Tunézia

 

Játékosként is elismertnek számított hazájában, háromszor lett a bajnokság legjobb futballistája, futballozott a CS Sedanban, az FC Nantes-ban, az AS Nancyban és az RC Lensban is, hatszor szerepelt a nemzeti tizenegyben - utoljára éppen a magyarok ellen, 1971-ben. Edzői pályafutását a Red Starban kezdte 1975-ben, és később irányította a Lenst, a Racing Paris-t, majd az RC Strasbourgot, végül megfordult a tunéziai Espérance-nál is. A francia szövetség alkalmazásába 1986 nyarán került, különböző korosztályos csapatok mellett dolgozott: 1995-ben például a francia katonaválogatottal nyert világbajnoki címet.

Később a nagyválogatott mellé került, az 1998-as világbajnokságon Aimé Jacquet asszisztense volt, így kézenfekvőnek tűnt, hogy ő legyen az új szövetségi kapitány. Lemerre-nek sikerült folytatni a sikersorozatot, és 2000-ben Európa-bajnoki címet nyert a csapattal. A győzelem személyes diadal is lehetett a számára, hiszen pár nappal a finálé előtt hunyt el édesapja. A 2002-es világbajnokságon azonban már az első körben kiesett a címvédővel, így aztán nem tartottak tovább igényt a szolgálataira, de Lemerre gyorsan talált magának új állást a tunéziai válogatottnál. A 2004-es Afrika-kupa megnyerésével azt az egyedülálló bravúrt mondhatja magáénak, hogy két kontinensen is aranyérmet nyert.