Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokságot és a klubvilágranglistát egyaránt vezető, címvédő Sevilla hazai pályán meglepetésre csak 2-2-es döntetlenre volt képes, s csak a 89. percben menekült meg a vereségtől a Sahtar Doneck ellen a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozót Kassai Viktor vezette: a magyar játékvezető három büntetőt is ítélt, és hét sárga lapot osztott ki.

A másik három pályára lépő spanyol csapatnak sem sikerült győznie, a Celta Vigo "átmentette bajnoki formáját", és otthonában kapott ki 1-0-ra az esélyesebb Werder Brementől, az Espanyol és az Osasuna viszont idegenben ért el értékes döntetlent a Maccabi Haifa, illetve a Rangers ellenében. A pamplonaiak egy fokkal jobb helyzetben vannak, hiszen gólt szereztek Glasgow-ban, azt azonban annál inkább sajnálhatják, hogy az utolsó percben engedték ki a kezükből a győzelmet.

Az idei kiírásban eddig legtöbb gólt szerző AZ Alkmaar mestere, Louis van Gaal gólzáporos mérkőzést várt a Newcastle ellen, de valószínűleg nem arra gondolt, hogy jóslata a Szarkák 4-2-es győzelmével fog beteljesedni. Az angolok mind a négy góljukat az első félidőben lőtték.

Idegenben, a Braga otthonában nyert 3-2-re a Tottenham, a meccs érdekessége, hogy az ötből négy gól az utolsó 14 percben esett.

Jó napjuk volt a franciáknak, a Lens a Bayern Leverkusent, míg a Paris Saint-Germain a Benficát verte 2-1-re hazai pályán. Az eredménnyel a párizsiak különösen elégedettek lehetnek, mert a portugáloknak több helyzetük volt.

Forrás: EPA

Odatette magát a Sahtar Sevillában, itt éppen Duljaj bánik keményen Barbosával


UEFA-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Glasgow Rangers (skót) - Osasuna (spanyol) 1-1 (0-1)
gól:


Celta Vigo (spanyol) - Werder Bremen (német) 0-1 (0-0)
gól:


Paris St. Germain (francia) - Benfica (portugál) 2-1 (2-1)
gól:
Pauleta (36.), Frau (40.), illetve Simao (10.)

FC Sevilla (spanyol) - Sahtar Doneck (ukrán) 2-2 (1-1)
gól:
Marti (8., 11-esből), Maresca (89., 11-esből), illetve Hubschman (20.), Matuzalem (60., 11-esből)

Newcastle United (angol) - AZ Alkmaar (holland) 4-2 (4-1)
gól:
Steinsson (7.-öngól), Dyer (21.), Martins (23., 38.), illetve Arveladze (31.), Koevermans (72.)

Maccabi Haifa (izraeli) - Espanyol (spanyol) 0-0

Lens (francia) - Bayer Leverkusen (német) 2-1 (1-0)
gól:
Monterubbio (17.), Cousin (70., 11-esből), illetve Haggui (51.)
piros lap: Haggui (68.)

Braga (portugál) - Tottenham Hotspur (angol) 2-3 (0-0)
gól:
Paolo Jorge (76.), Zé Carlos (81.), illetve Keane (57., 90+1.), Malbranque (81.)

A visszavágókat jövő szerdán és csütörtökön rendezik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!