Élő:
Vágólapra másolva!
Kenesei Krisztián mesterhármasával 3-1-re verte a Kispestet a Zalaegerszeg a Borsodi Liga 31. fordulójában, és mivel a Békéscsaba is győzött Sopronban, eldőlt, hogy a Dunaferr mellett a Honvéd búcsúzik az élvonaltól.

Kispesti Atlétikai Club néven 1909-ben, az akkor még Budapesttől jogilag különálló városrész polgárai, tisztviselői, munkásai alapították meg az egyesületet. Az élvonalban 1916-ban debütált a klub, s azóta egyszer sem esett ki onnan. A KAC 1926-ban érte el első hazai sikerét, kupagyőztes lett.

A Kispest a II. világháború után 1950-ig megtartotta régi nevét és a piros-fekete színeket. Utána már Bp. Honvéd néven a hadsereg felügyelete alá tartozott, s első évében rögtön megszerezte az első bajnoki címét, amelynek elérésében már jelentős szerepet játszott a magyar labdarúgás és a klub két világhírű legendája, Puskás Ferenc és Bozsik József.

A kispestiek első aranykorszaka az 1950-es években volt, amikor az együttes gerincét az Aranycsapat - amelynek 11 futballistája közül hét megfordult az egyesületnél - játékosai adták. Ekkor összesen ötször nyerték meg a bajnokságot, s egész Európában, sőt a világon félelmetes híre volt a gárdának.

A második sikerszéria 1980-tól az 1990-es évek elejéig tartott, amelyet újabb nyolc bajnoki cím és két Magyar Kupa-győzelem fémjelez. Érdekesség, hogy a kispestiek ekkor álltak legközelebb a kieséshez, ugyanis óriási meglepetésre 1990-ben csak osztályozón sikerült kiharcolniuk a további élvonalbeli tagságot a Kazincbarcika ellen. Igaz, a következő szezonban már újra aranyérmes lett a csapat, amely mindkét időszakban szinte egyet jelentett a válogatottal.

A klub elnevezését a szintén bajnoki arannyal zárult 1991-es évben változtatták Kispest-Honvédra. A piros-feketék legutóbb 1993-ban lettek bajnokok. A csapat utolsó sikere az 1996-os kupadiadal, ám azóta minden évben a kiesés elkerüléséért küzdött. Ezúttal nem járt sikerrel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!