Még a magyar harcsabajusz kategóriában is német versenyző nyert a brightoni szakáll- és bajusz világbajnokságon. A dél-angliai fürdőváros egyik kocsmájában rendezett világbajnokságon mintegy 250 versenyző indult, a nyertesek pedig egy-egy söröskorsót és pofaszakáll alakúra szabott söralátétet kaptak. A nagysikerű rendezvény nézői sem voltak éppen frissen borotváltak. Volt, aki egyenesen az egyik híres brightoni tengeri mólót formázó alakzatba rendezte szakállát viasszal és fésűvel.
A világbajnokságot kétévente rendezi a Szakáll és Bajusz Világszövetség (WBMA), mindig más országban. Az előző vb az ausztriai Leogangban volt, a következőt pedig az alaszkai Anchorage-ben tartják.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.