A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
 

Cyrille Domoraud

Az elefántcsontparti válogatott csapatkapitánya, ami érthető hatalmas rutinja miatt: a védő olyan kluboknál fordult meg pályafutása során, mint az Olympique Marseille, az FC Internazionale vagy az RCD Espanyol. Húszesztendősen került Európába, a francia Créteilhez, majd a párizsi Red Starban is játszott - innen hívták meg először a válogatottba, és már az 1996-os kontinensviadalon is pályára lépett. A másodosztályból a Girondins Bordeaux "emelte ki", legsikeresebb éveit pedig alighanem az Olympique Marseille-nél töltötte: két éven keresztül volt a klub játékosa 1997 és 1999 között, UEFA-kupa-döntőt is játszott a gárdával, és olyan jól futballozott, hogy leigazolta őt az Inter. Olaszországban azonban már korántsem játszott olyan kiemelkedően, ráadásul a 2000-es kontinensviadal után késve ért vissza Milánóba, igaz, nem saját akaratából: az ország akkori vezetője, Robert Guei tábornok a gyenge szereplés miatt fegyelmezési céllal pár napig fogva tartotta a focistákat... Domoraud mindenesetre 2001 nyarán visszatért Franciaországba, az SC Bastiához, majd egy szezont eltöltött az AS Monacónál, kettőt pedig az RCD Espanyolnál. Rövid ideig játszott a török Konyasporban is, de immár másfél éve első francia klubjánál, a Créteilnel játszik a másodosztályban.

Didier Drogba

A régi elefántcsontparti fővárosban, Abidjanban látta meg a napvilágot 1978. március 11-én, de családja még gyermekkorában Franciaországba költözött. Pályafutását így a Levallois-nál kezdte, először pedig a Le Mans UC-nál lett igazolt futballista. A felnőttek között az 1998-99-es szezonban mutatkozott be, abban az idényben két mérkőzésen lépett pályára a másodosztályban, a következő pontvadászatban pedig már alapembere volt a csapatnak. Mindezt gólokkal hálálta meg, összesen hét alkalommal volt eredményes, és a szakemberek fényes jövőt jósoltak neki, ám egy súlyos sérülés kis híján véget vetett pályafutásának. A következő szezonban mindössze 11 meccsen szerepelt, de sikerült teljesen felépülnie, és utána már tökéletes állapotban futballozott. A szezon első felében öt gólt szerzett, amire az EA Guingamp-nál is felfigyeltek, és 2002 januárjában leigazolták a támadót. A legjobbak között az FC Metz ellen mutatkozott be, és fél szezon alatt három gólt szerzett a Division 1-ben, majd a következő pontvadászatban már 17-ig jutott. Rögtön meghívót is kapott az elefántcsontparti válogatottba, ahol a kameruniak ellen rögtön góllal mutatkozott be. Teljesítményének köszönhetően 2003 nyarán megvette őt az Olympique Marseille, ahol szintén futószalagon szállította a gólokat, majd 36 millió euróért a Chelsea FC szerződtette. A vb-selejtezők során hétszer volt eredményes, jelenleg az egyik legjobb afrikai játékosnak tartják.

Emerse Faé

Franciaországban született, és az FC Nantes híres utánpótlás-központjában tanulta meg a sportág alapjait. A Kanáriknál a 2003-2004-es pontvadászatban, még tinédzserként mutatkozhatott be a felnőttek között, és azóta alapembernek számít a klubnál. Klasszikus védekező középpályás, első két idényében egy-egy gólt ért el, a jelenlegi pontvadászatnál viszont már kettőnél tart. Szerepelt a különböző francia korosztályos válogatottakban is, 2001-ben például U17-es világbajnokságot nyert a gallokkal, de elefántcsontparti gyökerét kihasználva (szülei onnan költöztek Franciaországba) a felnőttek között már az afrikai országot erősíti - valószínűleg a világbajnokság csábítására fogadta el az Elefántok hívó szavát tavaly márciusban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!