Vágólapra másolva!
A kétgólos idegenbeli siker után hazai pályán súlyos, 27-21-es vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata az orosz Zvezda Zvenyigorodtól, így hiába játszott Görbicz Anita, hiába védett szenzációsan Pálinger Katalin, nem jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe. Nem járt jobban az EHF-kupa-elődöntős Dunaferr sem, amely tudta megtartani az első mérkőzésen összegyűjtött négygólos előnyét, s 28-22-re kikapott a spanyol Navarra otthonában, és kiesett.

Eredmény, női BL, elődöntő, visszavágó:
Győri Audi ETO KC - Zvezda Zvenyigorod (orosz) 21-27 (11-15)
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok, 2600 néző
v.: Alin-Sergiu Cirligeanu, Gheorghe Bejenariu (román)
gól: Bradeanu 5/1, Mravíková 4, Vérten 3, Görbicz 3/3, Hornyák 3, Spiridon 2, Tomori 1, illetve Sipilova 9, Poltorackaja 6, Poljenova 4/3, Boklascsuk 2, Andrjusina 2, Karejeva 1, Dmitrijeva 1, Krannyik 1, Romenszkaja 1
hetesek: 5/4, illetve 3/3
kiállítások: 2, illetve 14 perc
A Zvezda Zvenyigorod 50-46-os összesítéssel jutott döntőbe.

Nem vagyunk még a döntőben - jelezték a győri hangok az összecsapás előtt, figyelmeztetve mindenkit arra, hogy az egy héttel korábbi, 25-23-as idegenbeli siker ellenére nagyon is veszélyes csapat a nyolc világbajnokkal érkező Zvezda Zvenyigorod.

A mérkőzés előtt Konkoly Csaba vezetőedző úgy nyilatkozott, negyedóra játéklehetőséget mindenképpen ad Görbicz Anitának, aki felépült sérüléséből. A világklasszis irányító a kispadon kapott helyet, csakúgy, mint a héten lázzal küszködő Pálinger Katalin.

A másik oldalon Vitalij Krokin meccselt, a Zvezda szakvezetője, Jevgenyij Trefilov ugyanis súlyos vesekőpanaszok miatt nem utazhatott el a győri összecsapásra.

Forrás: MTI

Mravíkova négyszer vette be az orosz kaput

Nem kezdte jól az összecsapást a hazai együttes, Poljenova hetesből, majd Poltorackaja akcióból egy perc alatt ledolgozta az összesítésbeli hátrányt (0-2), s a nyolcadik percig is csak Hornyák, illetve Tomori tudta bevenni az orosz kaput.

2-5-nél Poljenova letaglózta Tomorit, a kétperces kiállításra a csarnok majdnem felrobbant az örömtől, ugyanis érkezett Görbicz Anita. Ám gólt ismét az oroszok lőttek, a beállós Sipilova már harmadik találatát lőtte - Konkoly Csaba azonnal behozta Pálingert is (3-6).

S lám, a csere minőségi változást is hozott, a válogatott kapus öt lövést is hárított (miközben nem kapott gólt), s az ETO - bár nem játszott tökéletesen - kiegyenlített (6-6).

Krokin időt is kért, ám ez sem segített, Mravíkova harmadik találata végre győri vezetést eredményezett (7-6).

Forrás: MTI

Sipilova kiválóan játszott

9-9 után Sipilova kiállítása a Győrt ijesztette meg, támadásban Hornyák ellőtt gy labdát, Szanko is védett, a másik oldalon pedig Poltorackaja, majd Andrjusina találatával 12-9-re meglépett a Zvezda. Konkoly Csaba kért időt, hogy az utolsó négy percre rendezze a sorokat.

Ez azonban sajnos nem sikerült, a megszokottnál kisebb agresszióval játszó hazai együttes sokat hibázott, emberelőnyben sem sikerült fölényt kiharcolni. Az első félidőre jellemző mozzanattal zárult az első 30 perc: Boklascsuk hátrányból talált be, s juttatta 15-11-es előnyhöz csapatát.

Tadici Fehérvárról igazolna
Érdekes hír jelent meg a román ProSport című napilapban. Gheorghe Tadici, az Oltchim Vilcea és a román nőikézilabda-válogatott szakvezetője úgy nyilatkozott, a hétvégén Magyarországra utazik. Egyrészt azért, hogy Győrben élőben nézze meg Aurelia Bradeanu játékát, másrészt azért, mert újabb játékost szeretne szerződtetni.
"Szerettük volna megszerezni a Debrecen beállósát, de ez nem volt lehetséges. Így most olyan játékost keresünk, akit le tudunk igazolni" - nyilatkozta Tadici, hozzátéve, most a Fehérép csapatából figyel valakit.



14-19-nél Pálinger három ziccert védett, de az ellentámadásoknál egyszer sikerült a kapuig eljutni, akkor Szanko jelentette végállomást. A 41. percben Romenszkaja is beköszönt (14-20), Konkoly Csaba nem halaszthatta tovább a dolgot, kikérte idejét.

És végre felvillant valami: Pálinger nem hibázott, a másik oldalon Vérten és Mravíkova is jól kontrázott, 17-20-nál azonban ismét elfogyott a tudomány. Az utolsó tíz perc mínusz hatról kezdődött, a nagytestű, lomhább mozgású orosz csapat még arra is képes volt, hogy leindítsa a magyarokat.

Forrás: MTI

Görbicz sem állíthatta meg az orosz rohamokat

Mravíkova saját térfeléről az üres kaput sem találta el, a lecsorgó labdákra az ellenfél mozdult gyorsabban, ha nincs Pálinger, csúnya vége lehetett volna az összecsapásnak.

Persze így sem lehet boldog a csapat, hiszen az idei sorozatban a Lada Toljatti után másodszor kapott ki hazai pályán az együttes, s ez a 27-21-es vereség ezúttal a kiesést jelentette, a BL-döntő csak álom maradt.


A másik elődöntőben:
Hypo NÖ (osztrák) - HK Lada Toljatti (orosz) 36-29 (20-12)
Maria Enzersdorf
v. Arkadiusz Solodko, Leszek Solodko (lengyel)
gól: Tóth 10/4, Oh 8, Do Nascimento 7, Acimovic 6/2, Kim 2, Mjung 2/1, Piedade 1, illetve Mocsalina 7, Davigyenko 5/3, Gruzgyeva 5, Csernojvanyenko 5, Posztnova 4, Kurbanova 2, Muravjova 1
hetesek: 10/7, illetve 4/3
kiállítások: 10, illetve 16 perc
A Hypo 64-60-as összesítéssel jutott döntőbe.

Az EHF szabálya alapján, mivel a Hypo az utolsó BL-döntő meccsét idegenben játszotta, ezért most otthon rendezheti a visszavágót. Az osztrák hírügynökség közzétette, hogy az együttes május 24-én, szombaton, 15.30-kor a bécsújhelyi Arena Novában tartja a találkozót, mivel saját, südstadi pályája csak 1700 férőhelyes, és a döntőt legalább 3000 néző befogadására alkalmas csarnokban kell lejátszani.

A Dunaferr nem tudta megtartani az első mérkőzésen összegyűjtött négygólos előnyét, 28-22-re kikapott a spanyol Navarra otthonában, és kiesett a női kézilabda EHF-kupa elődöntőjében.

Női EHF-kupa, elődöntő, visszavágó:
Itxako-Navarra (spanyol) - Dunaferr 28-22 (14-9)
továbbjutott: a Navarra, 51-49-es összesítéssel.

Az első mérkőzésen 27-23-ra nyert a Dunaújváros, amelynek kapusa, Ungureanu - akárcsak egy hete - megint jól kezdett. Büntetőt és ziccereket fogott. Eleinte fej fej mellett haladt a két csapat, majd beleerősített a házigazda, és elhúzott 8-4-re, vagyis összesítésben ledolgozta hátrányát. Ebben a szakaszban a magyarok hat percig nem dobtak gólt. A támadójáték a folytatásban is akadozott, ráadásául a szünet előtt jobban hajrázott a Navarra.

A második félidő elején a spanyolok változatlanul sok hibára kényszerítették riválisukat, és a 41. percben már 21-12 volt az állás. Összeroppant a Dunaferr, amely szinte nem jelentett veszélyt a hazai kapura.

Negyedórával a vége előtt már kétszámjegyű volt a különbség (24-14). Időkérés után azonban minden megváltozott! Három perc alatt sorozatban öt gólt lőtt a Dunaferr, és újra elérhető közelségbe került a továbbjutás. Ekkor a spanyol tréner próbálta meg rendezni a sorokat. Ezt követően felváltva estek a gólok. A dunaújvárosiaknak - mivel kevesebb gólt lőttek, mint egy hete a spanyol csapat - csak a háromgólos vereség lett volna még jó, és ennek eléréséhez kockáztatni kellett. Nem jött be, és végül a Navarra örülhetett.

Ebben az idényben három magyar csapat jutott európai kupában elődöntőbe: a Veszprém a férfi KEK-ben továbbjutott, ám a női BL-ben a Győr és a női EHF-kupában a Dunaferr kiesett.

A másik ágon:
Dinamo Volgograd (orosz) - Ikast (dán) 39-28 (21-12)
tj:
Volgograd, 70-65-ös összesítéssel.

A döntő időpontjai, 1. mérkőzés:
május 17/18.

visszavágó:
május 24/25.

Kedden Bécsben kisorsolják, hogy a két döntős közül melyik csapat kezd otthon.

EHF-kupa: négy góllal nyert a Dunaferrhttp://www.origo.hu/sport/kezilabda/20080420-kezilabda-bl-gorbicz-nelkul-is-iskolazott-az-eto.html?pIdx=1
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!