Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, Thomas Schaaf megtalálta álomcsapatát, legalábbis a Kicker szerint. A német Werder Bremen labdarúgócsapatának trénere úgy érzi, a hét végi, Hamburg elleni siker kapcsán összeállt az igazi csapat, amelyben szerepet kapott Lisztes Krisztián is.

A Teamtalk internetes hírszolgálat német kiadása szerint magát Lisztest is meglepte, hogy a Werder edzője, Schaaf a HSV ellen a kezdetektől játszatta. Schaaf egyébként mindig készen áll a meglepetésekre, a bajnokin például Dieter Eilts, Any Herzog és Fabian Ernst ismét a kispadon ült, Lisztes viszont kezdőként kapott bizalmat. "Ezzel valóban nem számoltam. De örülök, hogy egy ilyen remek összecsapáson játszhattam" - nyilatkozta a középpályás találkozót követően.

A német lapok szerint a magyar játékos végre megmutatta, miért vették meg a brémaiak a szezonkezdetkor a VfB Stuttgarttól. A teamtalk kiemelte, Lisztes jó erőben van, sokat fut, jól lát a pályán, és gyakorlatilag hibátlan teljesítményt nyújtott. "Lisztes képes arra, hogy okos passzokkal játszon, bonyolult szituációkat elegáns, tenchnikás módon old meg. Csupán a párharcokban kell egy kicsit agresszívebbnek lennie" - írta a lap. A folytatással kapcsolatban Lisztes annyit jegyzett meg: "Ha a kezdetektől fogva játszom, akkor mindig nyer a Werder."

A Kicker mai számában Schaaf azt nyilatkozta, a csapat jó úton halad és úgy tűnik, megvan a nyerő formáció. "Ez lesz a legjobb tizenegy" - jelentette ki a tréner. A kimaradó Eilts, Herzog, Ernst trió helyett tehát a Frings, Borowski, Tjikuzu hármas, míg támadó középpályásként Lisztes és Banovic a megfelelő megoldás.

Pincési László

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!