Kiütötte Romániát a pólóválogatott

Vágólapra másolva!
A magyar férfivízilabda-válogatott a londoni olimpián csoporttárs románok felett aratott tízgólos győzelemmel mutatkozott be csütörtök este a Dublin-kupáért kiírt írországi nemzetközi tornán.
Vágólapra másolva!

Eredmény:
Magyarország - Románia 16-6 (5-0, 4-3, 2-1, 5-2)
a magyar góldobók
: Madaras 4, Kiss G., Varga Dénes 3-3, Hosnyánszky, Szivós 2-2, Kásás, Varga Dániel 1-1

Parádésan kezdett Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő csapata, meg sem állt 5-0-ig, miközben az első negyedben egyetlen gólt sem kapott a Kovács István személyében magyar szakemberrel dolgozó románoktól. Különösen Madaras Norbert volt elemében, aki kétszer is betalált a nyitó nyolc percben, a meccs végéig pedig négy gólig jutott.

A nagyszünetig tovább nőtt az előny (9-3), s bár a második után a harmadik negyed is szorosabb volt, a befejező játékrészben ismét megszórta riválisát a magyar csapat. Remekül teljesített védekezésben és a támadójáték szervezésében is Kásás Tamás, de a triplázó Kiss Gergely és Varga Dénes is kimagaslóan játszott. A 16-6-os végeredményt Szivós Márton állította be húzásból.

Pénteken az ötkarikás házigazda britek csapata következik délidőben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!