Az [origo] focivébé-válogatottja

Régóta ott mocorgott, s a világbajnoki döntőt követően belőlünk is kitört a nemzetek felett álló szövetségi kapitány, ennélfogva a torna vége felé arcunkon, mozgásunkon és beszédünkön kiütköző zombitünetek sem akadályozhattak meg minket abban, hogy összerakjuk a saját vébéválogatottunkat. Mivel Németországban örömünnepnek számított, ha láttunk egy-egy igazi csatársort, alkalmazkodva a korszellemhez magunk is egy szál támadót tettünk a csapatba, amelybe - ki gondolta volna egy hónappal ezelőtt - vérző szívvel, de biztos kézzel nem írtunk bele egyetlen brazil nevet sem.

Philipp Lahm

Forrás: EPA

Magunk is meglepődtünk rajta, de a legnagyobb dilemmával a balhátvéd posztján kellett szembesülnünk. Philipp Lahm és Fabio Grosso egyaránt kiemelkedőt nyújtott, így gondoltunk egy merészet, és a németet átirányítottuk a védelem jobb oldalára, miként tette ezt Jürgen Klinsmann is a bronzmérkőzésen. Végtére is Lahmnak a jobb lába az igazi, a világbajnokság szépségdíjas nyitógólját is azzal zúdította be Costa Rica-i hálóba, bár egy mutatós gólpasszt azért ballal is kiosztott ugyanazon a meccsen ().

A lengyelek ellen a mezőny legjobbjának választották, és ezt a titulust akár az egész csoportkörre nézve is kiérdemelhette volna. A mindössze 23 éves védő a későbbiekben is lankadatlan lendülettel futballozott, és úgy volt a német támadások egyik főtámogatója, hogy mindeközben a Nationalelf legtöbbet (28-szor) szerelő játékosa volt.

Forrás: [origo]

Fabio Cannavaro

Marcello Lippi szerint a világ legjobb hátvédje, a szinte áthatolhatatlan olasz védelem - és az egész squadra azzurra - vezére, a vb-trófea első számú magasba emelője, a mindig mindenhova odaérő, hazájában immár félistenként tisztelt, százszoros válogatott Fabio Cannavarót a világbajnokság második legjobb játékosának választották.

Mi még előrébb soroltuk volna, így természetesen álomcsapatunk védősorának tengelyében is övé az egyik hely.

Lilian Thuram

A másik pedig torinói csapattársáé, aki egy világ- és Európai-bajnoki aranyérem után vb-ezüsttel zárta nemzetközi tornáinak sorát. Azt ugyan nem tudjuk, hogy Németországban is benyomott-e néhány fej fokhagymát meccs előtt az ellenfél borzasztására, mint tette azt nyolc évvel ezelőtti vb-meccseken, ám se így, se úgy nem lehetett boldog az a csatár, aki szembe találta magát vele.

Ahogy egész pályfutása során, a világbajnokságon is rendíthetetlen oszlopa volt a gall védelemnek, legjobb teljesítményét a portugálok elleni elődöntőben nyújtotta. Bár mindenki Zidane-ról beszél, a francia labdarúgás egy másik nagy alakja is elbúcsúzott Berlinben a válogatottságól.

Forrás: EPA

Fabio Grosso

Rózsaszínbe hajló történet az övé, a vb talán legnagyobb felfedezettje 21 éves koráig amatőrként kergette a labdát, a Serie A-ban csak 24 évesen mutatkozott be, támadó középpályásból lett balhátvéd, a kezdőcsapatban ragadásához pedig kellett Zaccardo öngóllal megfejelt bizonytalankodása is az Egyesült Államok ellen ().

Bár védői feladatát addig is magas színvonalon el - máskülönben nem lett volna helye az olaszok hátsó alakzatában -, a köztudatba az egyenes kieséses szakaszban robbant be. Az ausztrálok elleni nyolcaddöntő utolsó percében bátor előretöréssel, szép csellel és egy elsőre mindenkit megtévesztő, tízpontos eséssel harcolt ki továbbjutást érő büntetőt (), mindez azonban csak előjáték volt ahhoz a mennybemenetelhez képest, amit az elődöntőben vitt véghez - a németek elleni hosszabbítás hajrájában olyan mesterien csavarta a labdát Lehmann kapujába (), hogy maga se hitte el, legalábbis ezt olvastuk ki a vb gólörömének választott fejrázós ünnepléséből. És hogy fokozhatatlan legyen a hallgatag fiú dicsősége, a világbajnokság utolsó labdaérintésével a tizenegyespárbajban ő hozta meg a boldogságot Olaszországnak.

Ami a védelemből kimaradókat illeti, a helyenként fantasztikusan futballozó Zambrottát csakis azért tettük a cserék közé, mert ő az egyik leguniverzálisabb játékos, szükség esetén bármelyik poszton megállja a helyét, és hogy továbbra is az olaszoknál maradjunk, nyugodt lélekkel bíznánk rá a helyettesítést a sérült Nesta pótlására csapatba került Marco Materazzira is. A durvaságairól is ismert Inter-védő ezen a vébén a hatékonyság megtestesítője volt: hol retorziót kockáztató belépőivel, hol a saját tizenhatosa környékén bemutatott műeséseivel vette elejét az ellenfél támadásainak, Zidane-ból kiállítást érő megmozdulást provokált ki a döntőben (), ahol nem mellékesen ő szerezte az egyenlítő gólt, mint ahogy a csehek elleni ki-ki meccsen is betalált egy szögletet követően.

Ne feledkezzünk meg világbajnokságot egyedüliként gól nélkül abszolváló svájci gárda védelméről sem, különös tekintettel Philippe Senderosra, aki nemcsak a csapatrészt irányításával, de Korea elleni fejsérüléssel járó góljával is felhívta magára a figyelmet. A jobbhátvéd posztján a portugál Miguelt vagy a spanyol Carles Puyolt vetnénk be csereként.