A legnehezebb fázisa a felkészülésnek a kvalifikáció, most ez van soron. A magyar csapat biztosan kisebb létszámú lesz, mint volt Athénben. A négy évvel ezelőtti csapategységek közül különösen a férfi kézilabdázók vannak nehéz helyzetben. A kardcsapatnak pedig a világbajnokságon kellene nagyon jól szerepelnie, hogy biztosítsa repülőjegyét. Athénban 215-en voltunk. Boldog lennék, ha sikerülne elérni a 190-200 résztvevőt."
Az esélyekről: "Most még nagyon nehéz számokkal kalkulálni, mert a csapatnak csak 20 százaléka kvalifikálta magát. Elöljáróban megjegyzem, hogy vissza kell vennünk a korábbi elvárásainkból, a 10 vagy 8 aranyból, ugyanis ez már mesetartomány. Tehát azt mondom: 6 arany, de hozzáteszem, hogy 6 ezüst és 6 bronz is. Nem szimpatikus a tipp, tudom, többen kishitűnek tartanak, de tudomásul kell venni, hogy óriási a konkurenciaharc. A másik, amiről beszélnem kell: egyre vékonyodik a magyar élsportolói réteg. Olyan jégen táncolunk, amely szinte minden pillanatban beszakadhat."
A doppingellenes küzdelemről: "A NOB elszánt. Jacques Rogge elnök deklarálta a zéró toleranciát, amely változatlanul érvényben van, amit mi is követünk. Meg kell védenünk a 98 százalékban becsületesen készülő sportolókat a csalóktól. Mi is ezen fáradozunk. Minden erőnket az ellenőrzés szigorára és rendjére, a felvilágositásra fektetjük, a technika minden eszközének figyelembevételével. Annyi változás viszont lesz a korábbiakhoz képest, hogy a MOB-közgyűlés felhatalmazását kérem, hogy csak annak a sportágnak a küldöttsége utazhasson ki Pekingbe, amelynek az elnöke és szövetségi kapitánya írásban vállalt felelősséget versenyzői tisztaságáért. És aki ezt nem teszi meg, ne vehessen részt a játékokon. Ez nem a felelősség átháritása, csak a megosztása."