Az [origo] focivébé-válogatottja

Régóta ott mocorgott, s a világbajnoki döntőt követően belőlünk is kitört a nemzetek felett álló szövetségi kapitány, ennélfogva a torna vége felé arcunkon, mozgásunkon és beszédünkön kiütköző zombitünetek sem akadályozhattak meg minket abban, hogy összerakjuk a saját vébéválogatottunkat. Mivel Németországban örömünnepnek számított, ha láttunk egy-egy igazi csatársort, alkalmazkodva a korszellemhez magunk is egy szál támadót tettünk a csapatba, amelybe - ki gondolta volna egy hónappal ezelőtt - vérző szívvel, de biztos kézzel nem írtunk bele egyetlen brazil nevet sem.

Miroslav Klose

Forrás: MTI

A Werder Bremen lengyel származású támadója nemcsak a labda hálóba bólintására használja a fejét, összjátékban is egyre érettebb, és akkor sem jön zavarba, ha lábbal kell megcéloznia a kaput - míg négy évvel ezelőtt valamennyi vb-gólját fejesből szerezte, Németországban csak az argentinok elleni egyenlítő találatáról mondhatjuk el ugyanezt. Sztárallűröktől mentes, sokszor észrevétlen, ám annál hasznosabb, veszélyes játékos.

Klose cseréjeként feltétlenül számításba vennénk az Arsenalhoz képest a válogatottban kevesebbet villogó, ám egyedüli csatárként is valamennyi védelmet rettegésben tartó Thierry Henryt, az argentin Henan Crespót, a spanyol David Villát, esetleg az ecuadori Carlos Tenoriót vagy Agustin Delgadót.

Na jó, és talán a Gerd Müller-i gólrekordot a múltnak átadó Ronaldót is, bár az ő motiválásánál keményebb edzői feladatot nehéz lenne manapság elképzelni.

Bordás Gábor