Vágólapra másolva!
Nem maradnak el a mérkőzések vasárnap a labdarúgó Olasz Kupa első fordulójában, melyben még csak alacsonyabb osztályú együttesek lépnek pályára. A futballisták szakszervezete (AIC) az olimpiai bizottság (CONI) kérésére visszavonta sztrájkfelhívását.

"A CONI vezetői megígérték, hogy rövidesen megoldást találnak a problémáinkra, ezért eltekintünk a tiltakozástól" - mondta Stefano Maioli, az AIC szóvivője.

A futballisták szervezete (AIC) azért szólította fel bojkottra az első körben érdekelt együtteseket, mert szerinte a külföldi játékosok számának növekedése hátrányosan érinti az utánpótlás fejlődését.

Az AIC korábban szerette volna elérni, hogy a Serie C-ben játszó csapatok kötelesek legyenek legalább négy, 1981. január elseje után született futballistát szerepeltetni a keretükben, de a liga elutasította a javaslatot.

Korábban:
Három év börtönt kaphatnak a futballhuligánok Olaszországban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!