Karakas közel volt az éremhez, Szávayék kiestek, Csehék döntőért úsznak - olimpia percről percre
![Sidi Péter sportlövő olimpikon](https://cdn.origo.hu/2023/12/_wmpgDc3ZLScimr7Q0K2NIDokQzdyFZ7c5xN2a-S3Qg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjYTdiM2VmNjQ3ODRhMzA5OWUwMDY2NTgwYzBhNTRk.webp)
Karakas edzője, Illés Sándor azt mondta, tizenkilencre lapot húztak, mivel abban bíztak, Karakas az aranypontig tartó hosszabbításban meg tudja csinálni azt az akciót, amivel megnyeri a meccset. "Nehéz helyzet volt, hiszen Hedvignek volt már egy intése és ha kap még egyet, az orosz nyer, de sikerült fordítani, ami nem kis dolog" - nyilatkozta Illés.
Karakas azt mondta, a kondíciójával sosem volt gond, mindig is fegyvere volt, és örült, hogy most sem hagyta cserbe. A magyar dzsúdós meglepte az ellenfelét, a meccs nagy részében ugyanis jobbra támadott, aztán váltott egyet balra még a hosszabbítás előtt, és már az is majdnem bejött. "Nagyon jól esett az a dobás" - mondta a mindent eldöntő akcióról, amellyel kiharcolta, hogy a bronzéremért mérkőzhet. Edzője szerint akár lélektani előnyt is jelenthet, hogy ő egy győzelem élményével lép tatamira, míg ellenfele talán még az elszalasztott döntő nyomasztó hatásával küzdhet.
A sérülten versenyző Karakas azt mondta, folyamatosan érzi a fájdalmat, a meccsek közben és a szünetekben is, de próbálja kiiktatni. "Ráérek utána regenerálódni, és gyógyulgatni, ha vége a napnak."