Nagy kérdés volt, hogy Brazília a megsemmisítő 2014-es vb-elődöntő után miként szedi össze magát, hogyan építi fel önmagát, miután atomjaira hullott Németország ellen. A gyógyír a siralmasan sikerült, 2016-os Copa America Centenariót követően érkezett el, miután Tite átvette a csapatot, és szemmel láthatóan határozott és a kerethez illeszkedő koncepció mentén verték el egész Dél-Amerikát a selejtezősorozat utolsó kétharmadában.
Tite rendbe rakta a védekezést, megtalálta az egyensúlyt a labdával három éves koruk után már tegeződő támadók és a Paulinho-Casemiro vonal között.
Ebből az egyensúlyi helyzetből esett ki a negyeddöntőben a rekorddöntögető Real Madridnál is alappillér Casemiro, hogy egy furcsa és korai öngól után a belgák azt csinálhassák ellenük, amiben a legjobbak. Elvileg.
Casemiro eltiltásával a brazil kezdő tizenegyből kihúzhattunk meccsenként átlagosan 4,3 sikeres szerelést, valamint három tisztázást. Tiszta sor volt, hogy ha a belgák vezetést szereznek, a braziloknak kíméletlenül nehéz dolguk lesz, a belgák pedig azt várhatják, mikor zúzhatják állcsúcson az ütött bokszolót. Pedig a mérkőzés egyáltalán nem így indult. Roberto Martínez a szárnyvédőként használhatatlan Carrasco helyére Chadlit rakta be, Mertens helyére feljebb tolta De Bruyne-t, a középpályás védekezést pedig Fellainival erősítette meg, és a 3-4-2-1-ük labdabirtokláson kívül 4-3-3-má alakult.
A vezetést követően, a kontravárás esetén egyre többször húzódott ki Lukaku a jobb oldalra, De Bruyne pedig nem egyszer kilences pozíciójában lézengett a kezdőkörben.
Tite ezzel szemben nem sokat változtatott: Marcelo visszatért a kezdőcsapatba a sérülése után, a kényszerből kihagyott Casemiro helyét pedig Fernandinho foglalta el. Bár ne tette volna.
Fernandinho ugyanis nem azért lógott ki lefelé a csapatából, mert egy szerencsétlen mozdulat után a belgáknak szerzett vezetést, bár kétségtelen, hogy ezzel tette a legnagyobb lépést a brazilok kiesése felé.
Fernandinho ugyanis védekezésben semmit nem tudott segíteni Paulinhónak: hat szerelési kísérletéből csak egy volt sikeres,
ami azon túl, hogy rémes arány, egyenes utat biztosított a fennragadó és védekezésben kevesebb feladatot kapó belga támadótriónak a kontrák végrehajtásához. Pedig az öngólig Brazília nem játszott rosszul. Jó letámadást követően sokszor hozták zavarba a belga védőket, Kompany egyszer például már annak a hírére is csúnyán taccsra rúgta a labdát, hogy a brazil támadók elkezdtek felé kocogni. A pontrúgások kivédekezése is nagy falatnak tűnt belga részről: Thiago Silva kapufája után Paulinho is egy szögletet követően, szolid magányában törte el a labdát tíz méterről, védőjátékostól a legkevésbé sem zavartatva. Mire a brazilok elérték a várható gólszámban (xG) az 1-et, Belgium másfél helyzetből már két góllal vezetett.
Jobb nem is történhetett volna Belgiummal a korai vezetésnél. Már a japánok ellen is megmutatták, hogyan kontrázik ez a válogatott, a gyorsan bekapott gól hírére pedig a brazilok kissé feljebb kapcsoltak, amivel tálcán kínálták a belgáknak a gyors ellentámadásokat. Hazard most először játszott a világbajnokságon úgy, ahogyan azt elvárják az ő kaliberétől. A meccsen tíz cselezési kísérletéből mind a tíz sikeres volt, szegény Fagner pedig most érzékelhette igazán, milyen összefutni világklasszissal.
A túloldalon eközben nem villogtak a brazil szélsők: Neymar és Willian is többször alulmaradt Meunier-vel és Vertonghennel szemben.
1-0-s előnyben a belgák hét mezőnyjátékossal védekeztek, meghagyva elöl Lukaku és Hazard szabadságát, akik folyamatosan az oldalvonal felé pozícionálták magukat a brazil védelem széthúzása végett. De Bruyne gyakran fel tudta szedni a labdát a védőharmadban, és így a többször rendezetlenül maradt brazil védőkre nem egyszer létszámegyenlőség mellett rohanhattak rá. Lukaku – a Marcelo mögötti űrt kihasználva – folyamatosan a jobb szélen kérte el a labdát, és ha nem is cselezett úgy, mint a túloldalon Hazard, fizikai fölényét és ehhez képest is kiemelkedő sebességét remekül kamatoztatta – a brazil védelem egyszerűen képtelen volt tartani őt. Mindez így nézett ki:
Tite jól nyúlt bele a csapatába kétgólos hátrányban is: a súlytalan Williant Firmino váltotta, és a támadóharmadban így több rövidpasszos kombinációt tudtak alkalmazni, hiszen Firmino a Liverpoolban is hasonló szerepkörben játszik, mint amilyet itt Tite szánt neki. Douglas Costa szintén jól szállt be a meccsbe, de amellett nehezen lehet szó nélkül elmenni, hogy tankönyvi tizenegyes maradt el akkor, amikor Gabriel Jesus köténye után Kompany rossz ütemben csúszott a brazil kilences elé. A dolog azért is nehezen magyarázható, mert Mazsics rákérdezett a videoasszisztens részlegnél a szituációra, akik nem látták az egyértelmű szabálytalanságot.
A végeredmény ismeretében ez döntőnek bizonyult, bár hozzátehetjük, hogy Brazília mindezek mellett is kiegyenlíthetett volna. A helyzetek ugyanis futószalagon érkeztek a fáradó belga védelem szeme közé. Renato Augusto a fejesgólja után is szinte azonnal ziccerbe kerül, és ha csak feleannyira tudna lőni, mint a másik oldalon Kevin de Bruyne, a belgák nagy valószínűséggel hazautaznak. Coutinho szintén nagy helyzetben lőtt egy borzalmasat, Neymar átlövését pedig Courtois tolta ki nagy bravúrral.
Neymar – ismerve a meccs állását – ezúttal úgy döntött, hogy az ellene elkövetett szabálytalanságok utáni pillanatokat nem fűszerezi meg haláltánccal, de sokatmondó, hogy mindkét tizenegyesgyanús szituációnál jobban járt volna, ha a helyzet befejezésével foglalkozik, és nem a gondosan kivitelezett műesésekkel.
Előbbi ilyen szituációban ráadásul nagylelkűen mutatta, hogy nem kér visszanézést; ezt mondjuk könnyű megérteni, így úszott meg a kettőből egy sárga lapot.
Roberto Martínez a meccset követően arról beszélt, mennyivel másabb megvalósítani a taktikai elképzeléseket a mágnestábla bábuival, mint hús-vér emberekkel egy világbajnoki negyeddöntőben, és ebben azért is igaza lehet, mert az elképzelései kizárólag a 15. és 45. percig ültek. Szerencséje (szerencséje?), hogy ezzel is kiütötte a torna legegységesebbnek mutatkozó válogatottját. Brazília Casemiro hiányának és a förtelmes helyzetkihasználásának köszönhetően esett ki, ezzel pedig esélyt adott Belgiumnak ahhoz, hogy
az aranygeneráció utoljára villantson valami olyat, amilyet már 3-4 éve beszélnek velük kapcsolatban.
Egyszersmind az is világossá vált, hogy a papíron nehezebb ágról is van lehetőség továbbjutni, még akkor is, ha ez – látva a második félidőt – kevéssé a belgákon múlt. A francia válogatott talán ennél is keményebb falat lesz Belgiumnak, ismerve Deschamps-nak a legkisebb rizikótól való elképesztő rettegését.