Nehéz bármit mondani Kovács Ágnes kálváriája kapcsán, hiszen az eset megítélése sokak számára érzelmi kérdés, a botrány kirobbanásához vezető történésekre pedig eltérő verziókkal álltak elő a felek. Ami tény: a Magyar Antidopping Csoport Kft. (MACS) csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó nem szolgáltatott elegendő mintát egy doppingellenőrzésen, ezt követően a további mintaszolgáltatást hivatalos elfoglaltságára hivatkozva megtagadta, és ezt írásban is elismerte - vagyis doppingvétséget megalapozó magatartást tanúsított.
Másnap Kovács a Nap-keltében könnyek között magyarázta, hogy félrevezették és megalázták a doppingellenőrök, mert elhitették vele, hogy nyugodtan elmehet a Roger Moore-ral való UNICEF-es találkozójára, és nem lesznek következményei annak sem, ha aláírja a nyomtatványt, amelyen beismeri a mintaadás megtagadását. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője ugyanakkor később úgy nyilatkozott, a helyszínen nem derült ki, hova hivatalos Kovács Ágnes, és tagadta azt is, hogy félrevezették volna a sportolót.
Kovács úgy érzi, csupán abban hibázott, hogy hitt az ellenőröknek, míg az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás szerint nem lett volna szabad elsietnie az ellenőrző vizsgálatról. A szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön ül össze, hogy határozzon az ügyben, Kovács azonban egy kedvező döntés esetén sem nyugodhat meg, hiszen az európai és a nemzetközi szövetségnek egyaránt jogában áll, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz forduljon, amely szintén eltilthatja az úszót.