Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott az utolsó másodpercben kapott góllal 31-30-ra kikapott szombaton a román csapattól a február 8-án meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett nagyváradi mérkőzésen. A találkozón debütált szövetségi kapitányként Csoknyai István.

Az első félidő változatos játékot hozott, előbb a magyarok elhúztak három góllal, majd a hazaiak fordítottak. A szünet előtt megint a Csoknyai-csapat vezetett, de a románoknak sikerült egyenlíteniük.

A folytatásban is hasonló volt a kép, ám ebben a szakaszban egyik fél sem tudott két gólnál többel elhúzni. 30-30-as állásnál a hazaiak vezették az utolsó támadást, és közvetlenül a lefújás előtt még egyszer betaláltak.

Eredmény:
Románia - Magyarország 31-30 (16-16)

A Tihanyi Apátság galériájában szombaton mutatták be először a nagyközönség előtt azt a szobormakettet, amely Marian Cozmának állít majd emléket a Veszprém Aréna előtt. A szobrot, amely közadakozásból készül, mintegy 8 millió forintból, a tervek szerint 2010. február 6-án avatják fel. Az emlékművet Mihály Gábor, Munkácsy-díjas szobrászművész készíti el, akinek az apátság galériájában szombaton nyílt tárlatát Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

"Mihály Gábor, ha nem szobrászművésznek születik, ő is bajnok lett volna, mert a keze alatt csodák születnek és akaratát át tudja vinni az ellenfelére, barátjára; a bronz, a márvány és mindenféle kő engedelmeskedik az akaratának" - méltatta a művész munkásságát Schmitt Pál. A MOB elnöke emlékezetett arra, hogy a szobrászművésznek a svájci Lausanne-ban is található egy bronz, kerékpárosokat ábrázoló kompozíciója.

"Amit Mihály Gábor egyszer megfarag, az úgy marad a történelem számára, alkotásai hirdetik majd barátságát a sporttal, elkötelezettségét a történelem, a vallás iránt" - fogalmazott Schmitt Pál.

A MOB elnöke szerint az a különleges szobor, amely a tragikus körülmények között elhunyt Marian Cozmának állít majd emléket, ihletet ad majd minden veszprémi és magyar fiatalnak, hogy a sport egy csodálatos csoda, amit a mozdulat szépsége is elárul.

A Marian Cozmát megörökítő alkotás kő talapzattal, bronzból készül majd az alkotó budapesti, Szabados úti műtermében. A közel 3 méter magas szobor alapzatához szükséges gránit követ Minya Gábor kőfaragó adományozta a Munkácsy díjas művésznek.

A kiállításmegnyitón részt vett Mocsai Lajos,az MKB Veszprém KC edzője valamint Debreczenyi János Veszprém polgármestere is. A most nyílt tárlaton a művész szobrai mellett fotók is láthatóak, melyek bemutatják az alkotás folyamatát, illetve a már kész műveket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!