Élet a gyűrű fölött - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt második blogbejegyzésében novoszibirszki tapasztalatairól számol be, történetesen negyvenkettedik születésnapján.

Hát ezen is túl vagyunk, csütörtök délután bemutatkozott a csapat az orosz Szuperligában, vagyis hát a bajnokságban. 79-55-re győztünk - legnagyobb riválisunk, a CSZKA, Sztyepanovával, Korsztyinnal, Katie Douglasszel itt csak hat ponttal nyert -, de nem ez a lényeg. Több mint húsz éve vagyok kosárlabdaedző, azt hittem, nekem már nem lehet újat mutatni a pályán - Sylvia Fowlesnak viszont sikerült.

Nem biztos, hogy odahaza mindenki ismeri ezt a 198 centis, 23 éves lányt. Igaz ugyan, hogy olimpiai bajnok, és Pekingben az Egyesült Államok válogatottjának legjobb pontszerzője és lepattanó-gyűjtője volt - ami azért nem csekélység ott, ahol Lise Leslie a kezdő ötös centere -, de fiatal még, s most jött át először Európába. Kicsit megilletődötten mozgott, de így is dobott tizenkét pontot, ami lehetett volna tizennégy is, de amikor zsákolni (!) akart - már a gyűrű fölött volt a labdával -, lerántották a karját. Én még ilyesmit nem láttam női meccsen, de olyat sem, hogy valaki a gyűrű fölött elütötte volna a labdát. Mert Sylvia ezt is megcsinálta, egy darabig tanakodtak a bírók, hogy "goaltending" volt-e, vagy sem, végül szabályosnak ítélték meg a blokkot, a labda ugyanis még felszálló ágban volt. Ehhez hasonló szereléseket régen Hakeem Olajuwontól lehetett látni, csak ő férfi és 213 centi magas.

A meccs után Sylvia nagyon boldog volt, átölelt, szorongatott - levegő után kapkodtam, kevés híján megfojtott. Az biztos, hogy ha nem kosarazna, akkor sem lennének megélhetési gondjai, bármilyen nehéz fizikai munkára kiválóan alkalmas lenne...

Egyébként még nem volt teljes a csapat, úgy álltunk fel, hogy: Kelly Miller, Karsli, Karpunyina, Scsegoljeva, Fowles, csereként Petrakova, Oszipova, Vieru, Gyemagina és Anderson. Miller amerikai, de orosz állampolgár, Karsli török, Fowles, ugye, amerikai, Vieru moldáviai, Anasztaszja Anderson pedig - neve ellenére - orosz, szentpétervári. Scsegoljeva szédületesen játszott, ő az edzőtábor kezdete óta parádés formában van.

Novoszibirszk meglepett - akárcsak Fowles -, ez a szibériai város az Ob folyó partján gyönyörű. A meccs előestéjén sétáltunk egy nagyot, kihasználtuk a meleg időt, plusz 4 fok volt, az itt melegnek számít, télen mínusz negyvenre is lemegy. Oleg, a szertárosunk csinálta az idegenvezetést, ő már sokszor járt itt, elvitt bennünket a Rock City-be. Bluest játszottak, élőben, egy francia (!) banda Woody Guthrie-t muzsikált, kicsit szürrealisztikus volt az egész, egy francia bluesbanda az Ob folyó partján, Szibériában.

Nem mondtam még, hogy Oleg Székesfehérváron született? Bizony, az apja ott volt szakács, a Vörös Hadseregben. Olegnek az a nagy álma, hogy egyszer meglátogathassa a szülővárosát.

Novoszibirszkben is kiderült, rengeteget isznak az oroszok - én még mindig "szűz" vagyok, már ami a vodkát illeti, egyetlen csepp sem ment le a torkomon, szerintem nem is fog, mert utálom.

Mielőtt elutaztunk volna Novoszibirszkbe, szerdán jártunk családilag a moszkvai Magyar Klubban, a gyerekek végre játszhattak magyarokkal, hiányzik nekik a társaság, az iskolában senkivel sem tudnak beszélgetni, habár Lacika elég jól ért angolul. A klubban összefutottunk Lajos Ivánnal, lehet, hogy néhány olvasó már hallott róla. Ő egy kint élő magyar szállodaigazgató, pár éve, amikor Szamarában játszottuk a Péccsel az Euroliga négyes döntőjét, az ő szállodájában laktunk, most két moszkvai Holiday Inn-nek a menedzsere. Jó volt ennyi idő után találkozni.

Most azon dolgozom, hogy megszervezzem a Kiscsillag első moszkvai koncertkörútját, már három hete kinn vagyok, nem is értem, Lovasiék még miért nem mutatkoztak be az orosz fővárosban.

Rövidesen Moszkvában is állnak a férfiak

Ja, majd' elfelejtettem. Novoszibirszkbe - ami három időzónával keletebbre fekszik Moszkvától, négy órás repülőútra - természetesen business classon utazott a csapat, a turistajegy tízezer rubel - az 400 dollár -, ugyanez első osztályon ötvenezer. Rubel, nem dollár, ami a mostani árfolyamon majdnem négyszázezer forint. Szerintem enyhe pazarlás, de amikor Sabtaj von Kalmanovics, a tulaj elmagyarázta, hogy a klub filozófiája szerint mindenből a legjobb jár a csapatnak, nem ellenkeztem.

Ma - szombaton - vagyok negyvenkét éves, nagyon szép kor, eddig minden remek, ha tudom, hogy ilyen jó negyvenkét évesnek lenni, már jóval korábban megöregszem... Szerveztek valamit a belvárosban, pénteken szólt a csapatorvos, hogy "tomorrow" megyünk egy "restaurantba", ezek szerint ők is tudják, hogy mi van ma. Tudniillik mondtam neki, hogy szombaton leszek negyvenkét éves, és erre azt felelte, hogy "ja znaju".

Előtte még bevásárolok az itteni Auchanban, veszek néhány üveg chilei meg dél-afrikai bort, a családot pedig elviszem a Macskaszínházba. Igen, ilyen is van, gondolom, ott macskák tartják az előadást.

Vasárnap már Diana Taurasi is a csapattal edz, hétfőn beszáll Sue Bird - két olimpiai bajnok, csekélység... -, szerdán pedig jön Lauren Jackson - ő világbajnok -, és ezzel teljes lesz a társulat. Csütörtökön az olasz Schiót fogadjuk az Euroliga nyitányán, ez lesz egyben a Szuperkupa is, mert a Schio nyerte az Európa-kupát - mi pedig, mint jól tudjuk, az Euroligát -, ez a trófea még hiányzik a Szpartak gyűjteményéből, meg az enyémből is.
Bízom benne, hogy már csak csütörtök estig.

Mert egyvalami holtbiztos. Lehet, hogy minden csupa fény, pompa, csillogás, szédületes a hangulat, meg minden, de ha nincs eredmény, akkor megette a fene az egészet.

Ha sikeres leszek, itt öregszem meg Moszkvában. Ha nem, akkor csak megöregszem.